Elfeledett értékek - 1. fejezet

Halihóó. Új ficcel jelentkezem, nem bírtam megállni, hogy ne kezdjek ebbe is bele. Tudom, tudom, ott a Ha neked rohan a végzeted is, de... azt is be fogom fejezni, nyugi, csak még nincs hangulatom ahhoz írni.

Szóval a páros: Akame
Besorolás: 1-2 fejezet múlva már a 18-on is túl, jelenleg még a 16 körül inog a léc
Bevezető:

Egy majdnem tíz éves barátság… melynek csupán néhány hónap leforgása alatt vége szakad. A legszorosabb kapcsolatból lesz a legtávolibb, amikor már egymásra nézni is alig bírnak, és lassan törvénybe lép, hogy egy szobában nem tartózkodhat a két fél.
Ezek után menthető még a barátság? Képesek újra együtt nevetni, vagy egy ármány elég ahhoz, hogy örökre tönkre tegyen mindent? Olyan, mint halottnak a csók?

Akanishi Jin és Kamenashi Kazuya két külön ember – a bökkenő csak az, hogy egy bandában, így minden nap kénytelenek elviselni egymás közelségét.
Vajon képes a KAT-TUN ezen túl tenni, vagy az efféle kapcsolat csak a feloszláshoz vezet?
Akanishi Jin tesz róla, hogy ne így történjen! Méghozzá nem is akármilyen módon, hiszen egy kis csellel örökre a csapdájába csalhatja a tudatlan Kamenashi Kazuyát.

1. Leleplezés

Akanishi Jin le sem tagadhatta volna, hogy imád bulizni. Jóformán kéthavonta jelentek meg a különböző újságcikkek – természetesen a főoldalon - , hogy milyen jól is érezte magát néhány haverja, és legjobb barátja, az alkohol társaságában. Ez még magában nem is lenne baj, hiszen az évek során már megtanulta kezelni a részegség különböző mellékhatásait, de a bögyös macák a klubokban még mindig elvarázsolták. És akár akart tenni ellene, akár nem, valahogy mindig lencsevégre kapták, és másnap a főnöke fizethetett több száz ezer yent is akár, hogy az ügyet eltusolják.

De érdekes módon mindig sikerült. Igaz, a részletek nem derültek ki… de a pletykahajhász újságírókról az emberiség nem hallott többet.

Szóval visszakanyarodva az eredeti témához, Akanishi Jin minden jónak ígérkező buliban ott volt. Éppen ezért a KAT-TUN összes, az öltözőben lévő tagja meglepődött, mikor visszautasított egy kis piálást. Nem terveztek nagy összejövetelt, csupán el akartak menni az egyik kis közeli kocsmába, megünnepelni a sikeres lemezeladásokat, hiszen mint mindig, most is első helyen végeztek az Oricon listán. Amióta Akanishi visszajött fél éves száműzetéséről Amerikából, a banda eladásai újra az egekbe ugrottak. Mindenki kíváncsi volt, hogy vajon milyen új dalokkal állnak elő, hiszen a fekete bárány gyakran írta a refréneket angolul, mert az olyan menő. És igaza is lett, Jin büntetése csak még híresebbé tette a bandát.

Valószínűleg a legfiatalabb tag, Kamenashi Kazuya is ebbe fáradt bele, ezért utasította el rögtön az összeülés javaslatát, és miután összepakolt, már száguldott is ki az épületből. Mindannyian furcsállták, de különösebb figyelmet nem szenteltek neki. Kame egy kis csodabogár volt. Mindig mindent elvállalt, és míg öten voltak, tartotta az egész csapatban a lelket, lényegében ő húzta vissza a bandát a totális csődtől. Míg ők reggel tízre jártak be gyakorolni, addig Kazuya már reggel hatkor egy sport műsorban szerepelt, mint közvetítő, vagy jobb esetben, mint egy játékos. Éppen ezért gondolták, hogy azért siet haza, hogy korán lefeküdhessen, mert másnap megint kemény napja lesz. Nem is sejtették, hogy mekkorát tévedtek.

Miután Jin is összeszedte a sátorfáját, elköszönt mindenkitől, majd szépen lassan a parkolóba ballagott. Hosszú napjuk volt, hiszen reggel tíztől este kilencig csak táncoltak, szinte megállás nélkül, a rövid, tíz perces szünetekben pedig az agyát építette le azzal, hogy Kamenashival vitatkozott. Ez persze nem volt új jelenség, hiszen amióta haza jött – azaz csaknem négy hónapja - , mindennaposak voltak az összezördülések kettejük között. A majdnem tíz éves barátságnak csupán néhány hónap lepergése alatt olyan csúnya vége lett, hogy a haverjaik már féltek egy szobába engedni őket felügyelet nélkül.

Felsóhajtott, majd bedobta a hátsó ülésre az edzőtáskáját, aztán beszállt ő is, és fáradtan beindította a kocsiját. Ezek a mindennapos veszekedések kezdték lassan teljesen tönkre tenni, és félő volt, hogy egy napon már nem a nőügyei miatt lesz a címlapokon, hanem mert összeverte a nála gyengébb bandatársát. Mert lássuk be, kettejük közt volt némi kis különbség. Mind magasságilag, mind testfelépítésileg. Igaz, a kisebb is keményen edzett, ráadásul a Dream Boys-os tevékenységei miatt ő jobban is bírta magát, de verekedésben csúnyán alul maradt volna. Ahogy mondani szokták, Jinben ott volt valami ősi erő, ami egyszerre tette félelmetessé a férfiak számára, és hihetetlenül vonzóvá a nők szemében.

Maga lett volna a tökéletes férfi – persze ha nem lett volna ennyi balhéja. Divatos volt, mindig a legjobb parfümöket vette, fekete sportkocsija volt, amit biztonságosan is vezetett; legalábbis az esetek negyven százalékában.  Éppen ezért, mikor látta, hogy elkezd átváltani a lámpa pirosra, nem gyorsított be, hanem lazán a vonalhoz gurult, és kikönyökölve az ablakon a tájat kezdte el kémlelni. Első pillantása a parkra esett, ahol gyerekkorában annyit játszadozott, majd tovább kémlelt a sötétebb utcák irányába, amikor meglátott egy ismerős, fehér kocsit. Szemeit összehúzva próbálta megfigyelni a szemrevaló járgányt, de nem azért mert annyira tetszett neki… hanem mert annyira ismerős volt.

Fejét megrázva figyelt fel a hirtelen jött dudálásokra, minek következtében rögtön észrevette magát és rátaposva a gázra, végre elhajtott a zöld lámpától, de kíváncsi természete nem hagyta nyugodni. Ahogy a sötét utca előtt haladt el, lelassított, megpróbálva kivenni a rendszámot. Igaz, nem kapta el teljesen, de mikor két szám is ismerős volt, szemei kitágultak, és a következő utcába index nélkül, szélsebességgel fordult be, majd parkolta le az autóját. Nem tudta elhinni, hogy az a kocsi az, amire ő gondol, azt meg pláne nem, hogy egy kurvákkal teli rész kellős közepén állt meg.

Kapucniját jól a fejére húzta, és pólóján függő napszemüvegét is feltette, hogy még kevésbé legyen felismerhető. Hozzá szokott már ahhoz, hogy a kivilágított, de viszonylag sötét utcán is ilyen cuccban kell járkálnia, így szeme hamar megszokta a fénytelenséget. Sietős léptekkel ment vissza, majd a fal mögül óvatosan bekukucskálva leellenőrizte a sportkocsi rendszámát. Ahogy a betűket és számokat mondogatta saját magában, már ő is kezdett lassan belebolondulni, ezért jobb ötlet híján végül lefotózta és eldöntötte, hogy majd holnap reggel ellenőrzi a parkolóban. Ám ezt az ötletét el is vetette, mikor meghallotta csapattársa mély baritonját, szinte igazat adva kételyeinek.

- Mennyit kérsz? – hallatszódott a sötétben az erőteljes férfi hang.

Jin szemei kipattantak, és telefonját azonnal elővette, miközben a kocsi takarásában arrébb kúszott, hogy rögzíthesse a telefonbeszélgetést.

- Tekintve, hogy egy jól kereső kis sztárocska vagy… - szólalt meg a fiatal nő, idegesítően magas hangján, miközben körbesétálta partnerét, végigmérve a kidolgozott testet. - … nyolcvannál lejjebb nem adom magam.

A férfi felhorkant, de végül beleegyezően bólintott.

- Legyen – mondta, majd elkapva a lány csuklóit, a falhoz szegezte, pont az utcában némi kis fényt adó egyetlen lámpaoszlop alá, és erősen kezdte el harapdálni a nyakát, miközben térdét a nő két lába közé csúsztatta, mindenhogyan az irányítása alá tudva. Az „áldozat”, mint ahogy azt a szakmabeliek csinálni szokták, rögtön hangosan nyögött fel, ezzel csak még ártatlanabbá téve magát.

A sötétben kuksoló alaknak jóformán még a lélegzete is elállt, hiszen sosem látta bandatársát még ilyen hevesnek, de ami leginkább megdöbbentette, az az, hogy kurvázik. Telefonját újra készenlétbe üzemelte, és gyorsan a videómódra nyomott, hogy felvegye az ominózus jelenetet.

Természetesen nem a jó szándék vezérelte. Agya automatikusan lejátszott néhány képet maga előtt, amint sikeresen megalázza a kisebbet a videofelvétellel, vagy éppen ezzel zsarolva éri el, hogy vigye el valami balhéját. Meglepődött saját magán, de a rosszmájú énje erősebb volt, így továbbra is megbújva az árnyékban, az egész aktust sikeresen videóra vette.

Mikor látta mindkét alakon, hogy az orgazmusig hajszolják egymást, kissé fölemelkedett, hogy jobban rálásson a párosra. Minden egyes pillanat szépen rögzítve lett – ahogy Kame belé hatol, ahogy a lányt a falhoz nyomva mozog benne teljes összhangban, és mikor a teste megfeszül, majd elélvez.

Mikor mindketten elkezdtek öltözködni, kapucniját még jobban a fejébe húzta, és az autó jótékony árnyéka alatt visszaosont a sarokra, majd onnan futólépésben tette meg a kocsijáig maradt távot. Gyorsan beszállt, majd telefonját egy kincsként rejtve a táskájába tolatott ki a főútra, hogy aztán szélsebesen indulhasson haza. Muszáj volt rendbe tennie a gondolatait, hiszen… ez egyszerre túl sok volt neki.

Nem érdekelte, hogy éppen csak hogy átcsúszik a zöld lámpán… jóformán meg se állt, míg saját rezidenciája a szeme elé nem tárult. Beparkolt a garázsába, kivette a táskáját hátulról, majd a kulcsokkal kicsit bajlódva végül sikeresen beért a lakásba. A holmiját ledobta a földre, a cipőjét lerúgta, majd felkapva egy doboz epret a hálója felé indult meg.

Próba után zuhanyzott, így nem volt bűntudata, mikor csak levetkőzött egy bokszerre és ráugrott az ágyára. Betakarózott, telefonját előhalászta, és míg újra meg újra megnézte a videót, sikeresen elfogyasztotta a vacsoráját.

Hanyatt fordulva, két kezével a tarkója alatt aludt el, nem is sejtve, hogy ez az este még az álmában is kísérteni fogja.