2013. február 23., szombat

Előszülinapi ajándék



Páros: Kamechi
Korhatár: +18
Figyelmeztetés:  a 18as tartalmon kívül semmi
Megjegyzés: Ezzel a ficuval szeretnéd Neked nagyon boldog 27. születésnapot kívánni, Kazu! ♥ Köszönöm, hogy vagy nekem <3

Előszülinapi ajándék

Mosolyogva tettem be a hatalmas tál, kidíszített epret a hűtőbe, hogy mire szerelmem hazaér, jó hideg legyen. Az elmúlt másfél órában csak ezekkel szenvedtem. De megérte, abban biztos vagyok. Mindegyik eper ragyog, tejszínhabból csináltam nekik szemet és punk hajat, szemgolyónak pedig egy nagyon pici kis tortadíszítő golyócskát tettem be. A látvány pazar, az ízvilág még annál is inkább.
Gyorsan elmostam a bepiszkított tányérokat, majd az órára pillantottam, mely még csak fél kilencet mutatott, ami azt jelenti, hogy van még kábé fél órám Kame érkezéséig.
Elégedetten végig néztem a konyhán, majd átsétáltam a nappaliba, és benyomtam a tévét, de alighogy kényelmesen elhelyezkedtem, hallottam valami zörgést. Szemöldökráncolva kapcsoltam ki az alig tíz másodperce bekapcsolt készüléket, és föltornázva magam a kényelmes ülőalkalmatosságról, a bejárati ajtó felé araszoltam.
Pár pillanatig még vártam, hogy az illető szerencsétlenkedjen a kulcsaival, és mikor kinyílt az ajtó, bár fogalmam sincs, miért, meglepődtem.
- Hát te? – kérdeztem nagyra nyílt szemekkel barátomtól, ki fáradtan rám mosolygott, levette magáról kabátját, és összedörzsölte kezeit.
- Korábban végeztünk – vonta meg vállait. – Hát nem is örülsz nekem? – biggyesztette le ajkait, mire halkan felnevettem, és megindultam felé.
- Neked mindig örülök – mondtam kedvesen, majd kitárt karjai közé másztam, és nyakát átölelve csókoltam meg hideg ajkait. Nem habozott viszonozni érintésemet, rögtön szenvedélyesen kapott enyéim után, miközben kezeit összekulcsolta derekamon, és még jobban magához húzott.
Csak percek múlva váltunk el egymástól, akkor is inkább a levegő hiánya miatt.
- Már vártalak – súgtam ajkaira, majd egy újabb puszit nyomtam a vöröslő párnácskákra, miközben játékosan hajába túrtam.
- Hmm, mit szólnál, ha lezuhanyoznánk, aztán… - Mondatát nem fejezte be, csak éhesen nyakamra hajolt, és óvatosan bele harapott érzékeny bőrömbe.
Aprót nyögtem a nem várt érintésre, és kissé elernyedtem karjaiban, mit kihasználva lejjebb nyomta fejét, és a melleim fölötti területet kezdte el csókolgatni.
Francba, ez így nem jó… én nem ezt terveztem!
Összeszorítottam szemeimet, és vágyamat leküzdve eltoltam magamtól, mire csak egy értetlen pillantást kaptam válaszul.
- Nem akarod? – kérdezte kedvesen, halványan elmosolyodva, miközben végig simított arcomon.
- A második felében benne vagyok, de én már zuhanyoztam. – Felnyúltam arcomhoz, és kezére fektettem tenyerem, lágyan cirógatva kézfejének selymes bőrét. – Menj el egyedül, addig összekészítem a vacsit, aztán utána a tied vagyok – kacsintottam rá, miközben közelebb léptem hozzá, és végigsimítottam ágyékán.
Vággyal teli szemekkel nézett le rám, de mielőtt bármit is cselekedhetett volna, vigyorogva kezdtem el az emeletre felvezető lépcső felé tolni, egy elégedetlen morgást kiváltva belőle.
- Na, menj már, te teknős – nevettem fel, feltolva az első lépcsőfokra, mire végre ő is elnevette magát, és miután visszafordult egy utolsó csókért, tényleg elindult. Végig néztem, ahogy lassan felvánszorog a fokokon, majd eltűnik a sarkon. Még mindig nem hiszem el, hogy ez a srác az enyém, és csak engem szeret…
- Most jött el az én időm – súgtam szinte csak magamnak, majd egy gyors hátraarcot véve a konyhába siettem, és kiszedtem belőle a tálca gyümölcsöt. Igaz, nem lett valami hideg, de így talán még érzékibb is lesz. Egy hirtelen ötlettől vezérelve felkaptam a tejszínhabot is. Nos, ezzel is lehet kezdeni néhány dolgot az egyes domborulatokon. Szélesen elvigyorodtam, ahogy elképzeltem Kame testén a hab darabkákat, de belé is borzongtam. Mióta vagyok én ilyen perverz?! Ja, amióta vele vagyok.
Mikor hallottam, hogy megnyitja a csapot, óvatosan fölsettenkedtem a lépcsőn, és hálószobánk felé vettem az irányt. Letettem az epreket az ágyra, majd gondosan becsuktam magam mögött a tölgyfaajtót, és felkapcsoltam a villanyt. A tálcát az én oldalam felőli éjjeli szekrényre raktam át, majd a fiókhoz léptem, és kivettem belőle a négy gyertyát, meg az öngyújtót. Kame és az én szekrényemre is került egy-egy gyertya, a maradék kettő pedig az ágy másik két sarka körüli asztalokra lett száműzve.
Miután ezekkel megvoltam, a ruhásszekrényhez léptem, és kihalásztam Kazuya egyik piros-fekete csíkos ingjét, amit a mai nap folyamán már oly sokszor vettem kezembe. Lecsúsztattam magamról topomat, majd nadrágomból is kibújtam, és az egész alakos tükör elé álltam. Melltartómat is lehámoztam magamról, így csak egy szál tangában álltam ott. Ha most benyitna, akkor tuti rám vetné magát, elrontva tervemet. De szerencsére még zuhanyzik.
Ismét kezembe vettem az inget, majd testem köré csavartam, és melleimen jól eligazítva megkötöttem alattuk az anyagot. Díszítésnek a hosszú ujjakból még egy elegáns masnit is kötöttem, majd utoljára alsóneműmet engedtem lehullani testemről.
Elégedetten hümmögve néztem magamon végig. Komolyan, nyáron veszek ez alá egy rövidgatyát, és így fogok járkálni az utcákon, annyira eszméletlenül jól néz ki.
Körbefordultam még néhányszor a tükör előtt, leellenőrizve művemet, majd mikor hallottam, hogy elzárja a csapot, elpakoltam ruháimat, és pillanatok alatt meggyújtottam az illatos gyertyákat.
A villanykapcsolóhoz léptem, leoltottam, majd beálltam az ajtó mögé, hogy ha nyílik, és bejön, akkor majd háta mögé tudjak osonni.
Nem kellett sokat várnom, néhány percen belül hallottam a fürdőszoba ajtajának csukódását, majd lépteinek visszhangját a folyosóról.
Komolyan, a gyomrom fel-le liftezik, és kissé remegnek a lábaim, mintha holmi szerelmes tini lány lennék. Ebből mondjuk a szerelmes és a lány stimmel, de a tini szerencsére nem, így nem értem magam, miért viselkedek így. Talán mert ez az első szülinapja, amit együtt ünneplünk…? Franc tudja. Mindenesetre emlékezetessé akarom neki tenni.
A pillanat, ahogy belép, hamarabb elérkezett, mint azt gondoltam. Visszafojtott lélegzettel vártam, hogy benyisson, és meglepődjön művemen. Szerencsére minden a terveim szerint zajlott, ahogy beért, és becsukta maga után az ajtót, rögtön megtorpant, és nagy szemekkel nézett körül a szobában. Hangtalanul mögé osontam, és kissé lábujjhegyre emelkedve takartam el szemeit két tenyeremmel.
- Előre is boldog szülinapot, szerelmem – súgtam fülébe, finoman ajkaim közé véve fülcimpáját, mire megremegett alattam. Elégedetten mosolyogva hajoltam nyakára, és kezdtem el puszilgatni, de abba kellett hagynom tevékenységem, amint magához tért, és meghatott tekintettel felém fordult.
- Köszönöm – súgta kissé remegő hangon, majd végigsimított karomon, és finoman megcsókolt. Egész végig pillangók repdestek a gyomromban, annyira boldog voltam. Tudtam, hogy meg fogom lepni, de hogy ennyire… ebben még én sem reménykedtem.
Belemosolyogtam a csókba, majd elváltam tőle, és csillogó szemeit kezdtem el csodálni.
- Én akartam az első lenni – mondtam halkan, boldogan mosolyogva, majd két tenyerem közé fogtam arcát, és egy pillekönnyű puszit nyomtam szájára. Mosolyogva karolta át derekam, és indult meg hátrafelé, magával húzva engem is, de mikor a viszonylag kivilágított ágy elé értünk, megtorpant.
- Csinos ez a ruha – gondolkodott el, végignézve rajtam, majd egyik kezemet fejem fölé emelve megpörgetett. – Van egy hasonló ingem – mondta elmerengve, majd újra csípőmre vezette kezét.
Ez az, besétált a csapdámba.
- Vedd elő – pislogtam rá édesen, egy puszit lehelve kilógó kulcscsontjára.
- Minek? – nézett rám kérdő tekintettel.
- Csak tedd, amit mondok – vigyorodtam el, mire végül furcsálkodva ugyan, de ellépett tőlem, és a szekrényben kezdett el kutatni ingjei közt. Hosszú pillanatokig kereste, már legalább kétszer át is nézte az összes ingjét, de csak nem találta.
- Fogalmam sincs, hol van – sóhajtott lemondóan, miközben lassan újra felém araszolt, de egy méterrel előttem, vizslató szemekkel állt meg.
- Te mondd csak… - kezdett bele gondolatmenetébe, egyik könyökét tenyerébe támasztva, míg ujjaival arcát kezdte el piszkálgatni.
- Igen – mondtam ki hangosan, mielőtt rákérdezhetett volna. -  Igen Kazu, ez a te inged – eresztettem meg egy ezer wattos mosolyt, mire felnevetett, és visszalépett hozzám, végigsimítva mindkét vállamon.
- Igazán értékelem, hogy ruhát csináltál belőle, de nem fog rajtad sokáig maradni, remélem tudod – vigyorodott el, nyakamba csókolva egy rövidet, miközben kezeit megéreztem valahol a masninál.
Elszakadtam tőle, és rácsaptam kezére, egy megilletődött pillantást kiváltva belőle, majd kézfeje után nyúltam, és finoman tenyerébe csókoltam.
- Még ne – súgtam bele, majd kicsit följebb haladtam, csuklójától alkarjáig, közben az ágyhoz hátráltatva. Mikor lábai nekiütköztek, vigyorogva néztem végig rajta, de miután megállapítottam, hogy csak egy fölösleges ruhadarab van rajta, ami amúgy is mindjárt lekerül, elégedetten belöktem a párnák közé.
- Erre nem lesz szükségünk – vigyorogtam rá, majd kissé fölé mászva egy hirtelen mozdulattal kiszabadítottam bokszeréből, és eldobtam valahova a szoba végébe.
- Nem azt mondtad, hogy még nem? – kérdezte egy nagyot sóhajtva, míg kezeimért nyúlt, és felhúzott magához.
- De, még nem is lesz semmi olyasmi – vontam meg vállaimat pajkosan, majd egy aprócska puszit nyomva egyik mellbimbójára, lemásztam róla, és az eprekkel teli tálat az ágyra raktam, magunk közé.
Nagyra nyílt, csillogó szemekkel nézett hol rám, hol a tálra, majd ujjaim után nyúlt, és összekulcsolta kezünket.
- Nekem van a legcsodálatosabb párom a világon – mondta mosolyogva, mire a szívem egy hatalmasat dobbant. Én… úgy szeretem. A mai napig nem hiszem el, hogy Ő az enyém. Tényleg én vagyok a legszerencsésebb ember, ebben biztos vagyok.
- Gyere ide – hallottam meg hangját valahonnan távolról, majd éreztem, hogy maga felé húz. Engedtem kérésének, és combjaira ültem, majd fejem mellkasának támasztva bújtam közelebb hozzá, és kezdtem el hallgatni szívverését. Homlokon csókolt, majd fejemre hajtotta övét, és szorosan átölelt. Úgy szeretek az erős karjaiban lenni, mellette tényleg biztonságban érzem magam. És a közelsége mindig megnyugtat. Akármilyen hihetetlen, de majdnem egy éves kapcsolatunk alatt egyszer sem vesztünk össze, azóta sem, miután ideköltöztem olyan három hónnappal ezelőtt. Ami azért ritka egy párkapcsolatban. Tökéletes harmóniában vagyunk, és tudom, hogy annyira szeret, hogy bármit megtenne értem. És persze ez igaz fordítva is. Úgy érzem, célba ért az életem, és csak remélni merem, hogy Ő lesz a gyerekeim apja.
Elmosolyodtam a gondolatra, majd elhúzódtam mellkasától, és kicsit közelebb húzva a gyümölcsökkel teli tálat, egyet ujjaim közé kaptam, és szerelmem szájába toltam. Hálásan nézve rám majszolta el az első szemet.
- Nagyon finom – nyalta meg ajkait éhesen, majd fenekemhez nyúlt, hogy kicsit közelebb húzzon magához, aztán ő adott nekem egy epret.
Élvezettel nyeltem le, miközben a továbbiakon gondolkoztam. Míg nem volt itthon, felvázoltam magamban az estét több százszor is, de most… mindent elfelejtettem. Mellette egyszerűen nem vagyok képes gondolkodni. Mindig elveszi az eszem.
- Min gondolkodsz? – szakított ki mélázásomból, közben biztatólag végigsimított fedetlen felkaromon.
- Azon, hogy még mindig nem tudok gondolkodni, ha a közeledben vagyok – mosolyogtam rá, majd szájára hajoltam egy kisebb csókért.
Jókedvűen felnevetett, majd félig ajkai közé vett egy újabb piros szemet, de most szájában tartva hajolt hozzám közelebb.
Néhány másodpercig nagy szemekkel néztem rá, majd végül oda hajoltam, és leharaptam a nekem járó részt.
Olyan boldog vagyok. Itt van alattam az a férfi, akiért bármit megtennék, és a világon a legjobban szeretek, mégis olyan hihetetlen ez az egész. Vajon mivel érdemeltem ki Őt?
Csak éltem átlagos hétköznapjaimat egy távoli kis kontinensen, majd ahogy ideköltöztem, rá egy hónapra kábé megismertem Őt, és onnantól már csak azt vettem észre, hogy együtt lakunk. Olyan gyorsan történt minden… de életem legjobb döntése volt, az nem kétség.
Percek múlva, mikor eltüntettük az egész adagot, elraktam az útból, majd kezembe vettem a tejszínhabos palackot.
- Azzal meg mit tervezel? – kérdezte kíváncsi szemekkel.
- Majd meglátod – kacsintottam rá pajkosan. – Csak feküdj el, és élvezd az előszülinapi ajándékodat.
Szemezett még néhány másodpercig a tubussal, majd végül megadóan sóhajtott, és lejjebb tornázta magát az ágyon, teljesen fekvő pózba. Lemásztam róla, és fölé hajolva felráztam a flakont, majd egyik mellbimbója fölé hajoltam, és nyomtam rá egy kupacot.
Megremegett a hideg érzésre, de ahogy meleg tenyeremmel simogattam meg körülötte bőrét, rögtön jólesően felsóhajtott, és visszaejtette fejét a párnák közé.
A másik kis meredező bimbóval is eljátszottam ugyanezt, majd lejjebb haladva hasán itt-ott még elvétettem egy apróbbacska foltocskát, míg le nem értem már félig kemény büszkeségéhez.
Vigyorogva hajoltam közelebb, hogy nyelvemmel végigsimítsak rajta, de végül meggondoltam magam, és helyette mutatóujjammal végeztem el a feladatot. Kelletlenül felnyüszögött, sóvárgó szemeit rám emelve.
- Türelem, cicám – kacsintottam rá csábosan, majd megfogtam farkának tetejét, álló pózba húztam, és nagyon lassan körbenyomtam a fehér habbal.
Hallottam, ahogy elakadt a lélegzete, mi csak még nagyobb vigyorgásra késztetett. Mikor végeztem, makkjára is nyomtam egy picit, majd visszaengedtem, bár az már szinte kőkeményen állt. Már az ilyenekért érdemes hozzányúlni.
Ajkaimon végignyalintva másztam ki lábai közül, majd miután visszatettem a tejszínhabot a szekrényre, fölé térdelve lógattam le tincseimet arcába.
Vágytól ködös szemekkel nézett rám, majd lassan felemelte kezét, és végigsimítva tincseimen, tarkómra fektette ujjait, és lehúzott egy gyengéd csókra.
Nem siettük el a dolgot, nem kaptunk egymás után, mintha a világ vége közeledne, hanem lassan élveztük ki egymás ízét, közben itt-ott cirógatva a másik testét.
Imádom, amikor ilyen gyengéd. Mikor teljesen átadja magát nekem, nem foglalkozik semmi mással, csak velem, és mindent úgy csinál, hogy utána azt higgyem, az volt az addigi legjobb szeretkezésünk. De persze tévedek, mert a következő még annál is csodálatosabb. Vajon meddig tudja még fokozni ezt?
Belemosolyogtam a csókba, majd oldalát végigsimítva elváltam tőle, és vetettem még egy utolsó pillantást gyönyörűen csillogó szemeibe. Az a tekintet… egyszerre szelíd, lágy, vágyakozó és szeretetteljes.
Fölhajoltam homlokához, majd nyomtam rá egy csókot, hogy utána lejjebb folytathassam utam.
Emlékszem, egyszer beszélgettünk erről a homlokcsók dologról. Megkérdezte tőlem, hogy igaz-e az, hogy néha egy lánynak többet ér egy homlok puszi, mintha a szájára kapná. Valójában azelőtt még sosem gondolkodtam ilyesmin. Hosszú pillanatokig töprengtem, majd végül bólintottam. Egy csókban benne van a vágy és a szeretet, de egy homlok puszi jóval mélyebb jelentésű. Abban felsorakozik ezek mellett még a hála, a féltés, és az óvni akarás is.
Mikor megkérdeztem erről a véleményét, ő is csak helyeselt, majd oda is eljutottunk, hogy hiába van férfiből, egy olyan érintés neki is rengeteget jelent.
Azóta szoktam rá, és mikor rám jön, vagy csak érzem, hogy szüksége van a törődésre, nem ajkait veszem birtokba, hanem homlokát csókolom meg. Sokkal többet ér neki, és már csupán ezzel tudja, hogy mellette vagyok, és bármikor számíthat rám. Nem kellenek ide szavak, elég egy gyengéd mozdulat, és máris megnyugszik.
Ezeken mélázva hajoltam vissza arcához, és éppen csak hogy hozzáértem szájához, már hajoltam is el, álla felé araszolva. Végigcsókolgattam még az az alatti területet is, áttérve nyakára, amin megint nem hagytam ki egyetlen szabad négyzetcentimétert sem. Néhol gyengéden, néhol erősebben szívtam, illetve harapdáltam meg nyakát, a világ elé tárva, hogy ő bizony hozzám tartozik.
Nem érdekelnek a paparazzik, sem a tévénézők, akik holnap biztosan ki fogják szúrni a nyomokat ezen a kecses nyakon. De minek foglalkozzak én olyan badarságokkal? Nem számít semmi, csak hogy mint minden testrésze, ez is az enyém, és azt csinálok vele, amit akarok.
Oké, én tényleg őrülten szerelmes vagyok…
Kissé oldalra döntöttem fejem, és először végigszántottam, majd finoman ajkaim közé kaptam Ádám-csutkáját, elhalmozva azt is piciny harapásokkal, közben izmos karját simogattam.
Miután sikerült kicsalnom belőle néhány jóleső sóhajt, még lejjebb vándoroltam, és bebarangoltam egész kulcscsontját, kíméletlenül sajátítva ki a rajta lévő, nagyon vékony bőrréteget.
Ahogy végeztem annak szívogatásával, következő áldozatomul egyik mellbimbóját választottam. Elégedetten néztem végig felsőtestén, mire szerelmem érezve a várakozást, kissé megemelte fejét, és kíváncsi arccal nézett le rám. Felrántottam egyik szemöldököm, majd végignyaltam ajkaimon, és lehajolva a kis rózsaszín dudorhoz, érzékien végignyaltam közepén, közben végig tekintetébe fúrva enyémet. Nagyon gyengén megrázkódott, és jól hallottam, ahogy nyelt egy hatalmasat.
Magamban vigyorogva hajoltam újra hozzá, de közben másik kezem mutatóujjával kitapintottam a szemközt meredező bimbót, és ujjbegyemmel kezdtem el kényeztetni.
Elvettem tekintetem róla, és lehunyva szemeimet, a számban lévő kis kiemelkedéssel foglalkoztam, hol gyengéden, hol erősebben megszívva.
Akármennyire kicsik neki, én attól függetlenül imádom, és ami a legjobb, hogy hihetetlenül érzékeny rájuk. Néhány perc alatt akár az orgazmusig is eljuttathatnám, csupán mellbimbóinak nyalogatásával. Amit persze most nem fogok megtenni, sőt, még egy darabig pláne nem.
Mikor nyelvemmel körbejártam a kis pontocska egész területét, áthajoltam a másikra, és azt is ugyanúgy vettem kezelésbe. Közben éreztem, ahogy egyik kezét hátamra vezeti, és azt, valamint oldalamat cirógatja selymes ujjaival, némely területen hosszabban eljátszadozva.
Ahogy rövid ujjai végigsiklottak oldalamon, akaratlanul is megremegtem. Hiába szoktam hozzá érintéseihez, mindig annyira jól esnek, mintha akkor fedezné fel testem életében először.
Kényszerítettem magam, hogy ne zökkenjek ki teendőmből, így végül lenyalogattam róla a fehér hab maradványait, és lejjebb araszoltam. Nyelvemmel követtem enyhe kockáinak mintázatát, majd köldökéhez érve, belenyalintottam. Egy jóleső sóhaj tört fel belőle, ami átfulladt nyögésbe, ahogy hirtelen alhasát találtam meg, közben csípőjét simogatva. Azon sem hagytam egyetlen szabad felületet sem, amit ne borítottam volna be csókokkal, majd mikor végeztem, nyomtam merevedése tetejére egy pici puszit, de többet nem foglalkoztam vele.
- Na! – szólalt meg hirtelen, mire vigyorogva néztem fel csillogó szemeibe, és enyhén megingattam fejem.
- Türelem, türelem – leheltem rá farkára, majd visszatértem eredeti célomhoz – combjához. Hallottam, ahogy egy csalódott sóhaj közepette visszaejtette fejét a párnára, hogy újra átadhassa magát az élvezeteknek.
Mosolyogva emeltem föl kicsit egyik combját, majd a belső felén végigsimítottam, és ráhajoltam. Az elején csak puszilgattam, néha megszívtam, majd ahogy egyre jobban kezdett ficánkolni, nyelvemmel is rásegítettem. Néha csak mintákat rajzolgattam rá, és játszottam vele, máskor meg olyan erősen ingereltem, hogy hangosabb nyögéseket is képes voltam kicsalni belőle.
Munkám nyomán végigvezettem tenyeremet, majd áthajoltam másik lábához, és azzal is eljátszottam ugyanezt, vészesen megközelítve péniszét.
Úgy döntöttem, hogy nem kínzom tovább, és megadom neki, amire vágyik már oly régóta, így nagyon lassan heréire csúsztattam kezem, végigsimítottam rajtuk, majd hasára tettem, míg ajkaimmal közel hajoltam, és a két kis golyócskát kezdtem el nyalogatni.
Szégyentelenül nyögött fel, és emelte meg csípőjét a nem várt érintésre, amitől hatalmas elégedettség töltött el. Azt akarom, hogy felejthetetlen szülinapja legyen, és akármibe telik, én meg is fogom valósítani.
Vigyázva, hogy ne érintsem fogaimmal, számba vettem az egyik kis golyót, és erős nyelvjátékkal kezdtem ingerelni, ahogy csak tudtam. Válaszul szorosan a lepedőbe markolt mindkét kezével, és összeszorított szemekkel emelte fejét a plafon felé. Egyik kezem felcsúsztattam övéhez, és elengedtetve vele az anyagot, összefűztem ujjainkat, mit boldogan szorított meg. Az ilyen kis megnyilvánulásokból érzem, hogy mennyire ragaszkodik hozzám.
Szabad kezemet felemeltem, és belső combját kezdtem el újra simogatni, míg rátértem másik heréjére is. Ezzel már kicsit bátrabban bántam, némileg megszívogattam, és iszonyúan gyengéden fogammal is rásegítettem.
Mikor már szépen lassan az őrületbe kergettem, elváltam tőle, és kezelésbe vettem merev hímtagját. Ujjaimmal átfontam tövét, és fölé hajolva végig szántottam makkján, néhányszor nyelvem hegyét a tetején lévő apró kis nyílásba tömködve. Ez az, amire már az eleje óta vágyik, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ahogy hozzá érek, teste heves remegésbe kezd. Élvezettel simítok végig hasán, majd egész felsőtestén, de mielőtt újra visszatérhetnék kedvenc területeimre, elkapja csuklómat, és tenyerembe csókol.
Meglepve nézek fel rá, mire csak egy szeretetteljes mosolyt kapok. Szívemet hirtelen elönti a melegség, és gyomromban aprócska pillangók repdesnek, pláne, mikor tovább halad, és csuklómat, majd alkaromat is kényeztetni kezdi, ameddig csak eléri. Hogy lehet, hogy kifogtam a világ legtökéletesebb pasiját? Még mindig képtelen vagyok elhinni.
Hálásan pillantok rá, majd visszatérek korábbi tevékenységemhez, és egyre többet engedve, már egész makkját számba veszem. Jólesően felnyög, és fellöki csípőjét, minek következtében majdhogynem a feléig bekapom, egy mély hörgést okozva ezzel.
Szóval gyorsabban akarod, hm? Magamban elvigyorodok, majd még lejjebb kényszerítem magam, míg teljesen el nem nyelem. Lehunyom szemeimet, és szinte csigalassúsággal kezdem el fejem föl-le mozgatni, közben nyelvemmel körülötte játszadozva. Mikor a tetejéhez érek, hegyét bele dugom nyílásába, és megízlelem előváladékát. Annak ellenére, hogy féltem, hogy nem fog menni, mert még sose csináltam ilyet, és alapból undorodom attól, hogy lenyeljem bárkinek az élvezetét, egész jól megy. Sőt, neki talán még azt is meg fogom tenni.
- Kérlek… - nyöszörög fel erőtlenül, csillogó, félig nyitott szemeit rám emelve. Legszívesebben elszakadnék tőle, fölhajolnék hozzá, és kifulladásig csókolnám ajkait, de most más dolgom van.
Nyelvemmel újra játszadozni kezdek, egyre intenzívebben körözök vele makkján, majd egyszer csak elválok tőle, és fejem oldalra billentve kezdem el csókolgatni. Kellemesen fogadja az újabb érintéseket, de ha erősebben rászívok neki, megint csak heves remegést produkál. Komolyan, már kezdem sajnálni, hogy így játszadozok Vele…
Újra ráhajoltam, és kezdeti hányingeremet legyőzve, torkomig eresztetten. Pár pillanatomba telt, mire megszoktam, majd mikor elkezdtem rajta fejem mozgatni, láttam, ahogy görcsösen a lepedőbe markol az édes kínzás miatt. Ha nem lett volna tele a szám, most elégedetten elvigyorodtam volna, de e helyett csak rágyorsítottam mozgásomra, miközben kezemmel is rásegítettem tövénél.
Azok a nyögések, amik ajkai közül kiszakadtak… már megérte ez az egész herce-hurca.
Lehunytam szemeimet, és próbáltam élvezni a helyzetet, és mikor csípőjét elkezdte óvatosan előre lökdösni, akkor sem ellenkeztem. Nem szorítottam le, nem büntettem meg érte, hagytam, hogy tegye, ahogy jól esik neki.
Néhány rövid percen belül meg is lett az eredménye, teste erősen megrázkódott, és rögtön ezután megéreztem számban élvezetét. Gondolkodni sem volt időm, talán még a kisebb fajta ijedtség is közrejátszhatott, de azonnal, mind egy csöppjéig lenyeltem.
Magam elé bámulva próbáltam megízlelni a fura anyagot, végül arra a következtetésre jutottam, hogy nem a legjobb, de ha ennyire szereti, elviselem. Ennyit megtehetek érte, nem igaz?
Fölnéztem vöröslő arcára, melyet kezével próbált takarni. Annyira… gyönyörű. Mint egy angyal. És most egyáltalán nem túlzok, ez a férfi tényleg az.
Feltápászkodtam lábai közül, és szaporán mozgó mellkasa fölé másztam, majd alkarját gyengéden elhúztam arcáról, hogy megcsodálhassam. Mikor megérezte jelenlétemet, szemeit óvatosan kinyitotta, és bágyadtan elmosolyodott. Rögtön ráhajoltam kívánatos ajkaira, és úgy helyezkedve, hogy farka pont hasamnál legyen, szenvedélyesen kezdtem el tépni ajkait.
Nem tudom, milyen lehetett neki, hogy saját ízét is érezhette, de nem mutatott semmi féle tiltakozást, hogy kicsit is ellenére lenne az ilyen csók.
Mikor elszakadtam a vérvörös párnáktól, egy perverz mosollyal ajkaimon ültem rá legnemesebbik szervére, minek következtében közvetlenül érezhetett, hiszen nem volt rajtam alsónemű.
Egy halkabb nyögés szakadt fel torkából, majd kábultan rám emelte tekintetét, mire fölnyúltam mellkasomhoz, és kínzóan lassan bontogatni kezdtem a melleim alatt megkötött masnit. Megbabonázva figyelte mozdulataimat, és már épp nyúlt volna fel, mikor úgy helyezkedtem, hogy térdeimmel kezeit oldala mellé kényszerítsem.
Elégedetlenül felhorkantott, majd válaszul fellökte csípőjét, olyan erőteljesen, hogy egy hangos nyögés-nyikkanás szerűséget adtam ki.
Elszántan néztem szemeibe, közben pedig egyre csak bontottam a csomót, és mikor kilazult, egy egyszerű mozdulattal lelöktem magamról, és Kazu boxerére dobtam, mely valahol a szoba végében hevert.
Éreztem, ahogy hirtelen kezek markolnak csípőmre, a következő pillanatban meg már újra fekve találtam magam, annyira mellkasára húzott. Boldogan simultam karjai közé, de ahogy újra erőteljesen fellökte csípőjét, és körözni kezdett vele, szájába nyögtem.
- Akarlak. Most. Nagyon… - súgta ajkaimra, majd kezeit lassan arcélemre vezette, és mélyen szemeimbe nézett.
- Mondanod sem kell – leheltem vissza szépen ívelt szájára, amit újra birtokba vettem, és nyelvemmel teljesen elterelve figyelmét, hirtelen ráereszkedtem farkára.
Azonnal belenyögött a csókba, és elválva tőlem, aggódva nézett rám.
- Ne mondj semmit, jó ez így – nyugtattam meg rögtön mosolyommal, majd újra rátámaszkodtam, és nyakának kecses ívét kezdtem el harapdálni, próbálva lenyugtatni magam.
Persze nem fájt nagyon, de azért a kényelmetlen érzés ott volt bennem hosszú másodperceken keresztül. Szerelmem közben lágy simogatásokkal próbált nyugtatgatni, mind karomon, mind combjaimon, amik hihetetlenül jól estek.
Ahogy elfogott levegőm, elváltam tőle, nyomtam szája szegletébe egy kisebb puszit, majd ülő pózba vágtam magamat, és mindkét tenyeremmel megtámaszkodtam mellkasán.
Végig tartva a szemkontaktust, óvatosan felemelkedtem, majd visszahuppantam, míg teljesen meg nem szoktam a helyzetet. Mikor már látta, hogy rendben vagyok, mindkét tenyerét derekamra helyezte, és ő segített nekem a továbbiakban, néha-néha fellökve magát.
Testének közelségétől, és attól, hogy bennem van, kezdtem egyre inkább elveszteni a fejem, ezzel párhuzamosan pedig mozgásom is gyorsult, és pillanatokon belül már nem csak lágyan ringatóztam rajta, hanem keményen lovagoltam.
Annak ellenére, hogy nem vagyok a vadság híve, most minden tudásom beleadtam, és próbáltam úgy csinálni, hogy neki a legjobb legyen, és ne felejtse el egyhamar ezt az estét. Ami valószínűleg sikerült is, hiszen olyan sóhajokat és nyögéseket sikerült kicsalnom belőle, amiket talán még soha, vagy csak nagyon ritkán. Ráadásul arcán az a földöntúli könnyedség… látszik, hogy nagyon boldog.
Nem bírtam elfojtani apró mosolyomat.
Meglepődtem, mikor elkezdett mocorogni alattam, majd finoman megszorítva csípőmet, jelezte, hogy álljak le. Értetlenül néztem rá, de végül tettem, amit mond, és teljesen ráültem. Lassan fölült, enyhe remegést kiváltva belőlem az új póz miatt, majd egyik kezével átkarolt, másikkal pedig hátratornázta magát az ágy támlájához, és nekidöntötte hátát.
Mikor újra felém fordult, egy mosoly suhant át ajkain, és rögtön kaptam egy csókot, miközben kezeit szorosabban fonta körém. Vágyakozva simítottam végig izmos karján, mit végül újra csípőmre tett, ösztökélve a mozgásra, másikkal pedig egyik mellemet találta meg, és azt kezdte el masszírozni.
Hangosan felsóhajtottam a jóleső érintésre, pláne mikor ajkai nyakamon szántottak végig, és egyik pontját kezdték el ingerelni.
Azt hittem megőrülök a hármas hatástól. Sokkal erélyesebben kezdtem el csípőmet mozgatni, és lassan már úgy mozogtam, hogy ennél gyorsabban nem is tudtam volna.
Nemsokára, mikor éreztem, hogy már nincs sok hátra, fejét fölemelve ízleltem meg ajkait, és kezdeményeztem egy szenvedélyes nyelvcsatát, mit boldogan viszonzott.
Valószínűleg ő is érezte, hogy mindjárt vége, így abbahagyta mellem kényeztetését, és teljesen magához préselve kezdte el fellökdösni magát, még mélyebbre jutva bennem. Hangosan szájába nyögtem, de nem szakítottam meg a csókot, azt akartam, hogy ajkaink is összeforrjanak, mikor a beteljesülés elér minket.
Talán pár pillanatig ha mozoghattunk még ilyen összhangban, mikor megfeszültem karjai közt, és elélveztem. Ahogy hüvelyem összefonódott pénisze körül, egy hangos nyögés kíséretében ő is elment, és belém eresztette magját.
Pihegve dőltem mellkasának, ő meg a háttámlának, és kezdtem el heves szívverését hallgatni. Olyan jó érzés, hogy az a kis szerv miattam dobog ilyen gyorsan.
Fölnyúlt államhoz, és egy rövid puszit nyomva ajkaimra, visszafeküdt az ágyra, magára húzva engem is.
- Szeretlek – hallottam meg hirtelen enyhén rekedtes hangját, de tudtam, hogy közben mosolyog. Felnézve be is bizonyosodott gyanúm, még a szemei is boldogak voltak, nem csak a szája húzódott fölfelé.
- Én is. Nagyon – viszonoztam gesztusát, majd oldalasan rá fordulva, nyakába temettem arcomat, és mélyen beszippantottam illatát.
Hallgattam gyorsan verő szívét, szaggatott lélegzését, figyeltem szaporán emelkedő mellkasát… de nem tudtam betelni vele. Annyira szeretem. Egyik kezem hasára csúsztattam, és elkezdtem gyengéden simogatni, néha-néha puszit nyomva vállára.
- Már most imádom a szülinapom – szólalt meg néhány perc múlva, majd ő is oldalára fordult, és derekamnál fogva húzott magához.
- Pedig az igazi ajándékod csak holnap kapod meg – vigyorogtam rá huncutul.
- Az is ilyesmi lesz?
- Nem ilyennek terveztem, de ha akarod, ez is benne lehet.
- Önként felkínálod magad? Hülye lennék visszautasítani egy ilyen ajánlatot!
- Ezt most úgy mondod, mintha nem kapnál meg soha.
- Tudod, szerintem keveset szexelünk.
- Három nem elég neked két nap alatt?!
- Nem, Kokiék naponta csinálják ennyiszer!
- EH?! Ti ilyesmikről beszélgettek?!
- Mi? Nem, dehogyis!

*néhány perc múlva*

- Miuék naponta csak kétszer…
- Ti ilyenekről beszélgettek?!
- Izé... jó lesz a napi három…
- Én is így gondoltam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése