Előszülinapi ajándék

Páros: Kamechi
Korhatár: +18
Figyelmeztetés:  a 18as tartalmon kívül semmi

Megjegyzés: Ezzel a ficuval szeretnéd Neked nagyon boldog 27. születésnapot kívánni, Kazu! ♥ Köszönöm, hogy vagy nekem <3

Előszülinapi ajándék

Mosolyogva tettem be a hatalmas tál, kidíszített epret a hűtőbe, hogy mire szerelmem hazaér, jó hideg legyen. Az elmúlt másfél órában csak ezekkel szenvedtem. De megérte, abban biztos vagyok. Mindegyik eper ragyog, tejszínhabból csináltam nekik szemet és punk hajat, szemgolyónak pedig egy nagyon pici kis tortadíszítő golyócskát tettem be. A látvány pazar, az ízvilág még annál is inkább.

Gyorsan elmostam a bepiszkított tányérokat, majd az órára pillantottam, mely még csak fél kilencet mutatott, ami azt jelenti, hogy van még kábé fél órám Kame érkezéséig.

Elégedetten végig néztem a konyhán, majd átsétáltam a nappaliba, és benyomtam a tévét, de alighogy kényelmesen elhelyezkedtem, hallottam valami zörgést. Szemöldökráncolva kapcsoltam ki az alig tíz másodperce bekapcsolt készüléket, és föltornázva magam a kényelmes ülőalkalmatosságról, a bejárati ajtó felé araszoltam.

Pár pillanatig még vártam, hogy az illető szerencsétlenkedjen a kulcsaival, és mikor kinyílt az ajtó, bár fogalmam sincs, miért, meglepődtem.

- Hát te? – kérdeztem nagyra nyílt szemekkel barátomtól, ki fáradtan rám mosolygott, levette magáról kabátját, és összedörzsölte kezeit.

- Korábban végeztünk – vonta meg vállait. – Hát nem is örülsz nekem? – biggyesztette le ajkait, mire halkan felnevettem, és megindultam felé.

- Neked mindig örülök – mondtam kedvesen, majd kitárt karjai közé másztam, és nyakát átölelve csókoltam meg hideg ajkait. Nem habozott viszonozni érintésemet, rögtön szenvedélyesen kapott enyéim után, miközben kezeit összekulcsolta derekamon, és még jobban magához húzott.

Csak percek múlva váltunk el egymástól, akkor is inkább a levegő hiánya miatt.

- Már vártalak – súgtam ajkaira, majd egy újabb puszit nyomtam a vöröslő párnácskákra, miközben játékosan hajába túrtam.

- Hmm, mit szólnál, ha lezuhanyoznánk, aztán… - Mondatát nem fejezte be, csak éhesen nyakamra hajolt, és óvatosan bele harapott érzékeny bőrömbe.

Aprót nyögtem a nem várt érintésre, és kissé elernyedtem karjaiban, mit kihasználva lejjebb nyomta fejét, és a melleim fölötti területet kezdte el csókolgatni.

Francba, ez így nem jó… én nem ezt terveztem!

Összeszorítottam szemeimet, és vágyamat leküzdve eltoltam magamtól, mire csak egy értetlen pillantást kaptam válaszul.

- Nem akarod? – kérdezte kedvesen, halványan elmosolyodva, miközben végig simított arcomon.

- A második felében benne vagyok, de én már zuhanyoztam. – Felnyúltam arcomhoz, és kezére fektettem tenyerem, lágyan cirógatva kézfejének selymes bőrét. – Menj el egyedül, addig összekészítem a vacsit, aztán utána a tied vagyok – kacsintottam rá, miközben közelebb léptem hozzá, és végigsimítottam ágyékán.

Vággyal teli szemekkel nézett le rám, de mielőtt bármit is cselekedhetett volna, vigyorogva kezdtem el az emeletre felvezető lépcső felé tolni, egy elégedetlen morgást kiváltva belőle.

- Na, menj már, te teknős – nevettem fel, feltolva az első lépcsőfokra, mire végre ő is elnevette magát, és miután visszafordult egy utolsó csókért, tényleg elindult. Végig néztem, ahogy lassan felvánszorog a fokokon, majd eltűnik a sarkon. Még mindig nem hiszem el, hogy ez a srác az enyém, és csak engem szeret…

- Most jött el az én időm – súgtam szinte csak magamnak, majd egy gyors hátraarcot véve a konyhába siettem, és kiszedtem belőle a tálca gyümölcsöt. Igaz, nem lett valami hideg, de így talán még érzékibb is lesz. Egy hirtelen ötlettől vezérelve felkaptam a tejszínhabot is. Nos, ezzel is lehet kezdeni néhány dolgot az egyes domborulatokon. Szélesen elvigyorodtam, ahogy elképzeltem Kame testén a hab darabkákat, de belé is borzongtam. Mióta vagyok én ilyen perverz?! Ja, amióta vele vagyok.

Mikor hallottam, hogy megnyitja a csapot, óvatosan fölsettenkedtem a lépcsőn, és hálószobánk felé vettem az irányt. Letettem az epreket az ágyra, majd gondosan becsuktam magam mögött a tölgyfaajtót, és felkapcsoltam a villanyt. A tálcát az én oldalam felőli éjjeli szekrényre raktam át, majd a fiókhoz léptem, és kivettem belőle a négy gyertyát, meg az öngyújtót. Kame és az én szekrényemre is került egy-egy gyertya, a maradék kettő pedig az ágy másik két sarka körüli asztalokra lett száműzve.

Miután ezekkel megvoltam, a ruhásszekrényhez léptem, és kihalásztam Kazuya egyik piros-fekete csíkos ingjét, amit a mai nap folyamán már oly sokszor vettem kezembe. Lecsúsztattam magamról topomat, majd nadrágomból is kibújtam, és az egész alakos tükör elé álltam. Melltartómat is lehámoztam magamról, így csak egy szál tangában álltam ott. Ha most benyitna, akkor tuti rám vetné magát, elrontva tervemet. De szerencsére még zuhanyzik.

Ismét kezembe vettem az inget, majd testem köré csavartam, és melleimen jól eligazítva megkötöttem alattuk az anyagot. Díszítésnek a hosszú ujjakból még egy elegáns masnit is kötöttem, majd utoljára alsóneműmet engedtem lehullani testemről.

Elégedetten hümmögve néztem magamon végig. Komolyan, nyáron veszek ez alá egy rövidgatyát, és így fogok járkálni az utcákon, annyira eszméletlenül jól néz ki.

Körbefordultam még néhányszor a tükör előtt, leellenőrizve művemet, majd mikor hallottam, hogy elzárja a csapot, elpakoltam ruháimat, és pillanatok alatt meggyújtottam az illatos gyertyákat.

A villanykapcsolóhoz léptem, leoltottam, majd beálltam az ajtó mögé, hogy ha nyílik, és bejön, akkor majd háta mögé tudjak osonni.

Nem kellett sokat várnom, néhány percen belül hallottam a fürdőszoba ajtajának csukódását, majd lépteinek visszhangját a folyosóról.

Komolyan, a gyomrom fel-le liftezik, és kissé remegnek a lábaim, mintha holmi szerelmes tini lány lennék. Ebből mondjuk a szerelmes és a lány stimmel, de a tini szerencsére nem, így nem értem magam, miért viselkedek így. Talán mert ez az első szülinapja, amit együtt ünneplünk…? Franc tudja. Mindenesetre emlékezetessé akarom neki tenni.

A pillanat, ahogy belép, hamarabb elérkezett, mint azt gondoltam. Visszafojtott lélegzettel vártam, hogy benyisson, és meglepődjön művemen. Szerencsére minden a terveim szerint zajlott, ahogy beért, és becsukta maga után az ajtót, rögtön megtorpant, és nagy szemekkel nézett körül a szobában. Hangtalanul mögé osontam, és kissé lábujjhegyre emelkedve takartam el szemeit két tenyeremmel.

- Előre is boldog szülinapot, szerelmem – súgtam fülébe, finoman ajkaim közé véve fülcimpáját, mire megremegett alattam. Elégedetten mosolyogva hajoltam nyakára, és kezdtem el puszilgatni, de abba kellett hagynom tevékenységem, amint magához tért, és meghatott tekintettel felém fordult.

- Köszönöm – súgta kissé remegő hangon, majd végigsimított karomon, és finoman megcsókolt. Egész végig pillangók repdestek a gyomromban, annyira boldog voltam. Tudtam, hogy meg fogom lepni, de hogy ennyire… ebben még én sem reménykedtem.

Belemosolyogtam a csókba, majd elváltam tőle, és csillogó szemeit kezdtem el csodálni.

- Én akartam az első lenni – mondtam halkan, boldogan mosolyogva, majd két tenyerem közé fogtam arcát, és egy pillekönnyű puszit nyomtam szájára. Mosolyogva karolta át derekam, és indult meg hátrafelé, magával húzva engem is, de mikor a viszonylag kivilágított ágy elé értünk, megtorpant.

- Csinos ez a ruha – gondolkodott el, végignézve rajtam, majd egyik kezemet fejem fölé emelve megpörgetett. – Van egy hasonló ingem – mondta elmerengve, majd újra csípőmre vezette kezét.

Ez az, besétált a csapdámba.

- Vedd elő – pislogtam rá édesen, egy puszit lehelve kilógó kulcscsontjára.

- Minek? – nézett rám kérdő tekintettel.

- Csak tedd, amit mondok – vigyorodtam el, mire végül furcsálkodva ugyan, de ellépett tőlem, és a szekrényben kezdett el kutatni ingjei közt. Hosszú pillanatokig kereste, már legalább kétszer át is nézte az összes ingjét, de csak nem találta.

- Fogalmam sincs, hol van – sóhajtott lemondóan, miközben lassan újra felém araszolt, de egy méterrel előttem, vizslató szemekkel állt meg.

- Te mondd csak… - kezdett bele gondolatmenetébe, egyik könyökét tenyerébe támasztva, míg ujjaival arcát kezdte el piszkálgatni.

- Igen – mondtam ki hangosan, mielőtt rákérdezhetett volna. -  Igen Kazu, ez a te inged – eresztettem meg egy ezer wattos mosolyt, mire felnevetett, és visszalépett hozzám, végigsimítva mindkét vállamon.

- Igazán értékelem, hogy ruhát csináltál belőle, de nem fog rajtad sokáig maradni, remélem tudod – vigyorodott el, nyakamba csókolva egy rövidet, miközben kezeit megéreztem valahol a masninál.

Elszakadtam tőle, és rácsaptam kezére, egy megilletődött pillantást kiváltva belőle, majd kézfeje után nyúltam, és finoman tenyerébe csókoltam.

- Még ne – súgtam bele, majd kicsit följebb haladtam, csuklójától alkarjáig, közben az ágyhoz hátráltatva. Mikor lábai nekiütköztek, vigyorogva néztem végig rajta, de miután megállapítottam, hogy csak egy fölösleges ruhadarab van rajta, ami amúgy is mindjárt lekerül, elégedetten belöktem a párnák közé.

- Erre nem lesz szükségünk – vigyorogtam rá, majd kissé fölé mászva egy hirtelen mozdulattal kiszabadítottam bokszeréből, és eldobtam valahova a szoba végébe.

- Nem azt mondtad, hogy még nem? – kérdezte egy nagyot sóhajtva, míg kezeimért nyúlt, és felhúzott magához.

- De, még nem is lesz semmi olyasmi – vontam meg vállaimat pajkosan, majd egy aprócska puszit nyomva egyik mellbimbójára, lemásztam róla, és az eprekkel teli tálat az ágyra raktam, magunk közé.

Nagyra nyílt, csillogó szemekkel nézett hol rám, hol a tálra, majd ujjaim után nyúlt, és összekulcsolta kezünket.

- Nekem van a legcsodálatosabb párom a világon – mondta mosolyogva, mire a szívem egy hatalmasat dobbant. Én… úgy szeretem. A mai napig nem hiszem el, hogy Ő az enyém. Tényleg én vagyok a legszerencsésebb ember, ebben biztos vagyok.

- Gyere ide – hallottam meg hangját valahonnan távolról, majd éreztem, hogy maga felé húz. Engedtem kérésének, és combjaira ültem, majd fejem mellkasának támasztva bújtam közelebb hozzá, és kezdtem el hallgatni szívverését. Homlokon csókolt, majd fejemre hajtotta övét, és szorosan átölelt. Úgy szeretek az erős karjaiban lenni, mellette tényleg biztonságban érzem magam. És a közelsége mindig megnyugtat. Akármilyen hihetetlen, de majdnem egy éves kapcsolatunk alatt egyszer sem vesztünk össze, azóta sem, miután ideköltöztem olyan három hónnappal ezelőtt. Ami azért ritka egy párkapcsolatban. Tökéletes harmóniában vagyunk, és tudom, hogy annyira szeret, hogy bármit megtenne értem. És persze ez igaz fordítva is. Úgy érzem, célba ért az életem, és csak remélni merem, hogy Ő lesz a gyerekeim apja.

Elmosolyodtam a gondolatra, majd elhúzódtam mellkasától, és kicsit közelebb húzva a gyümölcsökkel teli tálat, egyet ujjaim közé kaptam, és szerelmem szájába toltam. Hálásan nézve rám majszolta el az első szemet.

- Nagyon finom – nyalta meg ajkait éhesen, majd fenekemhez nyúlt, hogy kicsit közelebb húzzon magához, aztán ő adott nekem egy epret.

Élvezettel nyeltem le, miközben a továbbiakon gondolkoztam. Míg nem volt itthon, felvázoltam magamban az estét több százszor is, de most… mindent elfelejtettem. Mellette egyszerűen nem vagyok képes gondolkodni. Mindig elveszi az eszem.

- Min gondolkodsz? – szakított ki mélázásomból, közben biztatólag végigsimított fedetlen felkaromon.

- Azon, hogy még mindig nem tudok gondolkodni, ha a közeledben vagyok – mosolyogtam rá, majd szájára hajoltam egy kisebb csókért.

Jókedvűen felnevetett, majd félig ajkai közé vett egy újabb piros szemet, de most szájában tartva hajolt hozzám közelebb.

Néhány másodpercig nagy szemekkel néztem rá, majd végül oda hajoltam, és leharaptam a nekem járó részt.

Olyan boldog vagyok. Itt van alattam az a férfi, akiért bármit megtennék, és a világon a legjobban szeretek, mégis olyan hihetetlen ez az egész. Vajon mivel érdemeltem ki Őt?

Csak éltem átlagos hétköznapjaimat egy távoli kis kontinensen, majd ahogy ideköltöztem, rá egy hónapra kábé megismertem Őt, és onnantól már csak azt vettem észre, hogy együtt lakunk. Olyan gyorsan történt minden… de életem legjobb döntése volt, az nem kétség.

Percek múlva, mikor eltüntettük az egész adagot, elraktam az útból, majd kezembe vettem a tejszínhabos palackot.

- Azzal meg mit tervezel? – kérdezte kíváncsi szemekkel.

- Majd meglátod – kacsintottam rá pajkosan. – Csak feküdj el, és élvezd az előszülinapi ajándékodat.

Szemezett még néhány másodpercig a tubussal, majd végül megadóan sóhajtott, és lejjebb tornázta magát az ágyon, teljesen fekvő pózba. Lemásztam róla, és fölé hajolva felráztam a flakont, majd egyik mellbimbója fölé hajoltam, és nyomtam rá egy kupacot.

Megremegett a hideg érzésre, de ahogy meleg tenyeremmel simogattam meg körülötte bőrét, rögtön jólesően felsóhajtott, és visszaejtette fejét a párnák közé.

A másik kis meredező bimbóval is eljátszottam ugyanezt, majd lejjebb haladva hasán itt-ott még elvétettem egy apróbbacska foltocskát, míg le nem értem már félig kemény büszkeségéhez.

Vigyorogva hajoltam közelebb, hogy nyelvemmel végigsimítsak rajta, de végül meggondoltam magam, és helyette mutatóujjammal végeztem el a feladatot. Kelletlenül felnyüszögött, sóvárgó szemeit rám emelve.

- Türelem, cicám – kacsintottam rá csábosan, majd megfogtam farkának tetejét, álló pózba húztam, és nagyon lassan körbenyomtam a fehér habbal.

Hallottam, ahogy elakadt a lélegzete, mi csak még nagyobb vigyorgásra késztetett. Mikor végeztem, makkjára is nyomtam egy picit, majd visszaengedtem, bár az már szinte kőkeményen állt. Már az ilyenekért érdemes hozzányúlni.

Ajkaimon végignyalintva másztam ki lábai közül, majd miután visszatettem a tejszínhabot a szekrényre, fölé térdelve lógattam le tincseimet arcába.

Vágytól ködös szemekkel nézett rám, majd lassan felemelte kezét, és végigsimítva tincseimen, tarkómra fektette ujjait, és lehúzott egy gyengéd csókra.

Nem siettük el a dolgot, nem kaptunk egymás után, mintha a világ vége közeledne, hanem lassan élveztük ki egymás ízét, közben itt-ott cirógatva a másik testét.

Imádom, amikor ilyen gyengéd. Mikor teljesen átadja magát nekem, nem foglalkozik semmi mással, csak velem, és mindent úgy csinál, hogy utána azt higgyem, az volt az addigi legjobb szeretkezésünk. De persze tévedek, mert a következő még annál is csodálatosabb. Vajon meddig tudja még fokozni ezt?

Belemosolyogtam a csókba, majd oldalát végigsimítva elváltam tőle, és vetettem még egy utolsó pillantást gyönyörűen csillogó szemeibe. Az a tekintet… egyszerre szelíd, lágy, vágyakozó és szeretetteljes.

Fölhajoltam homlokához, majd nyomtam rá egy csókot, hogy utána lejjebb folytathassam utam.

Emlékszem, egyszer beszélgettünk erről a homlokcsók dologról. Megkérdezte tőlem, hogy igaz-e az, hogy néha egy lánynak többet ér egy homlok puszi, mintha a szájára kapná. Valójában azelőtt még sosem gondolkodtam ilyesmin. Hosszú pillanatokig töprengtem, majd végül bólintottam. Egy csókban benne van a vágy és a szeretet, de egy homlok puszi jóval mélyebb jelentésű. Abban felsorakozik ezek mellett még a hála, a féltés, és az óvni akarás is.

Mikor megkérdeztem erről a véleményét, ő is csak helyeselt, majd oda is eljutottunk, hogy hiába van férfiből, egy olyan érintés neki is rengeteget jelent.

Azóta szoktam rá, és mikor rám jön, vagy csak érzem, hogy szüksége van a törődésre, nem ajkait veszem birtokba, hanem homlokát csókolom meg. Sokkal többet ér neki, és már csupán ezzel tudja, hogy mellette vagyok, és bármikor számíthat rám. Nem kellenek ide szavak, elég egy gyengéd mozdulat, és máris megnyugszik.

Ezeken mélázva hajoltam vissza arcához, és éppen csak hogy hozzáértem szájához, már hajoltam is el, álla felé araszolva. Végigcsókolgattam még az az alatti területet is, áttérve nyakára, amin megint nem hagytam ki egyetlen szabad négyzetcentimétert sem. Néhol gyengéden, néhol erősebben szívtam, illetve harapdáltam meg nyakát, a világ elé tárva, hogy ő bizony hozzám tartozik.

Nem érdekelnek a paparazzik, sem a tévénézők, akik holnap biztosan ki fogják szúrni a nyomokat ezen a kecses nyakon. De minek foglalkozzak én olyan badarságokkal? Nem számít semmi, csak hogy mint minden testrésze, ez is az enyém, és azt csinálok vele, amit akarok.

Oké, én tényleg őrülten szerelmes vagyok…

Kissé oldalra döntöttem fejem, és először végigszántottam, majd finoman ajkaim közé kaptam Ádám-csutkáját, elhalmozva azt is piciny harapásokkal, közben izmos karját simogattam.

Miután sikerült kicsalnom belőle néhány jóleső sóhajt, még lejjebb vándoroltam, és bebarangoltam egész kulcscsontját, kíméletlenül sajátítva ki a rajta lévő, nagyon vékony bőrréteget.

Ahogy végeztem annak szívogatásával, következő áldozatomul egyik mellbimbóját választottam. Elégedetten néztem végig felsőtestén, mire szerelmem érezve a várakozást, kissé megemelte fejét, és kíváncsi arccal nézett le rám. Felrántottam egyik szemöldököm, majd végignyaltam ajkaimon, és lehajolva a kis rózsaszín dudorhoz, érzékien végignyaltam közepén, közben végig tekintetébe fúrva enyémet. Nagyon gyengén megrázkódott, és jól hallottam, ahogy nyelt egy hatalmasat.

Magamban vigyorogva hajoltam újra hozzá, de közben másik kezem mutatóujjával kitapintottam a szemközt meredező bimbót, és ujjbegyemmel kezdtem el kényeztetni.

Elvettem tekintetem róla, és lehunyva szemeimet, a számban lévő kis kiemelkedéssel foglalkoztam, hol gyengéden, hol erősebben megszívva.

Akármennyire kicsik neki, én attól függetlenül imádom, és ami a legjobb, hogy hihetetlenül érzékeny rájuk. Néhány perc alatt akár az orgazmusig is eljuttathatnám, csupán mellbimbóinak nyalogatásával. Amit persze most nem fogok megtenni, sőt, még egy darabig pláne nem.

Mikor nyelvemmel körbejártam a kis pontocska egész területét, áthajoltam a másikra, és azt is ugyanúgy vettem kezelésbe. Közben éreztem, ahogy egyik kezét hátamra vezeti, és azt, valamint oldalamat cirógatja selymes ujjaival, némely területen hosszabban eljátszadozva.

Ahogy rövid ujjai végigsiklottak oldalamon, akaratlanul is megremegtem. Hiába szoktam hozzá érintéseihez, mindig annyira jól esnek, mintha akkor fedezné fel testem életében először.

Kényszerítettem magam, hogy ne zökkenjek ki teendőmből, így végül lenyalogattam róla a fehér hab maradványait, és lejjebb araszoltam. Nyelvemmel követtem enyhe kockáinak mintázatát, majd köldökéhez érve, belenyalintottam. Egy jóleső sóhaj tört fel belőle, ami átfulladt nyögésbe, ahogy hirtelen alhasát találtam meg, közben csípőjét simogatva. Azon sem hagytam egyetlen szabad felületet sem, amit ne borítottam volna be csókokkal, majd mikor végeztem, nyomtam merevedése tetejére egy pici puszit, de többet nem foglalkoztam vele.

- Na! – szólalt meg hirtelen, mire vigyorogva néztem fel csillogó szemeibe, és enyhén megingattam fejem.

- Türelem, türelem – leheltem rá farkára, majd visszatértem eredeti célomhoz – combjához. Hallottam, ahogy egy csalódott sóhaj közepette visszaejtette fejét a párnára, hogy újra átadhassa magát az élvezeteknek.

Mosolyogva emeltem föl kicsit egyik combját, majd a belső felén végigsimítottam, és ráhajoltam. Az elején csak puszilgattam, néha megszívtam, majd ahogy egyre jobban kezdett ficánkolni, nyelvemmel is rásegítettem. Néha csak mintákat rajzolgattam rá, és játszottam vele, máskor meg olyan erősen ingereltem, hogy hangosabb nyögéseket is képes voltam kicsalni belőle.

Munkám nyomán végigvezettem tenyeremet, majd áthajoltam másik lábához, és azzal is eljátszottam ugyanezt, vészesen megközelítve péniszét.

Úgy döntöttem, hogy nem kínzom tovább, és megadom neki, amire vágyik már oly régóta, így nagyon lassan heréire csúsztattam kezem, végigsimítottam rajtuk, majd hasára tettem, míg ajkaimmal közel hajoltam, és a két kis golyócskát kezdtem el nyalogatni.

Szégyentelenül nyögött fel, és emelte meg csípőjét a nem várt érintésre, amitől hatalmas elégedettség töltött el. Azt akarom, hogy felejthetetlen szülinapja legyen, és akármibe telik, én meg is fogom valósítani.

Vigyázva, hogy ne érintsem fogaimmal, számba vettem az egyik kis golyót, és erős nyelvjátékkal kezdtem ingerelni, ahogy csak tudtam. Válaszul szorosan a lepedőbe markolt mindkét kezével, és összeszorított szemekkel emelte fejét a plafon felé. Egyik kezem felcsúsztattam övéhez, és elengedtetve vele az anyagot, összefűztem ujjainkat, mit boldogan szorított meg. Az ilyen kis megnyilvánulásokból érzem, hogy mennyire ragaszkodik hozzám.

Szabad kezemet felemeltem, és belső combját kezdtem el újra simogatni, míg rátértem másik heréjére is. Ezzel már kicsit bátrabban bántam, némileg megszívogattam, és iszonyúan gyengéden fogammal is rásegítettem.

Mikor már szépen lassan az őrületbe kergettem, elváltam tőle, és kezelésbe vettem merev hímtagját. Ujjaimmal átfontam tövét, és fölé hajolva végig szántottam makkján, néhányszor nyelvem hegyét a tetején lévő apró kis nyílásba tömködve. Ez az, amire már az eleje óta vágyik, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ahogy hozzá érek, teste heves remegésbe kezd. Élvezettel simítok végig hasán, majd egész felsőtestén, de mielőtt újra visszatérhetnék kedvenc területeimre, elkapja csuklómat, és tenyerembe csókol.

Meglepve nézek fel rá, mire csak egy szeretetteljes mosolyt kapok. Szívemet hirtelen elönti a melegség, és gyomromban aprócska pillangók repdesnek, pláne, mikor tovább halad, és csuklómat, majd alkaromat is kényeztetni kezdi, ameddig csak eléri. Hogy lehet, hogy kifogtam a világ legtökéletesebb pasiját? Még mindig képtelen vagyok elhinni.

Hálásan pillantok rá, majd visszatérek korábbi tevékenységemhez, és egyre többet engedve, már egész makkját számba veszem. Jólesően felnyög, és fellöki csípőjét, minek következtében majdhogynem a feléig bekapom, egy mély hörgést okozva ezzel.

Szóval gyorsabban akarod, hm? Magamban elvigyorodok, majd még lejjebb kényszerítem magam, míg teljesen el nem nyelem. Lehunyom szemeimet, és szinte csigalassúsággal kezdem el fejem föl-le mozgatni, közben nyelvemmel körülötte játszadozva. Mikor a tetejéhez érek, hegyét bele dugom nyílásába, és megízlelem előváladékát. Annak ellenére, hogy féltem, hogy nem fog menni, mert még sose csináltam ilyet, és alapból undorodom attól, hogy lenyeljem bárkinek az élvezetét, egész jól megy. Sőt, neki talán még azt is meg fogom tenni.

- Kérlek… - nyöszörög fel erőtlenül, csillogó, félig nyitott szemeit rám emelve. Legszívesebben elszakadnék tőle, fölhajolnék hozzá, és kifulladásig csókolnám ajkait, de most más dolgom van.

Nyelvemmel újra játszadozni kezdek, egyre intenzívebben körözök vele makkján, majd egyszer csak elválok tőle, és fejem oldalra billentve kezdem el csókolgatni. Kellemesen fogadja az újabb érintéseket, de ha erősebben rászívok neki, megint csak heves remegést produkál. Komolyan, már kezdem sajnálni, hogy így játszadozok Vele…

Újra ráhajoltam, és kezdeti hányingeremet legyőzve, torkomig eresztetten. Pár pillanatomba telt, mire megszoktam, majd mikor elkezdtem rajta fejem mozgatni, láttam, ahogy görcsösen a lepedőbe markol az édes kínzás miatt. Ha nem lett volna tele a szám, most elégedetten elvigyorodtam volna, de e helyett csak rágyorsítottam mozgásomra, miközben kezemmel is rásegítettem tövénél.

Azok a nyögések, amik ajkai közül kiszakadtak… már megérte ez az egész herce-hurca.

Lehunytam szemeimet, és próbáltam élvezni a helyzetet, és mikor csípőjét elkezdte óvatosan előre lökdösni, akkor sem ellenkeztem. Nem szorítottam le, nem büntettem meg érte, hagytam, hogy tegye, ahogy jól esik neki.

Néhány rövid percen belül meg is lett az eredménye, teste erősen megrázkódott, és rögtön ezután megéreztem számban élvezetét. Gondolkodni sem volt időm, talán még a kisebb fajta ijedtség is közrejátszhatott, de azonnal, mind egy csöppjéig lenyeltem.

Magam elé bámulva próbáltam megízlelni a fura anyagot, végül arra a következtetésre jutottam, hogy nem a legjobb, de ha ennyire szereti, elviselem. Ennyit megtehetek érte, nem igaz?

Fölnéztem vöröslő arcára, melyet kezével próbált takarni. Annyira… gyönyörű. Mint egy angyal. És most egyáltalán nem túlzok, ez a férfi tényleg az.

Feltápászkodtam lábai közül, és szaporán mozgó mellkasa fölé másztam, majd alkarját gyengéden elhúztam arcáról, hogy megcsodálhassam. Mikor megérezte jelenlétemet, szemeit óvatosan kinyitotta, és bágyadtan elmosolyodott. Rögtön ráhajoltam kívánatos ajkaira, és úgy helyezkedve, hogy farka pont hasamnál legyen, szenvedélyesen kezdtem el tépni ajkait.

Nem tudom, milyen lehetett neki, hogy saját ízét is érezhette, de nem mutatott semmi féle tiltakozást, hogy kicsit is ellenére lenne az ilyen csók.

Mikor elszakadtam a vérvörös párnáktól, egy perverz mosollyal ajkaimon ültem rá legnemesebbik szervére, minek következtében közvetlenül érezhetett, hiszen nem volt rajtam alsónemű.

Egy halkabb nyögés szakadt fel torkából, majd kábultan rám emelte tekintetét, mire fölnyúltam mellkasomhoz, és kínzóan lassan bontogatni kezdtem a melleim alatt megkötött masnit. Megbabonázva figyelte mozdulataimat, és már épp nyúlt volna fel, mikor úgy helyezkedtem, hogy térdeimmel kezeit oldala mellé kényszerítsem.

Elégedetlenül felhorkantott, majd válaszul fellökte csípőjét, olyan erőteljesen, hogy egy hangos nyögés-nyikkanás szerűséget adtam ki.

Elszántan néztem szemeibe, közben pedig egyre csak bontottam a csomót, és mikor kilazult, egy egyszerű mozdulattal lelöktem magamról, és Kazu boxerére dobtam, mely valahol a szoba végében hevert.

Éreztem, ahogy hirtelen kezek markolnak csípőmre, a következő pillanatban meg már újra fekve találtam magam, annyira mellkasára húzott. Boldogan simultam karjai közé, de ahogy újra erőteljesen fellökte csípőjét, és körözni kezdett vele, szájába nyögtem.

- Akarlak. Most. Nagyon… - súgta ajkaimra, majd kezeit lassan arcélemre vezette, és mélyen szemeimbe nézett.

- Mondanod sem kell – leheltem vissza szépen ívelt szájára, amit újra birtokba vettem, és nyelvemmel teljesen elterelve figyelmét, hirtelen ráereszkedtem farkára.

Azonnal belenyögött a csókba, és elválva tőlem, aggódva nézett rám.

- Ne mondj semmit, jó ez így – nyugtattam meg rögtön mosolyommal, majd újra rátámaszkodtam, és nyakának kecses ívét kezdtem el harapdálni, próbálva lenyugtatni magam.

Persze nem fájt nagyon, de azért a kényelmetlen érzés ott volt bennem hosszú másodperceken keresztül. Szerelmem közben lágy simogatásokkal próbált nyugtatgatni, mind karomon, mind combjaimon, amik hihetetlenül jól estek.

Ahogy elfogott levegőm, elváltam tőle, nyomtam szája szegletébe egy kisebb puszit, majd ülő pózba vágtam magamat, és mindkét tenyeremmel megtámaszkodtam mellkasán.

Végig tartva a szemkontaktust, óvatosan felemelkedtem, majd visszahuppantam, míg teljesen meg nem szoktam a helyzetet. Mikor már látta, hogy rendben vagyok, mindkét tenyerét derekamra helyezte, és ő segített nekem a továbbiakban, néha-néha fellökve magát.

Testének közelségétől, és attól, hogy bennem van, kezdtem egyre inkább elveszteni a fejem, ezzel párhuzamosan pedig mozgásom is gyorsult, és pillanatokon belül már nem csak lágyan ringatóztam rajta, hanem keményen lovagoltam.

Annak ellenére, hogy nem vagyok a vadság híve, most minden tudásom beleadtam, és próbáltam úgy csinálni, hogy neki a legjobb legyen, és ne felejtse el egyhamar ezt az estét. Ami valószínűleg sikerült is, hiszen olyan sóhajokat és nyögéseket sikerült kicsalnom belőle, amiket talán még soha, vagy csak nagyon ritkán. Ráadásul arcán az a földöntúli könnyedség… látszik, hogy nagyon boldog.

Nem bírtam elfojtani apró mosolyomat.

Meglepődtem, mikor elkezdett mocorogni alattam, majd finoman megszorítva csípőmet, jelezte, hogy álljak le. Értetlenül néztem rá, de végül tettem, amit mond, és teljesen ráültem. Lassan fölült, enyhe remegést kiváltva belőlem az új póz miatt, majd egyik kezével átkarolt, másikkal pedig hátratornázta magát az ágy támlájához, és nekidöntötte hátát.

Mikor újra felém fordult, egy mosoly suhant át ajkain, és rögtön kaptam egy csókot, miközben kezeit szorosabban fonta körém. Vágyakozva simítottam végig izmos karján, mit végül újra csípőmre tett, ösztökélve a mozgásra, másikkal pedig egyik mellemet találta meg, és azt kezdte el masszírozni.

Hangosan felsóhajtottam a jóleső érintésre, pláne mikor ajkai nyakamon szántottak végig, és egyik pontját kezdték el ingerelni.

Azt hittem megőrülök a hármas hatástól. Sokkal erélyesebben kezdtem el csípőmet mozgatni, és lassan már úgy mozogtam, hogy ennél gyorsabban nem is tudtam volna.

Nemsokára, mikor éreztem, hogy már nincs sok hátra, fejét fölemelve ízleltem meg ajkait, és kezdeményeztem egy szenvedélyes nyelvcsatát, mit boldogan viszonzott.

Valószínűleg ő is érezte, hogy mindjárt vége, így abbahagyta mellem kényeztetését, és teljesen magához préselve kezdte el fellökdösni magát, még mélyebbre jutva bennem. Hangosan szájába nyögtem, de nem szakítottam meg a csókot, azt akartam, hogy ajkaink is összeforrjanak, mikor a beteljesülés elér minket.

Talán pár pillanatig ha mozoghattunk még ilyen összhangban, mikor megfeszültem karjai közt, és elélveztem. Ahogy hüvelyem összefonódott pénisze körül, egy hangos nyögés kíséretében ő is elment, és belém eresztette magját.

Pihegve dőltem mellkasának, ő meg a háttámlának, és kezdtem el heves szívverését hallgatni. Olyan jó érzés, hogy az a kis szerv miattam dobog ilyen gyorsan.

Fölnyúlt államhoz, és egy rövid puszit nyomva ajkaimra, visszafeküdt az ágyra, magára húzva engem is.

- Szeretlek – hallottam meg hirtelen enyhén rekedtes hangját, de tudtam, hogy közben mosolyog. Felnézve be is bizonyosodott gyanúm, még a szemei is boldogak voltak, nem csak a szája húzódott fölfelé.

- Én is. Nagyon – viszonoztam gesztusát, majd oldalasan rá fordulva, nyakába temettem arcomat, és mélyen beszippantottam illatát.

Hallgattam gyorsan verő szívét, szaggatott lélegzését, figyeltem szaporán emelkedő mellkasát… de nem tudtam betelni vele. Annyira szeretem. Egyik kezem hasára csúsztattam, és elkezdtem gyengéden simogatni, néha-néha puszit nyomva vállára.

- Már most imádom a szülinapom – szólalt meg néhány perc múlva, majd ő is oldalára fordult, és derekamnál fogva húzott magához.

- Pedig az igazi ajándékod csak holnap kapod meg – vigyorogtam rá huncutul.

- Az is ilyesmi lesz?

- Nem ilyennek terveztem, de ha akarod, ez is benne lehet.

- Önként felkínálod magad? Hülye lennék visszautasítani egy ilyen ajánlatot!

- Ezt most úgy mondod, mintha nem kapnál meg soha.

- Tudod, szerintem keveset szexelünk.

- Három nem elég neked két nap alatt?!

- Nem, Kokiék naponta csinálják ennyiszer!

- EH?! Ti ilyesmikről beszélgettek?!

- Mi? Nem, dehogyis!

*néhány perc múlva*

- Miuék naponta csak kétszer…

- Ti ilyenekről beszélgettek?!

- Izé... jó lesz a napi három…

- Én is így gondoltam.

Ha neked rohan a végzeted - 24. fejezet

24. Kiegyezés - sikertelen

Páros: Kamechi
Korhatár: a későbbiekben +18
Figyelmeztetés:  trágár beszéd 

Megjegyzés: Megjegyzés? Az nincs >< Max annyi, hogy muszáj volt ketté bontanom a tervem.

Mikor reggel lassan nyitogatni kezdtem a szemeimet, először nem igazán fogtam föl, hogy hol vagyok, ugyanis a szoba nagyon nem tűnt ismerősnek, de ahogy mozgolódni kezdtem, és megéreztem magam alatt valami egyenletesen fel-le mozgót, megvilágosodtam.

Boldogan néztem le az alattam egyenletesen szuszogó lányra, de mikor arcára pillantottam, meglepődtem.

- Hát te fönn vagy? – adtam hangot kíváncsiságomnak.

- Már egy ideje – mondta nehézkesen, de azért egy nagyon halovány mosolyt megeresztett.

- Miért nem keltettél föl akkor? – kérdeztem dorgálva, miközben felemelkedtem róla, és befeküdtem mellé, a párnára.

- Minek keltselek fel? – vonta meg vállát. – Amúgy is, túl édesen aludtál ahhoz, hogy megzavarjam az álmodat – kuncogott fel, kissé pironkodva emelve rám fejét.

- Szóval édes voltam? – húztam föl pajkosan egyik szemöldököm, tekintetem ajkaira siklatva. Annyira hívogatóak… Nem csoda, hogy este nem tudtam nekik ellenállni.

- Azért ne bízd el magad – mosolygott rám felsőbbrendűen, majd nem foglalkozva lenge ruházatával, valamint azzal, hogy én is a szobában vagyok, kipattant a takaró alól.

Épp, hogy földet értek lábai, hirtelen megingott, és az utolsó pillanatban kapaszkodott meg, még mielőtt a falnak verte volna magát.

- Jézusom, jól vagy?! – kiáltottam föl rögtön, ijedten pattanva fel fektemből. Mögé másztam, és két karjánál fogva tartottam meg biztosan.

- Pe-persze, csak egy kicsit megszédültem – mondta maga elé bámulva, miközben engedett a gyengéd erőszaknak, és leült az ágyra.

- De mitől? – kérdeztem aggódva. – Ugye… ugye nem vagy terhes? – néztem rá halálra sápadt arccal.

Résnyire zárt szemei szinte azonnal kipattantak, és ijedten nézett rám.

- Ez most hogy jön ide? – kérdezte tanácstalan arccal.

- Hát… a szédülés és a hányinger az első jele a terhességnek – motyogtam halkan, mire szinte láttam, ahogy arcából csak úgy kiszökik a szín. – Apropó, nincs hányingered? – kérdeztem aggódva, miközben kezemet homlokára tettem, hogy ellenőrizzem, nincs-e láza.

- Most, hogy mondod… - mormogta meredten a lepedőt bámulva, majd mint akit golyóból lőttek ki, úgy ugrott fel, és rohant ki a szobából. Hallottam, ahogy becsapja maga mögött az ajtót, de a többi hangot már elzárta tőlem szerencsére.

Vajon… tényleg terhes…? De az azt jelenti, hogy ők már az elején… Vagy valami magyarországi sráctól van a gyerek?

Basszameg, tudtam, hogy le kellett volna csapnom rá!

Idegesen bújtam ki a takaró alól, és kezdtem el körbe-körbe járkálni a tágas szobában, míg vissza nem érkezett, ha lehet, még fehérebb arccal.

- Jól vagy? – siettem oda hozzá, és elkapva egyik kezét, az ágyhoz vezettem.

- Kame, ez csak egy kis reggeli rosszullét, nyugi – nevetett fel, miközben elhelyezkedett az ágyon.

- Ki az apja? – kérdeztem meg hirtelen, egy csodálkozó szempárt kiváltva belőle.

- Kinek az apja? – nézett rám szemöldökráncolva, miközben felült, és az ágytámlának döntötte hátát.

- Hát a gyereknek.

- Kame, nem vagyok terhes – mondta kimérten.

- Honnan tudod?

- Hogyhogy honnan?! Csak tudom, hogy kivel fekszem le!

- De mi van, ha nem védekeztetek megfelelően?!

- Kame! Nem. Vagyok. Terhes. – tagolta lassan, rám emelve égető szemeit. – Nem feküdtem le senkivel, amióta itt vagyok Japánban, és az utolsó kapcsolatom is több, mint kilenc hónapja volt, úgyhogy BIZTOS, hogy nem vagyok terhes – mondta lassan, a biztos szót erőteljesen kihangsúlyozva.

Megkönnyebbülten felsóhajtottam, majd kifújva az addig feszülten benn tartott levegőt, felpattantam mellőle.

- Segítsek felöltözni? – kérdeztem tőle előzékenyen, csípőre vágva kezeimet.

- Nem kell, köszi, megoldom – mosolygott rám kedvesen, mire szívemet elöntötte a melegség. Tegnap nem tisztáztam teljesen az érzéseimet, de ezzel a mosolyával még egy lépcsőfokkal feljebb billentette azt a bizonyos mércét.

- Akkor elmegyek kaját csinálni, majd gyere le. Ha bármi van, szólj – mondtam elmerengve, majd miután bólintott, magára hagytam, és először is saját szobám felé vettem utamat.

Akármennyire szeretem az ágyamat, lecserélném akármikor, ha úgy aludhatnék mostantól mindig, ahogyan ma. Akane hasán…

Megráztam fejem, miközben gondolatban erősen fejbe csaptam magam egy baseball ütővel. Miért gondolok én ilyesmikre? Hiszen azok után, amit tettem, kizárt, hogy szeressen. Egyáltalán… ÉN szeretem őt? Vagy ez csak egy sima fellángolás, és amiután egyszer megkapom, már nem is lesz izgalmas?

Felsóhajtottam, majd beljebb lépve magamra csuktam az ajtót, és szekrényemhez léptem. Majd ma elgondolkodom rajta… talán.

Kivettem egy sötétkék farmerszerű gatyát, meg egy fehér pólót, majd miután ezeket fölvettem, magamra aggattam még néhány karkötőt, illetve kedvenc koponyás gyűrűmet, és enyhén összeborzolva hajam, a konyhába indultam.

Csinálok magunknak hmm… mondjuk melegszendvicset, aztán belétömök egy tábla csokit, nehogy leessen a vérnyomása.  Szélesen elvigyorodtam, ahogy eszembe jutott, hogy amióta itt lakik, mennyire megváltozott az étrendem. Míg korábban hetente kétszer ha reggeliztem, most naponta, az ebédet továbbra is az ügynökségnél intézem el néhány falattal, de a vacsora megint olyan, hogy amit eddig hetente háromszor-négyszer tettem, most naponta. Mert nem kell egyedül ennem, és ez ösztönöz arra, hogy neki finomat csináljak, és figyeljek az étkezésére.

Hihetetlen, mennyire felforgatta az életemet a tudtán kívül…

Elővettem a kenyeret, majd a margarint, és felvágottat rakva, valamint sajtot reszelve rá beraktam a sütőbe. Közben csináltam mindkettőnknek egy-egy kakaót, és a csokit is kikészítettem, hogy nehogy elfelejtsem. Tulajdonképpen jó érzés törődni vele. Azok után, hogy nem haragszik rám, ez a minimum, azt hiszem.

- Ah, de jó illatok – hallottam meg lágy hangját, mire megfordultam, és egy viccesen a levegőbe szimatoló lányt láttam magam előtt.

- Ülj le, mindjárt kész – nevettem fel, majd kivettem a ketchupot a hűtőből.

Engedelmeskedve kihúzta az egyik széket, majd óvatosan helyet foglalt rajta, fejét támasztva.

- Tudod, nem nézel ki valami jól – húztam el számat, mire egy sötét pillantást kaptam. – Mármint nagyon is jól nézel ki! – siettem a válaszadással. – Vagyis nem… izé… szóval igen, de mégsem! – néztem rá esedezve.

Idegesen végigszántottam tincseimen, majd miután kiszedtem tányérjainkra a meleg kaját, leültem vele szembe.

- Ezzel csak azt akartam mondani, hogy sápadt vagy – sóhajtottam megadóan, mire jókedvűen felnevetett.

- Szóval azt mondod, hogy jól nézek ki? – könyökölt föl az asztalra, felhúzva egyik szemöldökét. Ajkain már megint ott bujkált az az idegesítően sunyi mosoly. Erre most mi a jó válasz…?

- Hát… igen – mondtam ki végül, kisebb hezitálás nélkül, de ahogy enyhén kikerekedtek szemei, szükségességét éreztem, hogy kijavítsam magam. – Mármint nem, dehogy nézel ki jól – legyintettem meg kezem, kínosan nevetve.

Megrezzentem, ahogy hangosan az asztalra csapott, majd a következő pillanatban áthajolva rajta, fölém tornyosult.

- Szóval nem? – súgta halkan, tőlem mindössze néhány centire.

Ahogy szemeibe néztem, elvarázsolódtam. Nem tudtam mást mondani, csak amit igazából gondoltam.

- De, nagyon is jól – súgtam vissza, majd vágyakozva ajkaira néztem.

- Jó válasz – lehelte, majd amilyen hirtelen hajolt hozzám, olyan hirtelen is tűnt el. Pedig olyan közel voltam már…

Csüggedten biggyesztettem le ajkaimat, mikor már semmi esélyét sem láttam egymás intim szféra megzavarásának.

- Hmm, ez nagyon finom – mondta jóízűen rágcsálva az ételt, mire sóhajtottam egyet, majd én is neki láttam.

Mondani akartam valamit – de nem jött ki szó a számon. Őt ez látszólag nem zavarta, nem is érezte kínosnak, de én… el akartam mondani, hogy mennyire sajnálom, amit tettem, és hogy jóvá akarom tenni… Bár talán hülyeség is lenne.

Jézusom, mióta vagyok én ilyen érzelgős? Utálom, ha jön egy lány, és totálisan felforgatja az életem, majd miután kiszórakozta magát, darabjaiban hagyja itt a szívem… Talán vele se kéne kikezdenem. Úgyis csak csalódás lenne belőle, nem igaz?

Csalódottan vetettem rá egy pillantást, miközben fölálltam az asztaltól, és elvettem az ő tányérját is. A nők ugyanolyanok. Ha már nincs hírnév, pénz, vagy elég szex, akkor lelépnek.

De talán Ő más…

Reményteljes pillantásokkal sétáltam vissza az asztalhoz, majd kihúzva székemet az övéhez közelebb raktam, és leültem rá. Nem bírtam megállni, hogy ne nevessek fel meglepődött arckifejezésén.

Vigyorogva nyitottam ki a csokit, majd kockára tördeltem, és egyet ujjaim közé véve, ajkához emeltem.

- Eh? – volt a nagyon értelmes válasza.

- Edd meg, nem akarom, hogy napközbe rosszul legyél.

- De jól laktam.

- Nem érdekel.

- De engem igen! – horkant föl mérgesen, mit kihasználva betoltam szájába a csokit.

- Ha kiköpöd, megöllek – néztem rá fenyegetően, miután lett egy sanda gyanúm, hogy mire is készül. Összeszaladt szemöldökkel nyögött fel, majd végül nagy nehezen lenyelte a falatot.

- Ez nem is olyan rossz – motyogta elgondolkodva. – Sőt, ez nagyon jó! – kiáltott fel, majd ellopott egy újabb kocka csokit.

Jókedvűen nevettem fel, majd én is megkóstoltam egyet, közben végig őt figyelve.

Percekig ettük néma csöndben, pontosabban a vége fele már csak ő, én totálisan tele voltam.

- Ah, nem bírok többet enni – nyögött fel szórakozottan, miközben hátradőlt, és hasára tette kezét. Elmémbe automatikusan beugrott egy kép, ahogy növekvő pocakkal csinálja ugyanezt, csak közben simogatja, mert egy gyermeket hord a szíve alatt…

Tagadólag megráztam fejem. Biztos csak kikészített az a reggeli rosszul levős jelenőt.

- Pedig addig nem megyünk el, amíg magadba nem tömöd.

- Én ugyan nem.

- Megtömjelek én? – vigyorodtam el hirtelen.

- Most inkább ne – nézett szemeimbe kitartóan, majd felállt, és magamra hagyott a konyhában.

- Siess, el fogunk késni! – kiáltott ki az előszobából.

- Pedig olyan szívesen megtömnélek… - sóhajtottam fel színpadiasan, de legnagyobb szerencsémre nem hallotta. Különben azt hiszem, addig élnék.

Visszacsomagoltam a csokit a papírjába, majd a helyére tettem, végül én is csatlakoztam hozzá az előszobában. Zsebre vágtam telefonomat, belebújtam csizmámba, fölvettem kabátomat, majd felkapva táskámat előre mentem, hátra a kocsihoz. Könnyedén kigurultam az utcára, majd beállítottam valami rádióadást, és míg azt hallgattam, figyeltem lakótársam mozdulatait.

Egyszerűen… nem tudok kiegyezni magammal. Az egyik felem vágyik rá, és hiszi, hogy ő a tökéletes nő, míg a másik óva int tőle, hogy veszélyes, és ha megun, lelép. Valahogy nem tudok dönteni. Azt hiszem, félek az újabb csalódástól.

Rendeztem vonásaimat, mikor bepattant mellém, és táskáját ölébe kapva csatolta be magát. Az az illat… Na jó, nyomás a munkába!

Nem szóltunk egymáshoz, mindketten elvoltunk a saját gondolatainkkal. A lifttel is teljes némaságban mentünk fel, mintha nem is ismernénk egymást. De ezek a csöndek kezdenek megnyugtatóak lenni, azt hiszem. Már nem igazán van bennem a kényszer, hogy feltétlenül mondanom kell valamit. Egyszerűen csak jó a társaságában lenni.

Mikor a fémdoboz ajtaja kinyílt, előre engedtem, és ahogy a folyosó végére értünk, mosolyogva búcsúztunk el egymástól.

- Jó reggelt! – köszöntöttem vidáman a fiúkat, mire csodálkozó pillantásokat, és alig hallható köszönést hallottam. Egy pillanatra furcsálkodva néztem rájuk, majd vállat vonva átsiklottam a tény fölött, hogy dilisnek néznek. Hátat fordítottam nekik, és elkezdtem átöltözni, de a pillantások, amiket a hátamon éreztem… idegesítettek.

- Mi van, női póló van rajtam?! – horkantam föl idegesen, végignézve rajtuk. – Mi a frász van veletek?

- Velünk semmi – lépett elém Ueda. – Veled mi van, haver? Szokatlanul boldognak tűnsz ma reggel.

- Én? – kérdeztem vissza a magától értetődő kérdésre. Ma valahogy nem úgy működik az agyam, ahogy én azt szeretném…

- Megfektetted Akanét, vagy miért vagy ilyen vidám? – szólt közbe Koki, perverzen vigyorogva rám.

- Te barom! – kapott egy ütést a fejére Junnótól.

- Nem – nevettem fel. – Csak kibékültünk. És ez nagyon jó érzés – mosolyodtam el, mire egy jól hallható sóhaj szakadt ki a legidiótább tagból. Hát igen, azt hiszem Taguchi meg is ölne, ha bejelenteném, hogy igen, most már az enyém.

A gondolatra elmosolyodtam, majd elfordultam tőlük, és halkan dudorászva öltöztem tovább. Olyan szép nap van ma, hogy vétek lenne rosszkedvűnek lenni.  Ha hazaértem, tuti kimegyek a szabadba, és napozok egyet, hiszen ki tudja, lesz-e idén még lehetőségem ilyesmire.

Mikor kész voltam, felkaptam ásványvizemet, és utolsóként elhagytam az öltözőt, a srácok után sietve.

Ahogy beértem a terembe, gyorsan végig futtattam szemem mindenkin, és meglepődve állapítottam meg, hogy én vagyok az utolsó, sőt, már a tanár is benn van. Pedig most még siettem is…

- Nos, hogy Kazuya is megjött, kezdhetjük is – szólalt meg Miss Kazoku diplomatikusan, mire a szőrök is felálltak hátamon. Egyrészt utálom, hogy valaki olyan hív a keresztnevemen, akivel nem vagyok olyan kapcsolatban, másrészt ez a gúnyos hanglejtés… brr.

Feszengve álltam be középre, és vártam, hogy a zene elkezdődjön. Az legalább eltüntet minden felesleges gondolatot a fejemből.

Ahogy a várva várt dallamok felcsendültek, automatikusan kezdtünk el mind a tízen mozogni, és ahogy a tükörben néztem magunkat, elégedett voltam. Mindannyian összhangban táncoltunk, már a lányok is megszokták a tempót, és tökéletesen egyszerre lépdeltek velünk.

Órák múlva álltunk csak le, hogy megtartsuk az ebédszünetünket, de mielőtt levágódhattam volna a földre, hogy kicsit pihenjek, tánctanárnőnk érdes hangja megállított.

- Kamenashi, Kitagawa-san hivat – mondta, majd miután bólintottam, hogy megértettem, ő is elhagyta a termet, magunkra hagyva minket.

Összezavarodva pillantottam a többiek felé, de az ő arcukra is ugyanolyan tudatlanság ült ki, mint az enyémre. Végig néztem rajtuk, majd Akanén állapodtam meg. Mi van, ha Johnnynak is köpött…?

Kérdőn néztem rá, de miután csak egy apró fejrázás volt a válasza, megnyugodtam. Megfordultam, majd iszonyatos lassúsággal kezdtem el a rettegett iroda felé sétálni.

Ha neked rohan a végzeted - 23. fejezet

Páros: Kamechi
Korhatár: a későbbiekben +18
Figyelmeztetés:  trágár beszéd 

Megjegyzés: 5 oldal, remélem örültök neki :D És egy kis visszaugrás az időben, mert olyan sokan akartátok tudni, hogy mi zajlott le Kame és Junno, meg Kame és Miu közt :D Jó szórakozást! ^^

23. Beismerés

Kame POV, vissza az időben~

Mikor beléptem az öltözőbe, a banda egy része már egy szál törülközőben a dereka körül rohangált, egymást lökdösve, hogy ki megy előbb zuhanyozni. Aprót mosolyogtam a jeleneten, majd az egyetlen normálisnak tűnő tag felé kaptam tekintetem, aki viszont saját magához képest nem tűnt annak.

Sietett, csak úgy dobálta a cuccait, és a híres jókedvének közelében sem volt.

Fel se tűnt, hogy rajta felejtettem a szemem, miközben kihámoztam magam megviselt pólómból. Csak bambultam, és figyeltem mozdulatait, míg tekintetünk össze nem kapcsolódott, de akkor viszont kissé meglepődtem. Nem tudtam mást kiolvasni belőle, csak a dühöt és a szánalmat.

Fintorogva kaptam el tekintetem róla, inkább nem foglalkozva vele. Kinek mondta még el az az idióta, hogy mi történt reggel?!

Idegesen dobtam bele izzadt pólómat a táskámba, majd lerángatva magamról edzőgatyámat, az utcai farmert vettem át.

Mélyen gondolataimba merültem, mikor hallottam az ajtó hangos csapódását, és egyedül maradtam az öltözőben.

Ennek meg mi baja?! Csak úgy köszönés nélkül, dúlva-fúlva elmegy? Legalább a többieket méltatta volna egy rövid köszönésre!

Mindegy, nem az én dolgom…

Leültem a padra, és magamra aggattam bakancsomat, majd gyorsan bepakolva többi ruhámat is sporttáskámba, elkiabáltam egy gyors köszönést a fürdőben ökörködő srácoknak, majd kiléptem a helyiségből.

Arcomról azonnal lefagyott az apró mosoly, mikor a szemben lévő falnak támaszkodva megpillantottam Junnot, aki felsőbbrendűen nézett le rám. Oké, ez már magában is ijesztő, de hogy még magasabb is nálam…

- Akanéra vársz? – szólaltam meg végül, néhány másodperces hallgatás után.

- Nem, éppenséggel rád vártam – mondta kimérten, majd ellökte magát a faltól, és lassú léptekkel elém sétált.

- Hogy voltál képes ezt tenni vele…? – kérdezte csöndesen, fájdalmasan nézve szemeimbe. – Mit gondolsz, milyen érzés egy lánynak, ha meg akarja erőszakolni valaki olyan, aki számára fontos?! Ráadásul kétszer?! – emelte föl hangját, jóformán már üvöltözve velem.

- Fontos…? – kérdeztem halkan, tágra nyílt szemekkel, ezzel egy pillanatra sikeresen kizökkentve haragjából.

- Igen, fontos, te meg így bánsz vele! Hát ezt érdemli? Mit ártott neked?! – kapta össze magát újra, majd nekem pattant, és pólómat mellkasomnál szorongatva húzott magához közelebb.

- Mit tudsz te rólunk?! Semmi közöd hozzá! – vágtam vissza neki. – Hogy jössz azzal, hogy szent beszédet tarts, holott egyáltalán nem is ismered a körülményeket?! – ordítottam rá én is magamból kikelve, majd elkaptam pólója nyakát, és még jobban magamhoz rántottam, ugyanúgy, mint ő korábban engem.

Dühösen meredtünk egymás szemébe, és láttam, hogy akar valamit mondani, de ekkor egy harmadik hang szólt közbe.

- Mit tettél vele, te barom?! – kiáltott rám, miközben a folyosó végéről igyekezett felénk egy fekete hajú, izmos srác.

Ahogy közelebb ért, kipattantak szemeim, ugyanis felismertem benne azt a Hirót, akivel Akane mostanság el van. Túl jól el van.

Junno azonnal elugrott tőlem, mikor az említett személy hozzánk ért, és ellenkezni se volt időm, már csattant is ökle az arcomon.

Nem tudtam megkapaszkodni semmiben sem, így az egyik székre estem.

Érzékeltem, ahogy a banda többi tagja kijön az öltözőből, és elkezdenek hangosan veszekedni, de a következő pillanatban az a gyerek már újra felrángatott, és még egyet bemosva a falnak lökött. Fájdalmas volt a találkozás a kőkemény felülettel, egy pillanatra talán el is vesztettem az emlékezetem, mert a következő pillanatban már a földön kötöttem ki, hasamat fájlalva.

- Elég legyen! – hallottam meg egy határozott hangot, mire felkaptam fejem. Amire föleszméltem, Akane már előttem állt, és Hirót bámulta meredten.

- Hogy mertél hozzá nyúlni?! – Már megint ez az ingerült hang. Láttam, ahogy újra megindult felém a lányon keresztül, de Koki épp időben ugrott elé, és öklével eltántorította felőlem. Megpróbáltam hálásan a rapperre mosolyogni, de felszakadt szám széle nem igazán engedte.

- Ez biztos csak egy félreértés! – próbálta csitítgatni a kedélyeket, de nem járt sikerrel.

- Félreértés?! Baszd meg, ha nem menekül el, megerőszakolta volna, ember! – emelte föl kezeit, hogy végigszántson haján.

Először kipattantak szemeim, de ahogy megéreztem, hogy mindenki engem néz, csak magam elé kezdtem el bámulni.

Most mi a francot néz mindenki?!

Dühösen fújtatva kaptam kezem hasamhoz, és nagy nehezen feltápászkodtam a fal segítségével, de nem tudtam egyenesen megállni, így hátamat neki vetettem, és úgy néztem farkasszemet ellenfelemmel.

Nem hatott meg, hogy újra felém mozdult, nekem már úgyis mindegy alapon vártam az ütést, de ahelyett csak egy ismerős illatot éreztem meg közvetlenül magam előtt.

Érdeklődve néztem az elém beugró lányt, aki ellökte támadómat.

- Még őt véded?! – csattant föl hirtelen Hiro, szikrákat szórva tekintetével.
- Nem, nem védem, csak kibaszottul elegem van, hogy ti férfiak mindig, mindent ököllel akartok elintézni! Gondolkodj már, könyörgöm! Hogy fog holnap így a tévében szerepelni? Sebesült arccal? Nem csak rá, de a bandára is rossz fényt vet! Gondolkozz már! Különben is, honnan a fenéből tudtad meg, hogy mi történt?!

Még én is megijedtem tőle, pedig én csak hátulról láttam, ahogy Akane vészesen kezd felé közeledni.

- Hallottam, ahogy az a srác ordibált vele – vonta meg egyik vállát unottan, miközben fejével Junno felé bökött.

A „megszólított” ijedt szemekkel nézett lakótársamra, de mielőtt egy újabb vulkán robbant volna ki, megfogta az idegen férfi kezét, és szó szerint elráncigálta a helyiségből.

Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, de mikor Koki a segítségemre akart rohanni, megállítottam.

- Hagyd csak, jól leszek – mosolyodtam el gyéren, majd felkaptam táskámat, és a lift felé kezdtem el sántikálni.

Magamon éreztem mind a nyolc szempárt, míg el nem tűntem a felvonóban. Megnyomtam a földszint gombot, és fejemet a hideg fémnek döntve gondolkodtam a történteken. Oké, megérdemeltem. De… Istenem, annyira utálom ezt az egészet!

Miért kell mindig, mindenen összevesznünk? Miért nem lehetünk barátok? Vagy legalább normális lakótársak!

Mikor a lift megérkezett a kívánt emeletre, dühösen vágtattam ki az épületből, majd táskámat bedobva az anyósülésre, bevágódtam kocsimba, és cseppet sem hezitálva elhajtottam.

Próbáltam kiverni a fejemből minden idegesítő gondolatot, ami ahhoz a sráchoz köthető, de nem igazán ment. Szemem elé minduntalan beugrott a jelenet, ahogy Akane megragadja a csuklóját, és elrángatja valahova, Isten tudja hova. És akármit csinálhatnak ott kettesben.

Idegesen szántottam végig hajamon, ahogy elképzeltem magam előtt, ahogy falják egymást. Miért zavar ennyire, a fenébe is!

Izgatottan nyitottam ki szemeimet, mikor hallottam a csöndes lépteket a lépcsőn fölfelé, majd a kilincs lenyomását, és utoljára az ajtó csukódását.

Szóval hazaért…

Hát, végül is nem volt sokáig távol, csak fél órával maradhatott tovább. Az alatt meg nem lehet szerelemből szeretkezni, nem? Márpedig Akane ma tuti nem hagyta a vad szexet.

Szóval tuti nem feküdtek le! Eme csodás gondolatmenet végére érve elégedetten elmosolyodtam, és felkeltem asztalomtól.

Jézusom, mégis miken gondolkodok?!

Gyengéden fejbe csaptam magam, majd elhagytam szobámat, és az övé elé sétáltam, majd a kilincsre fektettem kezem, de sehogy sem tudtam lenyomni. Nem vagyok kész még, hogy a szemébe nézzek, azt hiszem. Vagy hogy meglássam a nyakán a szívás foltokat, amiket én okoztam…

Nem, én ezt még nem tudom.

Elhúztam a kezem, majd megindultam le a lépcsőn a konyhába, hogy összeüssek magunknak valami kaját.

Alighogy kipakoltam néhány edényt, csöngettek. Ha ez most Ueda lesz, hogy beszédet tartson nekem a helyes viselkedésről, mint ilyen alkalmakkor általában szokta, én tényleg páros lábbal fogom kirúgni. Most nem hiányzik senkinek a kioktatása.

Megtöröltem kezem, majd kisétáltam az előszobába, hogy ajtót nyissak.

- Miu? – kérdeztem meglepetten, hatalmas szemekkel bámulva vendégemre.

- Bejöhetek? – mosolyodott el halványan.

- Pe-persze… - motyogtam még mindig furcsálkodva, majd elálltam az útból, hogy beférjen mellettem. Segítettem levenni vékonyka kabátját, majd miután cipőjéből is kibújt, a konyha felé tereltem.

- Kérsz valamit? Éppen vacsorát csinálok – mondtam zavartan, felé fordulva. Nem tudom, hogy kéne viselkedjek vele, hiszen néhány órája még eléggé csúnyán nézett rám. És akkor még nem is tudta, hogy mit tettem a barátnőjével…

- Nem, köszi. – Kihúzott egy széket, majd leült rá, és az asztalra könyökölve nézett meredten rám. – Miért tetted? – kérdezte hirtelen, rám zúdítva a hidegzuhanyt.

- Mire gondolsz? – kérdeztem csöndesen, lehajtva fejem.

- Te azt tudod nagyon jól.

Hát, ez a csaj még Uedánál is jobban ért ahhoz, hogy hogyan csináljon az embernek bűntudatot. Épp, hogy leült, már szégyenkezek. Feszülten neki dőltem a konyhapultnak, majd rá emeltem tekintetem.

- Azt akartam, hogy az enyém legyen. Olyan nagy bűn ez? – vontam meg vállaimat.

- Ezzel a módszerrel igen. Így csak elmarod magad mellől, nem gondolod? – nézett rám mindkét szemöldökét felhúzva.

A plafont nézve felsóhajtottam, majd megfordultam, és elkezdtem felvágni a gyümölcsöket.

- Akkor jó ötletnek tűnt – vontam meg vállam, majd elővettem egy tálcát, és egy üvegtányérba szépen elrendeztem őket.

- Szereted? – kérdezte kedvesen. A kés is megállt a kezemben, és meglepve fordultam felé. Ilyen kérdésre nem számítottam.

Ajkaimat beharapva kezdtem el gondolkozni. Mi Ő nekem? Egy lakótárs? Egy csapattag? Egy majdnem barát? De vajon több ennél? Lehetne több? Boldog lennék Vele? Ő boldog lenne velem? Olyan sok a kérdés…

- Nem tudom – mondtam végül ki, meredten bámulva szemeibe.

- Nem mondtad, hogy nem, szóval ez már határozottan haladás – mondta lágyan, majd felállt, és mellém sétált. – Ne bántsd őt, jó? – kérte mosolyogva. – Fontosabb vagy neki, mint azt gondolnád.

Oké, ha már nem csak Junno mondja ezt, hanem Miu is, talán lehet benne valami, nem igaz? Bár ők egy pár, szóval lehet, hogy csak összekombinálnak mindent, és ebből semmi sem igaz, de… nem hiszem. Vagyis nagyon remélem.

- Hagyd csak, segítek – vette el tőlem a kezemben lévő dolgokat, majd nekilátott megcsinálni a sushit.

Ahelyett, hogy csönd telepedett volna ránk, jóízűen elbeszélgettünk, és valamilyen szinten meg is ismertük egymást. Azt hiszem, Miun keresztül valamennyire Akanéhoz is közelebb kerültem.

- Felviszed neki? – néztem rá kérdőn, mikor az utolsó darab sushit is a tálra pakoltam.

- Persze, úgyis meg akartam nézni – mosolyodott el.

- Tömd belé az összeset, akármibe is kerül – nevettem rá, átnyújtva neki a tálcát.

Ő is felnevetett, majd kikapta kezemből a műanyagot, és már el is tűnt.

Mosolyogva néztem alakja után. Ha kicsit is megkedvelt, akkor most hatni fog rá.

Fáradtan ledobtam magam az egyik székre, majd én is elkezdtem falatozni. Sokkal szívesebben ennék most Akanéval együtt, de… ha Miu nem jön, nem tudom lett-e volna bátorságom felvinni neki…

A mai nap eseményein gondolkozva fogyasztottam el csöndben vacsorámat, majd nekiálltam mosogatni, mikor hallottam, hogy vendégünk visszatért hozzám.

- Na, megette mind? – kérdeztem reménykedve.

- Igen, belé tömtem – vigyorgott rám. – Kame, menj fel hozzá. Ha nem is mutatja, de szüksége van rád – váltott át komolyra, átnyújtva az üres tányérokat.

Hezitálva néztem rá néhány másodpercig, majd bólintottam. Nem kerülhetem el a találkozást. Nem halogathatom örökre.

- Ez a beszéd – veregetett hátba vidáman, majd az előszobába ment, és elkezdett öltözködni.

- Köszönöm, hogy átjöttél – mosolyogtam rá hálásan, felsegítve rá a kabátját.

- Ugyan – mosolygott vissza. – De most már jó éjt! – integetett, majd eltűnt az ajtóban.

Becsuktam mögötte, majd visszamentem a konyhába, hogy befejezzem a mosogatást.

Kissé kapkodva mostam el a megmaradt tányérokat, utána megtörölgetve kezem, felmentem a lépcsőn, és kis hezitálás után az ajtaja előtt, benyitottam.

Ahogy beléptem az oly ismerős szobába, és megláttam a szekrénynél guggolni abban a leheletvékony hálóingben, nyelnem kellett. Láttatni engedte hosszú, formás combjait, és a spagetti pántnak hála az egész válla is kinn volt, felfedve gyönyörű bőrét.

Mikor észrevett, azonnal felállt, és hátrált egy lépést, kisebb szorongást kiváltva belőlem. Tudom, hogy most fél tőlem, na de ennyire…?

- Nyugi, nem foglak bántani – sóhajtottam föl megadóan.

- Tegnap este is ezt mondtad, erre reggel… - kezdett volna bele, de megakadályoztam, mielőtt eljuthatott volna addig a szörnyű részletig.
- De most tényleg nem. Esküszöm – emeltem föl kezeimet a békesség jele képpen, majd tétován elindultam ágyához, és leültem a vörös selyemtakaróra. Mélyen szemeibe néztem, miközben megpaskoltam magam mellett a helyet, hogy üljön le mellém.

Láttam, hogy hezitál, végül megindult az ágy felé, de nem mellém ereszkedett le, hanem az ágy másik legtávolabbi pontjára, a párnák közé.

- Miért jöttél? – hallottam meg aprócska hangját.

Annyira más volt most, mint akár egy nappal ezelőtt… Mintha egyáltalán nem lenne kedve élni, és legszívesebben levetné magát egy szikláról. Miattam. Mert olyan faszfej voltam….

- Bocsánatot akartam kérni… - motyogtam halkan, de miután nem tudtam tartani pillantását, inkább lehajtottam fejemet, hogy ne lássa bánatos szemeimet. Utálom, ha bárki is gyengének lát.

- Nem szabadott volna azt tennem, nem tudom, mi ütött belém. Sajnálom… - súgtam csöndesen, majd reménykedve fölemeltem fejem, és ránéztem.

Erőteljesen beharapta ajkait, olyannyira, hogy azok nem rózsaszínek voltak, hanem már-már fehérek. Minek gondolkozik ennyit? Az sosem jelent jót, ha ennyi ideig…

- Nem haragszom – mondta végül, félbeszakítva negatív gondolataimat.

- Köszönöm – mosolyodtam el halványan megkönnyebülésemben, majd megbátorodva lerúgtam lábamról papucsomat, és kissé följebb helyezkedve az ágyneműn, tarkómra tett kezekkel feküdtem el ágyán, és kezdtem el a hófehér plafont bámulni.

Halványan elmosolyodtam, hiszen boldog voltam, hogy újra békesség van köztünk, de a mosoly végül egy fájdalmas fintorba váltott át.

- A barátod nem a kedvesség mintapéldája – nyüszögtem fel, miközben óvatosan ujjbegyeimmel kezdtem el sebeimet taperolni, de minduntalan el kellett vegyem onnan, annyira fájt.

- Ne tégy úgy, mintha nem érdemelted volna meg – adta meg számomra a kegyelemdöfést, mire nem tudtam mást reagálni, csak bólintani. Teljesen igaza van.

- Tudom… - sóhajtottam egy nagyot, majd lehunytam szemeimet, és szétterpeszkedtem az ágyon. Egyik kezemet az ágy oldalán lógattam le, másikat a külső oldalon próbáltam volna, de mivel Akane ott feküdt, ezért végül a hasára tettem. Azt hiszem, jobb, ha ma már nem szólalok meg.

Kifújtam az addig benn tartott levegőt, majd teljes nyugalommal hagytam pilláimat elnehezülni, de pihenésemben nem hagyott nyugtot az, hogy éreztem, hogy minduntalan engem néz. Nem nyitottam ki a szemeimet, mert nem akartam zavarba hozni ezek után, hiszen akkor újra vége ennek a nyugodt légkörnek… Most pedig az minden vágyam, hogy itt maradjak a közelében.

- Kame… ugye nem akarsz itt elaludni? – hallottam meg fenyegető hangját, de nem foglalkoztam vele.

- Nem… - motyogtam halkan, majd bevetve minden színészi képességemet, lelassítottam légzésemet, és egyenletesen kezdtem el szuszogni.

Gondoltam egyet hirtelen, majd oldalamra fordultam, és az eddig ágyról lelógó kezemmel átöleltem karcsú derekát, és fejemet óvatosan hasára fektettem.

- Ka-kame! – kiabált rám, miközben egyre csak próbált kihúzódni alólam. Elmotyogtam néhány értelmetlen szót, mintha álmomban beszélnék, majd mint egy kisgyerek, aki nem engedi a maciját veszni hagyni, még szorosabban öleltem át testét.

Néhány hosszú másodperc után végül feladta a próbálkozást, és beletörődve, hogy engem nem fog magáról lehámozni, kicsit mozgolódott, majd éreztem, hogy gondosan betakargat mindkettőnket, és elfekszik alattam.

Ezt kihasználva kicsit följebb másztam, és valahol mellei alatt pihentettem meg fejem.

Éreztem, hogy testem felé döntötte fejét, de megmozdulni nem mertem. Akkor sem, mikor már egész egyenletesen vette a levegőt, hiszen ahogy az előbb én is átvertem, lehet, hogy ő is azt akarja most.

Hosszú percek után aztán engedtem a kísértésnek, és óvatosan felemeltem fejem, ráemelve tekintetem.

Földöntúlian szép arcát most a Hold fénye megvilágította, még szebbé varázsolva, ráadásul az a lágy mosoly… Túl gyönyörű.

Nagyon lassan fölmásztam hozzá, és szinte a másodperc töredékéig nyomtam ajkaira egy puszit, utána pedig mosolyogva másztam vissza mellkasára, de most felé fordultam.

A gyér megvilágításban tanulmányozva arcát jöttem rá, hogy sokkal többet jelent nekem, mint egy barát…

Ha neked rohan a végzeted - 22. fejezet

Páros: Kamechi
Korhatár: a későbbiekben +18
Figyelmeztetés:  trágár beszéd 

Megjegyzés: Bocsánat, hogy 2 napot késtem vele, de... nekem nem megy ez a komplett na akkor hétfőn és csütörtökön új fejezet rendszer :$ Nem tudok határidőre írni, gomene >< Mindegy, azért remélem tetszeni fog a fejezet :)

22. Még egy esély

Nem volt kedvem hazamenni, és a nap hátralevő részében kerülgetni Kamét, de nem volt más választásom. Akármennyire próbáltam lassan öltözködni, csupán néhány perc alatt kész lettem, és a koszos ruháimat is kismilliószor összehajtogatva is csak negyed óra telt el. Máskor akár egy óráig is tudok tollászkodni a tükör előtt, de most bezzeg negyed óra alatt kész vagyok. Negyed óra! Még Hiro is később lesz kész, nemhogy Kame!

Nagyokat fújtatva helyeztem táskámat vállamra, majd körülnézve az öltözőben, hogy nem hagyok-e valamit ott, lekapcsoltam a villanyt, és kisétáltam.

Hiro a szemközti falnak támaszkodva fonta össze karjait mellkasán, de mikor meglátott, szeretetteljesen rám mosolygott, és ellökte magát.

- Mehetünk? – kérdezte kedvesen, átölelve derekamat, mire csak aprót bólintottam, és elindultunk.

Semmi pénzért nem cseréltem volna le ezeket a kezeket. Ahogy csípőmre simultak, egyfajta biztonságérzetet adtak, és elfelejtettem bánatomat, mi szerint éppen hazafelé készülünk menni.

Csak úgy tombolnak bennem az érzések… Félek Kamenashitól, ugyanakkor mégsem. Ha összeszedném minden erőmet, ellen tudnék neki állni. A francokat, úgyis az lenne, amit ő akar.

De az a jelenet a liftben… Csak reménykedni tudok, hogy nem fog újra nekem esni. Egyáltalán mit eszik rajtam? Nem egyszerűbb lenne csak azt mondani, hogy „Feküdj le velem.”? Talán még bele is mennék. Kis noszogatás után valószínű, hiszen akármennyire nem akarom, vágyom rá. Jobban, mint Hirotóra. Pedig elvileg Hirót jobban szeretem. Kame tényleg elvette az eszem. És nagyon nem jó értelemben.

Bágyadtan elmosolyodtam, mikor álmaim hercege kinyitotta előttem sportkocsijának elülső ajtaját, majd beszálltam, és vártam, míg ő is beül mellém.

Vidáman fordult felém, és nyomott számra egy picike puszit, majd bekötve övét, a gázra lépett, és már csak Tokyo esti fényeit láttam elsuhanni mellettünk. Olyan meghitt most ez a hangulat, hiába nincs rá különösebb ok. Egyszerűen csak az.

Nem szóltunk egymáshoz egy szót sem, mikor megérkeztünk, akkor is egy csókkal és egy mosollyal köszöntünk el egymástól.

Kiszálltam a kocsiból, majd anélkül, hogy hátra néztem volna, előbányászva kulcsaimat kinyitottam a kaput, és átsétálva a köves úton, óvatosan a házban is elfordítottam a kulcsot. Próbáltam minél csöndesebben intézni a dolgaimat, mert most aztán tényleg nem volt kedvem lakótársam szemeibe nézni.

Fölsietek a szobámba, aztán… hát, kulcsra zárni nem tudom, de akkor is biztonságosabb, mint az előszoba.

A sötétben vakon tapogatózva indultam el a meredek lépcsőfokokon, görcsösen kapaszkodva a korlátba, miután kétszer majdnem odavertem magam. Ahogy felértem, megkönnyebbülten felsóhajtottam, majd folyamatosan a folyosó végét bámulva, szobám felé araszoltam, és csöndesen lenyomtam a kilincset. Ennél már csak az lenne jobb, ha a szobámban várna meztelenül, de mikor felkapcsoltam a villanyt, meggyőződtem róla, hogy ez csak egy rossz megérzés volt. Nem várt az ágyamon semmilyen meztelen Kamenashi, de még csak nyomát se láttam, hogy járt volna a szobámban.

Megkönnyebbülten kifújtam az addig benn tartott levegőt, majd ledobtam táskám a földre, és elhajigáltam néhány utamba kerülő ruhadarabot, míg az ágyhoz nem értem. Bevetettem magam a puha párnák közé, hasamon elhelyezkedve, majd az egyiket mellemhez ölelve, belé fúrtam arcom, és lehunytam szemeimet.

Zavaros nekem ez az egész helyzet, de most nincs erőm ilyesfajta dolgokon gondolkodni. A mai nap kellőképpen kifárasztott ahhoz, hogy lehunyjam szemeimet, és fél percen belül álomba szenderüljek, de mielőtt Álomföldén találtam volna magam, egy ajtónyitódást hallottam.

Szemeim rögtön kipattantak, és az ágy támláján kezdtem el figyelni egy pontot, közben annyira felkönyökölve, hogy jól hallhassam a történteket.

Ahogy a léptek egyre inkább közeledtek, annál inkább kapott el a szorongás, mégis reménykedtem, hogy egyszerűen csak tovább sétál, és rám se hederít. De nem így történt. Hát persze, miért történne úgy, ahogy én azt szeretném?

Feszülten bámultam a vaskos tölgyfaajtót, és már magam előtt láttam, ahogy lenyomódik a kilincs és belép rajta az az ember, akit most legszívesebben egy baltával fejeznék le, ám ez nem történt meg. Az igaz, megállt az ajtóm előtt, de nem jött be.  Hosszú másodperekig feszülten figyeltem a legapróbb neszeket is, de amit hallottam, az mindössze egy „chö” volt. Biztos voltam benne, hogy most szórakozottan áll az ajtóm előtt, fejét a plafon felé emeli, és nagyban gondolkodik, hogy mi lenne a helyes. Erre akár az életemet is felmerném tenni, annyira biztos vagyok benne.

Néhány perc után végül megunta, és újra lépteket hallottam, de most távolodókat. Rövidesen rájöttem, hogy a lépcsőn indult el lefelé, feladva a próbálkozást, hogy elém álljon.

Ez végül is pozitív nem…? Azt jelenti, hogy nem akar bántani.

Valamivel könnyebb lélekkel dugtam vissza fejem újra a párnába, és próbáltam újra aludni, de nekem ez ma valamiért az égnek se akar összejönni.

Épp, hogy átlendültem volna azon a bizonyos határon, csöngettek.

- A franc egye meg… - morogtam álmosan, mégis elég idegesen ahhoz, hogy ököllel az ágy támlájába vágjak, de tettemet rögtön megbántam, ahogy elért a fájdalom.

Ha már aludni nem tudtam, hát megpróbáltam fülelni.

Valamennyire ki tudtam venni, hogy Kame megilletődött hangsúllyal köszönt a vendégnek, ergo biztos nem a banda valamelyik tagja jött meglátogatni minket De akkor ki? Hiro sem lehet, mert Kame tuti beverne neki, ahogy meglátja. Márpedig, még állni látszik a ház.

Hosszú percekig próbáltam kivenni a beszélgetésből, hogy mégis ki lehet a furcsa szerzet, de a beszélgetés halk zajjá tompult, és csak a folyamatos beszédáradatot hallottam. Amiből persze semmit nem tudtam kivenni. De ha ilyen jól elbeszélgetnek, akkor biztos, hogy nem hozzám jött az idegen.

Hátamra fordultam, majd a fehér plafont kezdtem el bámulni.

Néha hallani lehetett egy-egy edénycsörömpölést, máskor pedig a szék kihúzásának hangját, amint végigkarcolta a padlót, mégis, akármennyire voltak semmisek ezek a kis zajok, nem tudtam aludni.

Már le is tettem róla, mikor hallottam, hogy a lépcsőt újra használatba vette valaki, aki nem Kame volt, hiszen ő nem így járkál.

Fejemet az ajtó irányába fordítottam, és mikor hallottam a kopogást ajtómon, meglepetten ültem fel.

- Miu? – kérdeztem csodálkozva, ahogy megláttam legjobb barátnőm mosolygós arcát.

- Szia – kuncogott fel meglepett arcomat tanulmányozva, majd beljebb lépett, egy tálcával a kezében.

- Kame küldi – mondta csöndesen mosolyogva, megválaszolva ki nem mondott kérdésemet.

Arrébb másztam az ágyon, hogy neki is helyet biztosítsak, mire letette középre a tálcát, majd ő maga is helyet foglalt mellettem.

- Hogy-hogy itt vagy? – kérdeztem még mindig csodálkozva. Miu még sosem járt itt. Oké, az is igaz, hogy még csak négy-öt napja lehetek itt, de akkor sem látogatott még meg.

- Gondoltam felnézek, hogy minden oké-e – mosolygott rám, majd elterült velem szembe, és ellopott a gyümölcsös tálról egy szelet banánt.

- Nem mondott valamit? – tettem fel az engem foglalkoztató kérdést, a tálcára bökve.

- Azon kívül semmit, hogy tömjem beléd bármi áron – nevetett fel, majd egy narancsot is eltűntetett szájában.

- Igazán kedves… - morogtam orrom alatt, majd kezembe vettem a sushis tálat. – Kérsz? – nyújtottam barátnőm felé, aki csak megrázva fejét, inkább a gyümölcsöket nyüstölte tovább.

-  Hogy jöttél haza? – nézett rám, két falat közt.

- Hiro haza hozott – vontam meg vállamat, mire láttam, hogy szemei kiszélesedtek, és kissé megfeszült.

- Mit bírsz rajta? Majdnem szétverte Kamét – mondta halkan, lesütve szemeit.

- Megérdemelte! – csattantam föl dühösen. – Az az alak kétszer akart megerőszakolni, és először nem magától állt le, hanem mert a kutyája megharapta!  - kiáltottam rá.

Barátnőm szomorú szemekkel nézett rám, de inkább nem szólt semmit. Miért van még ő is ellenem?!

- Bezzeg Hiro… ahogy elvittem onnan a dohányzószobába, rögtön hátulról átölelt, és a csókjaival elfelejtetett velem minden szörnyűséget. Az öltözőhöz is kézen fogva sétáltunk be, és amikor elkezdett mást is, az első szavamra leállt! Aztán még haza is hozott, nem hagyott ott a francban! – néztem Miura elszántan. Na ezek után mesélje be, hogy nem jobb pasi, mint Kame!

- Elkezdett mást is?! – pattantak ki a lány szemei. – Az egy hülye! Tudta nagyon jól, hogy majdnem megerőszakoltak, erre még kikezd veled?!

Meglepve néztem fel dühös barátosnémra. Én erre… valójában… nem is gondoltam. Hiro tényleg… kihasználta a helyzetet. De biztos csak el akarta velem felejtetni! Igen, biztos azt akarta! És Kame egy seggfej, amiért meg akart erőszakolni. Hát persze!

- Ezek után is azt gondolod, hogy Hiro jobb? – kérdezte halkan, néhány perc múlva, miután látta, hogy egy komoly belső csatározáson vagyok túl.

Tanácstalanul emeltem rá tekintetem, de megszólalni nem tudtam. Nem tudtam eldönteni, hogy melyikük jobb. Mind kettő mellett és ellen is álltak érvek.  Az eszem Hirot akarta mondani, de a szívem Kamét…

- Kame nem olyan rossz ember, mint azt te gondolod. Adj neki egy esélyt, és ismerd meg – mondta mosolyogva, majd adott egy puszit arcomra, aztán csöndesen felkelt, és elhagyta a szobát.

Összezavarodottan néztem végig, ahogy kisétál, majd maga mögött becsukva, eltűnik az ajtó mögött.

Hallottam, ahogy beszélgetett valamit Kaméval, de ezt megint csak nem hallottam, a következő zaj pedig, amire figyelmes lettem, a csukódó bejárati ajtó.

Felültem, és az ágytámlának vetettem hátam, miközben a tálcát ölembe kaptam, és lassan falatozni kezdtem.

Miu nem is ismeri Kamét. Akkor hogy képes olyanokat mondani, hogy nem rossz ember? Hisz nem ő él vele! Kíváncsi vagyok, ha a helyemben lenne, hogyan vélekedne róla…

Morogva toltam be a maradék kaját, majd felálltam az ágyról, letettem a tálcát az éjjeliszekrényemre – mert hogy én le nem viszem, amíg ő is lenn van -, és a szekrényemhez léptem. Előkészítettem egy tiszta hálóinget, valamint egy fehérneműt, és csöndben átlopakodtam a fürdőszobába, majd amilyen gyorsan csak tudtam, levedlettem magamról aznapi ruháimat, és beálltam a kádba, sietősen magamra engedve a meleg cseppeket.

Bár már nem remegek a gondolatra, hogy benyit, de azért mégis szeretném elkerülni a helyzetet, ezért inkább nem áztatom magam órákig, hanem pár perc alatt elintézem a fürdést. Mikor végeztem, magam köré tekertem hatalmas méretű törülközőmet, és amilyen gyorsan csak lehetett, áttrappoltam a folyósón.

A meleg víz jóformán új életerőt adott, és a gondolataim közt nem szerepelt olyan szó, hogy félelem.

Már nem félek tőle. Tartok, de nem félek. És ez sokkal nagyobb lendületet ad most.

Elmosolyodtam magamban, majd letekertem magamról a puha anyagot, áttöröltem testem, és belebújtam már előre kikészített hálóingembe.

Lehajoltam a szekrényemhez, hogy holnapra kikészítsek valami ruhát, de mikor nyílt az ajtó, azonnal fölálltam, és kissé ijedten néztem arra felé.

Lakótársam tanácstalanul beljebb lépett, arcomat méregetve, mire én automatikus hátráltam egy lépést. Oké, hol is van az a bátorság…?

- Nyugi, nem foglak bántani – sóhajtott föl fáradtan.

- Tegnap este is ezt mondtad, erre reggel…

- De most tényleg nem. Esküszöm – emelte föl kezeit, majd ágyamhoz sétált, és leült rá, megpaskolva maga mellett a helyet.

Oda? Melléd? Na, azt várhatod, aranyom!

Óvatos léptekkel odamentem az ágyhoz, és másik oldalról megkerülve, felhúzódtam a párnákhoz, térdeimet fölhúzva magam előtt. Minél távolabb vagyok tőle, annál jobb.

- Miért jöttél? – kérdeztem halkan.

Felém fordult, és kissé szomorú tekintettel nézett rajtam végig.

- Bocsánatot akartam kérni… - súgta halkan, szégyenkezve lehajtva fejét. – Nem szabadott volna azt tennem, nem tudom, mi ütött belém. Sajnálom… - motyogta, majd csillogó, barna szemeit rám emelte, várva a válaszra.

Beharapott ajkakkal bámultam rá, de megmozdulni nem igen tudtam. Eszembe jutottak Miu utolsó szavai, mi szerint Kame nem rossz ember, és próbáljam megismerni.

Mivel lesz jobb, ha haragszom rá? Fagyos lesz a légkör, figyelmen kívül hagyjuk egymást… olyanok leszünk, mint két vadidegen.

És ha megbocsátok? Húzzuk egymás agyát, néha nevetünk, máskor meg leordítjuk egymás fejét. De mindkettőben ott van, hogy újra nekem esik.

- Nem haragszom – tekintettem rá, végül a szívemre hallgatva. Egyszerűen nem tudok haragtartó lenni. Vele meg valamiért különösen nem.

- Köszönöm – mosolyodott el halványan, majd lerúgva papucsát magáról, kicsit följebb tornázta magát, elterült ágyamon, és úgy kezdte el a plafont bámulni.

- A barátod nem a kedvesség mintapéldája – szólalt meg hirtelen, miközben kezét arcához emelte, és megtapogatta sérüléseit.

- Ne tégy úgy, mintha nem érdemelted volna meg – néztem rá enyhe dühvel, mire végül bólintott egyet.

- Tudom… - sóhajtott, majd lehunyta szemeit, kezeit kinyújtotta, és míg az egyiket az ágy oldalán lógatta le, addig a másikat hasamra helyezte.

Enyhén meglepődtem a közvetlen mozdulattól, és még inkább összezavarodtam. Most már végképp nem tudok rájönni, hogy valójában mit is akar tőlem.

Rápillantottam, és földöntúlian szép arcát kezdtem el tanulmányozni.

A haja most is ragyogott, és szinte szemmel látható volt a selymes tapintás, szempillái olyan hosszúak voltak, hogy egy nő is megirigyelhette volna őket, orra görbeségének ellenére csak még vonzóbbá tette, rózsaszín, elnyílt ajkai pedig… hadd ne mondjam, milyen gondolatokat váltottak ki belőlem.

- Kame… ugye nem akarsz itt elaludni? – kérdeztem vészjósló jangon, bár lehet, hogy már elkéstem vele.

- Nem… - motyogta halkan, de látszódott, hogy légzése lenyugodott, és egyenletesen kezdte venni a levegőt. Túl egyenletesen.

A következő pillanatban viszont én felejtettem el belélegezni az éltető oxigént, ugyanis oldalára fordult, és átkarolva derekamat, hasamra tette fejét.

- Ka-kame! – kiabáltam rá, próbálva elhúzódni tőle, de miután csak néhány morgást, és még erősebb karokat kaptam, felhagytam a próbálkozással.

Majd ha éjszaka átfordul, kibújok alóla.

Felsóhajtottam, majd minimális mozgással az ágy végében lévő takaró után nyúltam, fekvő helyzetbe nyomtam magam én is, és végül betakartam magunkat.

Nem tudom, minek ölelget állandóan, de hihetetlenül nyugtató hatással van rám. Most egyáltalán nem félek tőle… Sőt, mellette akarok lenni.

Elmosolyodtam, majd fejemet oldalra döntve, a kellemes illatfelhőben hunytam le szemeimet, és ringattam magam álomba.