Hova tartozás

Páros: Akame
Korhatár: 12
Figyelmeztetés:  szerintem semmi

Megjegyzés:  Nagyon régen írtam, és hogy őszinte legyek, iszonyúan hiányzott, mégse vitt rá a lélek. Most sem a HNRAV folytatásával jelentkezem, hanem egy viszonylag szomorú Akaméval... jó olvasást :3

Hova tartozás

Az esti szellő bele-bele kapdosott vékonyka, már-már pókháló vékony anyagú kabátjának ráncaiba, ahogy a hatalmas nyaraló előtt állt, kezében az apró kis kulccsal. Hosszú percek óta szobrozott ott, és csak figyelte a kapun lévő, egyszerű betűkkel vésett „Kamenashi Kazuya” nevet, nem tudva magát rávenni, hogy elfordítsa a kulcsot a zárban és belépjen.

Minden alkalommal, mikor ide látogatott, rengeteg néma percre volt szüksége, hogy egyáltalán a küszöbön túl jusson és ne meneküljön el az emlékek sorozatától.

Sóhajtott egy nagyot, beszívva a friss, esti levegőt, majd tekintetét a névtábláról a zárra vezette, és betolta az ezüst tárgyat. Ahogy a zár kattant az éjszaka csöndjében, úgy érezte, mintha ezzel együtt a szívében őrizgetett fájdalmakat is valaki felnyitotta és szabadjára engedte volna.

Egy határozott mozdulattal lenyomta a vaskos kilincset, majd besétált a kapun, és maga mögött újra bezárta, mintha ott se járt volna. Hátát a fának támasztotta és lehunyt szemekkel kezdett el merengeni. Visszaemlékezett rá, hogy mennyit veszekedtek kedvesével már csupán a kaput illetően – míg szerelme díszes, kacskaringós vonalakat akart, addig ő egy vaskosabb, egyáltalán nem díszes, egyszerű kis fakaput szeretett volna, ami elrejti őket a kíváncsi szemek elől. A sors iróniája, hogy végül az ő kérésének tettek eleget, és megannyi hónapot gondtalanul tölthettek el itt, távol a paparazziktól.

Felemelte kezét, hogy az egyetlen kézzel fogható tárgyat, ami még Kazuyától maradt, gondosan elrejthesse a szíve fölötti kis gombolós zsebbe, majd megindult a macskakövekkel kirakott ösvényen.

Akárhol járt, mindenhol képek villantak be, jelen esetben azok, amikor felkapta barátját az ölébe, aki erre azonnal elkezdett nevetgélni. Végül csak egy csókkal tudta befogni a száját, ám az annyira hatásos volt, hogy végül a hálószobában kötöttek ki.

Halványan elmosolyodott az emlékre, ám kényszerítette magát, hogy tovább menjen, hiszen minél előbb pontot akart tenni a románcuk végére.

Legalább három éve, hogy kilépett a bandából és szóló karrierbe kezdett, és lassan egy éve, hogy megszületett a lánya, Theia. Mégis, a kis csöppség sem tudta rá venni, hogy befejezze ezt az egészet Kazuyával, annyira kötődött a férfihoz… Sokkal jobban, mint azt kellett volna. De ma végre rászánta magát, és ha törik, ha szakad, akármennyire is fog fájni, tiszta vizet önt a pohárba, és holnaptól csak a családjára fog koncentrálni. A szerető feleségére, Meisára, és az imádott lányára, aki minden este haza várja, hogy játszhasson vele. Nem árulhatja el őket egy férfi kedvéért…

Halkan lenyomta a bejárati ajtó kilincsét, arra az eshetőségre, hogy ha szeretője aludna, ne ébressze fel.

- Tadaima – suttogta csöndesen, kissé megtörten, talán reménykedve, hogy Kazuya ez alkalommal nem jön el, és megteszi Ő ezt a nehéz lépést helyette.

De ahogy meglátta a fiatalabb táskáját az előszobában, minden reménye elveszett. Képes lesz ő erre?

Liftező gyomorral indult fel a lépcsőn, majd nyitott be a hálószobába, és indult meg a magát takaróba bugyoláló, alvó férfi felé.

Út közben ledobta kabátját, így már csak egy póló fedte felsőtestét, ám azzal, hogy a nadrágját is levegye, nem foglalkozott, hiszen ma este nem fog itt aludni. Ma este végleg elköszön tőle és befejezik ezt a bűnös kapcsolatot.

Ebben reménykedve térdelt az ágyra, hogy felkeltse a békésen szuszogó férfit, ám az mintha megérezte volna a bajt, ébredezni kezdett és hátára fordulva lassan kinyitotta pilláit.

- Jin… - motyogta álmosan, mégis mosolyogva, majd karját fölemelve szerelme nyaka után nyúlt és lehúzta magához, hogy összeérinthesse ajkaikat. A csók iszonyúan marta a szívét, mégis, a tehetséges ajkak pillanatok alatt elfeledtették vele, hogy miért is jött ide.

Mikor elváltak, kibújt pólójából és nadrágjából, majd egy szál alsógatyában bemászott a vékony test mögé és kiskifli-nagykifli pózba húzta Őt az ölébe.

- Aludj csak, Kazu… - mondta csöndesen, egy utolsó puszit nyomva szerelme forró bőrére.

Iszonyúan bűntudata volt, hiszen játszott az egyetlen emberrel, akit képes teljes szívéből, őszinte szerelemmel szeretni, de nem tudta megtenni. Ma este legalábbis nem. Talán majd holnap reggel sikerül…