Lidérc

Páros: Akame
Korhatár: fölösleges
Figyelmeztetés:  angst
Megjegyzés: Nanával szerepeztem, és közbe jutott eszembe ez a rémálom. Ez életem első Jin szemszögű "fice". Nem érzem valami jónak... De mindegy, megszokhattam volna már, hogy egy írásomat sem szeretem. Jó olvasást! :))

Lidérc

Pusztító sötétség vett körül. Mindenhonnan hangos kiáltások, vérfagyasztó sikolyok özönlöttek felém, szétroppantva elmém még épen maradt részeit. Megpróbáltam nekik megálljt parancsolni, de nem voltam képes rá. Egyedül legalábbis nem. Hol van mindenki? Hol vannak Ők? Kétségbeesetten kaptam fejemhez, és egy hangos kiáltás hagyta el torkomat. Talán ez volt az utolsó tettem, aminek ura voltam, ugyanis testem magától kezdett el a sötétben lépkedni, egy gyéren világító vonalat kitűzve céljául. Ahogy egyre csak közeledtem felé, egyre több és több emlékkép pergett le szemeim előtt, melyek kivetültek a levegőbe is. Magam előtt láttam egy szürke vásznon, ahogy apám egy pisztolyt fog kezébe, és annak csövét homlokomhoz nyomja. Összeszorult a gyomrom a látványra, majd a vászon egy dörrenés kíséretével semmivé foszlott, és az ellenkező irányban egy újabb keletkezett. A szobám padlóján ültem, kezemben egy éles pengével. Remegett az egész testem, mégis elszántan bámultam az apró kis kést. Kezemhez emeltem, és aprót karcoltam bőrömbe. Majd még egyet… És még sokat, míg az egész padlót el nem lepte a vér. Élvezettel néztem, ahogy csordogált kezemből az éltető, vörös nedű, miközben ajkaim egy groteszk mosolyra húzódtak.

Kikerekedtek szemeim. Szóval ilyen voltam tizennégy évvel ezelőtt? Kétségbeestem. Öklendezhetnékem támadt a vörös folyadék látványától. Menekülni akartam. El ebből a lidérces álomból, amilyen messzire csak lehet… vagy… álom ez egyáltalán?

Vettem egy gyors hátraarcot, és elkezdtem rohanni. Fogalmam sem volt, merre tartok, csak vártam a csodát, hogy valaki felébresszen, és azt súgja, hogy „Nyugodj meg Jin, ez csak egy szörnyű álom volt”. Olyan nagy kérés ez?

Arra eszméltem, hogy lábam alól elfogyott a talaj, én pedig előrebuktam, és elkezdtem zuhanni. Kinyújtottam kezeimet, valami fogózkodó után kapkodva, de szüntelenül csak a levegőt markoltam. Hát ez lenne a vég? Lehunytam szemeimet, és beletörődtem sorsomba. Hosszú percekig csak zuhantam, egyre növekvő sebességgel, olyannyira, hogy könnycseppek keletkeztek szemzugaimba, melyek végül lepottyantak, és a gravitációval ellentétes irányban kezdtek el fölfelé siklani. Kikerekedett szemekkel néztem utánuk, majd önkéntelenül összeszorítottam szemeimet, mikor egy erőteljes, fémes hang fülembe kúszott. Zuhanásom lelassult, olyan volt, mintha a víz fenekére úsznék, és egy kamera hangja kényszerített, hogy nyissam ki szemeimet. Megjelent édesanyám képe, ahogy integet. Apró mosolyra húztam ajkaim, mire a kép elhalványodott, végül teljesen eltűnt, engedve testem tovább zuhanni.  Néhány másodperc múlva megjelent öcsém arca, ahogy rám vigyorog. Félelmetes volt ez az egész. Miért látom őket így? Rövidesen az ő arca is elhalványult, majd ahogy zuhantam, minden szerettemről bevillant egy kép, kezdve a rokonokkal, utána a barátokkal… és végül Róla. Kedvesen rám mosolygott, és integetett. Ebben a pillanatban a fények alattam kigyulladtak, és megvilágítottak egy aprócska porondot, de mire újra Kazuya arcára néztem volna, már eltűnt. Utolsó erőmmel megfordultam, szétnézve még egyszer, de csak a puszta sötétség nézett vissza rám. Lehunytam szemeimet, és vártam az ütközést. Ekkor hirtelen egy rántást éreztem, miközben bensőm szétszakadni kívánt. Elkezdtem nyöszörögni a fájdalomtól, mely csak nem akart véget érni. Keserves kínok közepette egy reccsenést hallottam, mire óvatosan felnyitottam szemeimet. Tíz méter… öt méter… három… kettő… egy… Magam előtt láttam félájult testemet, ahogy egy hangos koppanással a földnek csapódik, majd visszapattan onnan. Felsikkantottam, de hang nem jött ki a torkomon. Elöntött a pánik. Én most… meghaltam? Kétségbeesetten kezdtem el forgolódni, hátha a feketeségben meglelem a választ, de az csak nem jött. Viszont valami más igen. Vagy inkább valaki.

Tekintetem a földön fekvő testemhez emeltem, ami mellett lassan kirajzolódott egy halvány alak. Egész lényét fényesség lengte körül, gyönyörű fehér bőre szép kontrasztot alkotott vérvörös kimonójával.
- Kazuya… - suttogtam magam elé, reménykedve, hogy meghallja, de nem így történt.

A földön fekvő önmagam résnyire nyitotta pilláit, és elsuttogta a közben letérdelő, majd fölé hajoló férfi nevét.
- Jin… - mondta halkan az alak, majd lehajolt, és ajkaira tapasztotta övéit egy másodperc erejéig.

Kezem számhoz tettem, és végigsimítottam rajta. Éreztem ajkaimon a csókját, még ha nem is én kaptam közvetlenül. Összeszorult a szívem, ahogy régi önmagam érte nyúlt, de nem markolt mást, csak a levegőt, miközben látványa egyre csak homályosult. Ernyedten leeresztette kezét, és leengedte fejét, szabadjára engedve egy könnycseppjét. Másodperceken belül ő is foszladozni kezdett, míg végül teljesen el nem tűnt. Talán oda, ahova az előbb Kazuya?

Egy éles hasítást éreztem fejemben, mire összegörnyedtem a fájdalomtól. Legközelebb már ugyanott álltam, ahol az imént testem feküdt. Amennyire tudtam, kiegyenesedtem, és könnyes szemekkel felnéztem a reflektorokra, melyek a porondot világították meg. Távolról pedig egy ördögi kacaj hangzott fel, és járta át az egész helyet, kegyetlenül behatolva bőröm alá…

Óriáskerék

Páros: Kamechi
Korhatár: nem hiszem, hogy erre kéne
Figyelmeztetés:  nincs
Megjegyzés: Hugi egyszer kérte, hogy írjak egy boldog ficet is. Hát, ez megtörtént, de azt hiszem, ez nagyon nem az én stílusom. Egyáltalán nem vagyok rá büszke. Azért remélem, nektek valamennyire be fog jönni. Jó olvasást :)

Óriáskerék

Feltettem két deci vizet melegedni a tűzhelyre, majd az egyik szekrényhez botorkáltam, hogy kikeressem kedvenc instant bögrés sajtkrém levesem. Na nem mintha nem lenne itthon kaja, a hűtő roskadozik a polcain tárolt rengeteg finomságtól, én most mégis valami egyszerűre vágyom. Már több, mint másfél éve itt lakom Japánban, mégsem tudtam betelni az itteni kajával. És ezzel a levessel kicsit visszaemlékezhetek szülőföldemre is, hisz már ott is imádtam.

Mikor az első buborékok megjelentek a csekély mennyiségű vízben, azonnal elzártam a gázt, kiszórtam a zacskóban található port egy bögrébe, majd ráöntöttem a forró vizet. Előbányásztam egy teáskanalat, hogy összekeverjem, majd a nappali felé vettem irányomat, megcélozva a kanapét.

Ránéztem az órára. Négy óra harminchét percet mutatott, ami azt jelenti, hogy van még kábé négy órám, míg Kame hazaér. Elmosolyodtam, ahogy szerelmemre gondoltam, majd jókedvűen bekapcsoltam a TV-t, miközben levesemet szürcsölgettem. Nem telt bele tíz percbe sem, úgy döntöttem, hogy kikapcsolom, hisz az összes adón valami bugyuta műsor ment. Egyetlen egy normális műsort találtam, de persze, hogy alig odakapcsoltam, két perc múlva már vége is volt.

Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd körülnéztem a szobában, hogy mivel tudnám eltölteni a hátralévő időt. Mivel nem találtam semmi normális elfoglaltságot, úgy döntöttem, hogy lefekszem. Eldőltem a kanapén, szembefordultam a TV-vel, majd fölhúztam lábaimat magzatpózba. Az álmosság hamar felülkerekedett rajtam, és én már csak egy végtelen mezőn sétáltam, ahol apró tündérkék vigyázták utamat, és amerre a szem ellát, tarka virágcsokrok ékesedtek.

Puha ajkak érintették enyémeket, majd tovább kalandozva pillekönnyű csókokkal borították be egész arcom. Hajamat valaki folyamatosan cirógatta, majd nyakamba bújt, kellemes illatfelhőt árasztva magából. Az egész annyira valóságos volt…

Álmosan nyitottam ki félig pilláimat, de megmozdulni már nagyon nem volt ínyemre. Már éppen hunytam volna le megint szemeimet, mikor egy simítást éreztem karomon. Önkéntelenül elmosolyodtam, majd résnyire nyitott szemeimen keresztül a kanapé előtt kuporgó férfire néztem.

- Kame? – kérdeztem kissé kábultan, majd utána nyúltam, és tarkójánál fogva magamhoz húztam.

- Igen, én – kuncogott, és lágyan megcsókolt. Hevesen kaptam ajkai után, egyre csak lehúzva magamhoz, mire kissé beljebb tolt a kanapén, és megszakítva a csókot, hanyatt fektetett. Kényelmesen elhelyezkedett rajtam, alkarjait megtámasztotta fejem mellett, és újra rám hajolt. Óvatosan kapdosta hol fölső- hol alsó ajkamat, néha-néha végignyalintva valamelyiken, majd ellentmondást nem tűrően csúsztatta át nyelvét számba. Elkezdte enyémet bökdösni, egy párbajt kezdeményezve, melyből végül ő került ki győztesen. Elvált tőlem, majd a kanapé háttámlájához préselve testemet befeküdt mellém, és kezét derekamra helyezte.

Percekig csak bámultuk egymást, cirógatva a másikat.

- El szeretnélek vinni valahova – mondta kedvesen, ahogy kisimítottam egy kósza tincset homlokából.

- Hova? – néztem rá kíváncsian, arcát fürkészve.

- Meglepetés – vigyorgott rám huncutul, majd fölkelt mellőlem, és engem is fölhúzott. – Egy kardigánt azért vegyél föl, kicsit hűvös van. – Végigsimított gerincem mentén, majd betolt a hálószobába, ő maga pedig a konyhába ment. Kiválasztottam egy sötétlila fölsőt, majd a tükörhöz lépve megigazítottam hajam, és utána indultam.

A pultnál állt, és valami füzetet tanulmányozott, eléggé elmélyülten. Gondolom, megint kaptak egy új dalt, amit két napon belül be kell magolniuk. Pff, hogy a fenébe bírja? Mindig elcsodálkozom rajta, hogy hogy tudja mégis ennyire szeretni a munkáját.

- Nem eszel előbb? – léptem mögé, államat ráhajtottam vállára, kezeim pedig összekulcsoltam hasán.

- Nem, majd ha hazaértünk – nézett rám elgondolkodva, majd nyomott egy puszit az arcomra. – Mehetünk?

- Igen – fordítottam felé fejem, és megajándékoztam egy puszival a száján.

Fölkapta kulcsait, megfogva kezem kihúzott az ajtón, kulcsra zárta a lakást, és elindultunk a kocsi felé. Lovagiasan kinyitotta nekem ajtómat, megvárta, míg beszállok, majd be is csukta utánam, és csak azután ült be mellém. Rávillantottam egy ezer wattos mosolyt, majd még mielőtt beindította volna a motort, egy csókot kezdeményeztem. Szenvedélyesen kapott felkínált ajkaim után, mit kihasználva most én furakodtam szájába, és kezdtem el nyelvét bökdösni. Ha nem lett volna a két ülés közti elválasztó rész, tuti rámásztam volna.
Néhány perc múlva pihegve váltam el tőle. Végignyaltam ajkaimon, melyeken még mindig ott volt fenséges íze. Felé fordítottam fejem, és amit láttam, meglepett. Ő is ugyanazt csinálta, mint én; megnyalta ajkait, kissé ízlelgetve nyomomat, majd magában mosolyogva felizzította a motort.

Fejem inkább az ablak felé fordítottam, hogy semmilyen formában ne zavarjam vezetés közben, és az utat kezdtem el pásztázni. Imádtam Tokyo esti fényeit, mindig, mikor erre jártam, csak úgy ittam magamba a pazar látványt. Az utcák mindig nyüzsögtek a nevetgélésektől, a zenéktől, az emberek beszédének zajától… egyszerűen csodálatos volt. Itt aztán nem lehet unatkozni.

Mosolyra húztam ajkaim, majd elkezdtem figyelni az utat, próbálva rájönni, hogy merre tartunk. Ismerős volt a környék, kezdtem sejteni, hol fogunk kikötni. De hát… mit keresnénk mi ilyenkor ott? Mikor befordult egy utcába, és leparkolt a szinte teljesen kihalt járdára, sejtésem beigazolódott.

- Vidámpark? Ilyenkor? – néztem rá csodálkozó szemekkel. Mi a fenét akar?

- Aham, miért is ne? – nevetett reakciómon, majd hozzám hajolt, nyomott egy lágy puszit számra, és kikászálódott a kocsiból. Ahogy én is kiszálltam, megálltam a hatalmas kőfal előtt, mely még hatalmasabb magaslatokat rejtett belül. Nem tetszett ez nekem.

- Gyere – kulcsolta össze ujjainkat, és elkezdett a bejárat felé húzni. A fülkében nem volt senki – hát persze, ilyenkor miért lenne, hisz már bezárt -, szóval fizetnünk sem kellett. Nem nézelődni hozott, arra már rájöttem, hisz ahogy beléptünk, rögtön balra indult meg, gondolkodás nélkül. Átsétáltuk a fél vidámparkot, mikor egyszer csak a tőlünk olyan harminc méterre lévő óriáskerék fényei kigyulladtak, és elkezdett lassan forogni. Akaratlanul is megszorítottam kezét. Kicsit olyan volt, mintha egy szellemkastélyban lettünk volna, ahol a játékok életre kelnek, az alkalmazottak pedig nekünk támadnak. Megállt, felnézett a hatalmas emelvényre, miközben egy elégedett mosoly vetett árnyékot tökéletes arcán. Követtem tekintetét, de rögtön bele is szédültem.
- Ugye tudod, hogy engem oda az életben nem cipelsz fel? – néztem rá sandán, vészjósló hanggal kérdezve.

Fejét gondolkozva rám emelte, és végül egy hatalmas vigyor kíséretében lábaim alá nyúlt, másik kezével megtámasztotta hátamat, és karjaiba kapott.

- Ne ne ne ne ne! Tegyél le! Kérlek! Hallod?! – kiabáltam kétségbeesve, egyre jobban kapaszkodva nyakába, ahogy egyre csak közeledtünk az óriáskerék felé. Mikor elkezdtem össze-vissza kalimpálni, még jobban magához szorított, kisebb mozgásteret adva mozdulataimnak.

- Na, nyugi már – nevetett fel hangosan, miközben belépett az egyik kis fülkébe, még mindig karjaiban tartva. Szemem sarkából láttam, ahogy valaki bezárja, majd belép egy kis vezérlőterem szerűségbe, és elindultunk fölfelé. Ösztönösen még szorosabban kezdtem el szorítani nyakát, gallérját teljes erőmmel markolva, miközben orrom belefúrtam nyakhajlatába, és folyamatosan nyüszögtem. Már kezdtem érezni, hogy aznapi kajám - ami nem más, mint egy bögre leves - vissza fog jönni, úgyhogy lehunytam szemeimet, és mélyen beleszippantottam a friss levegőbe. Kame mindeközben folyamatosan puszilgatta homlokon, illetve hajam, és amennyire elérte, hátamat simogatta.  Óvatosan kikukucskáltam a nyaka és a karom közötti aprócska résen. A látvány gyönyörű volt, azt meg kell hagyni, de annyira nem, hogy én ezt a biztonságos kis zugot elhagyjam.

Ahogy elértük a legmagasabb pontot, a fülke egy rángatózás után megállt. Összeszorítottam a szemem, és vártam. Fogalmam sincs, hogy mire. Rettenetesen féltem a magasságoktól, józan eszemmel soha az életben nem jöttem volna ide fel, de Kazu közelsége biztonságérzetet adott.

- Nehogy elengedj! – pirítottam rá rögtön, ahogy kissé meghajolt, mintha le akart volna tenni.

- Fogni foglak, nem esel le – mosolygott rám, majd szájon puszilt, mielőtt lerakott volna. Ahogy megéreztem lábaim alatt a viszonylag szilárd talajt, úgy csúszott két kéz is a derekamra, és ölelt szorosan magához. Fejem mellkasára hajtottam, és úgy bámultam a kilátást.  Gyönyörű volt, teljesen elvarázsolt.

Percekig csak álltunk így, egymást ölelve, és néztük a város esti fényeit. Olyan megnyugtató, és romantikus volt. Valósággal éreztem, hogy mennyire szeret.

- Sachi… - Ő törte meg a csendet halk suttogásával, miközben fejét felém fordította, keresve tekintetemet.
- Igen? – néztem föl furcsán csillogó szemeibe, elvéve fejem mellkasáról. Elkezdett kotorászni zsebeiben, majd néhány másodperc múlva már egy fekete, selyem bevonatú, aprócska dobozkát tartott a tenyerében. Na neee, ez most ugye nem az, amire gondolok? Egész végig arcát kémleltem, hogy hol itt az átverés, miközben kinyitotta a kis dobozkát, felfedve annak tartalmát. Egy ékkővel díszített, gyönyörű arany gyűrű pihent benne.

- Sachi, hozzám jössz? – nézett rám komolyan, kis félelemmel szemeiben. Ledermedtem teljesen, egyáltalán nem számítottam kérdésére.  Nem tudtam, mit tegyek; ugorjak a nyakába, és halmozzam el mindenhol csókokkal vagy mosolyogjak rá szerényen, és csak simán csókoljam meg. Végül kis hezitálás után az első opció mellett döntöttem.

Nyakába vetettem magam, és azonnal elkezdtem szenvedélyesen csókolni, egyre erősebben szorítva magamhoz.

- Igen- vigyorogtam rá két csók között, majd újra ajkaira tapadtam. Abban a pillanatban én voltam a világegyetem legboldogabb embere.

Ezüst gyűlölet

Páros: Kamenashi Kazuya + saját szereplő
Korhatár: +18
Figyelmeztetés:  nemi erőszak
Megjegyzés: Ezt is egy olyan ficnek szántam, mint amilyen a (Szex)Rabszolga, ezért remélem, ebbe is bele tudjátok majd élni magatokat, hisz megint E/1-ben írtam. Viszont ez most sokkal lightosabb, az érzelmeken van a hangsúly. Jó olvasást! :)

Ezüst gyűlölet

Egy rövid kis történet az emberi kiszolgáltatottságról, alárendeltségről, ha szívünkben a tömény gyűlölet mellett az igaz szerelem is ott lapul. Mert azt ugye tudjuk, hogy a kettőt csak egy hajszálvékony fonal választja el egymástól.

Egy szerelmes szív pedig sok mindenre képes…

- Gyűlöllek – hajol számra, majd egy erőteljes csókot nyom ajkaimra búcsúzásképp, és sietősen felöltözve elhagyja lakásomat. Szomorú tekintettel bámulom még néhány percig hálószobám ajtaját, melyet most résnyire nyitva hagyott maga mögött.

- Gyűlöllek… amiért ennyire szeretlek – suttogom halkan, nem is sejtve, hogy a nyitott ajtó túloldalán valaki nem törődve férfiúi mivoltával ezüst cseppeket hullajt szemeiből.

Telefonom halk nyöszörgésére ébredtem, mely valahonnan a fejem mellől zavarta meg édes álmomat, idegesítő, szűnni nem akaró pittyegésével. Résnyire nyitott pilláimon keresztül néztem fel éjjeliszekrényemre, de rögtön össze is szorítottam szemeimet az erős fényesség hatására. Tudatalattim rögtön elém vetített egy képet, melyet minden éjszaka közepén megtett az elmúlt hónapokban; egy sms-t, melynek szövegét végig sem kell olvasnom, már tudom mi áll benne:

„Most rögtön. Nálam. Siess!  K²”

Fáradtan mocorogni kezdtem párnáim közt, de sehogy sem vitt rá a lélek, hogy az éjszaka kellős közepén magára hagyjam meleg ágyikómat, pedig tudtam, ha nem teszem meg, csúnyán megjárom. De hát Istenem! Ugyanott voltam, ahol Ő, egész nap táncoltam, remélve, hogy egy nap alatt sikerül betanítanom a bandának az új táncot, amit végre este fél tizenegyre sikerült is. Nekem ne adja be, hogy tizennégy és fél óra folyamatos mozgás után nem fáradt. Ráadásul én vagyok az, aki minden éjszaka mászkál hozzá, pluszba még neki csak munkában kell táncolnia, én meg itthon még ki is kell találjam a koreográfiát. Szóval igazán tekintettel lehetne rám is, néha-napján.

Gondolataimat egy sípoló hang szakítja félbe, mely jelzi, hogy van egy megnézetlen üzenetem.

- Fenébe már! – káromkodom el magam, miközben tenyerestül csapok telefonomra, hogy hallgasson már el. A kívánt hatás megtörténik, a szobára ismét csönd borul. Egy nagy sóhaj közepette magamra rántom takarómat, és fejem ismét a párnák alá dugom.

Tíz perc sem telhet belé, ismét felriadok. Hogy mire? Természetesen megint drága jó telefonom az elkövető, de ezúttal csengőhangommal próbálja tudtomra adni, hogy valaki nagyon akar engem. Lassú mozdulatokkal kinyúlok érte, és hunyorogva nézem meg képernyőjét, melyen Kame arca jelenik meg. Szitkozódok magamban egy sort, ahogy néhány másodpercig tanulmányozom mosolygós arcát, majd egy laza mozdulattal kinyomom, és miután kikapcsoltam a készüléket, a kanapéra dobom.

A következményekkel nem foglalkozva ejtem vissza fejem a párnára, és merülök újra álomba.

Nem tudom, mennyi idő telhetett el, de ismét nem szánt-szándékkal ébredtem. Álmosan emeltem fel fejem, próbálva felfogni a zaj forrását, mikor az elhallgatott. Ám fél perc se telt bele, és újra elkezdődött, megállás nélkül. A folyosóról vitatkozás zaja hallatszott be. Kivágódtam ágyamból, és miután megtaláltam a papucsomat, az egyik gardróbhoz siettem köntösömért, hogy kilépve ajtómon meglássam idős szomszédomat vendégemmel kiabálni. Azonnal közéjük rontottam, és sűrű bocsánatkérések közepette araszoltam vissza lakásomba, Kazuya-t magam mögött tolva. Ahogy beértünk, a lehető leghalkabban becsuktam magunk után a vaskos faajtót, majd idegesen felé fordultam.

- Mégis hogy a fenébe képzeled, hogy az éjszaka kellős közepén rátapadsz a csengőmre?! – kezdek el ordibálni vele, miközben karjaimmal hadonászok.

- Na és te, hogy nem jössz, mikor szólok, és még a hívásaimra se válaszolsz? – engedi el füle mellett kérdésemet.

- Miért, mi vagyok én neked, a tulajdonod, vagy mi?! – nézek rá dühösen. Ha a tekintetemmel ölni tudnék, már rég halott lenne.

- Igen, pontosan az vagy, és akkor ugrasz, mikor én azt mondom! – Seperc alatt előttem terem, elkapja két csuklómat, miközben a falnak lök, és fejem két oldalán a falnak szorítja őket. – Mert ha nem, még a végén megtalálod járni – búgja fülembe, miközben csípőjét erősen enyémnek löki. Ajkaim közül kiszakad egy, a kelleténél hangosabb nyögés, ezzel észhez térítve, úgyhogy mielőtt bármit is csinálhatna, kikapom kezeim szorításából, és eloldalgok teste elől.

- Kame, fáradt vagyok, aludni akarok – nézek komolyan szemeibe, de miután azok nem tükröznek semmi érzelmet, hátat fordítok neki, és szobám felé veszem az irányt.

- És szerinted az engem hol érdekel, hogy te mit akarsz csinálni?! – Utánam siet, és erőteljesen a falnak lök, kezeim ismét fogságba ejti, és egyre dudorodó tagját fenekemnek nyomja. – Nem azért jöttem az éjszaka kellős közepén, hogy a te igényeidet elégítsem ki – nyal végig fülcimpámon. – Hanem pont fordítva.

Lejjebb tolja köntösömet, és egy pillanatra szabadjára engedve végtagjaimat, megszabadít a hatalmas ruhadarabtól. Egyik csuklómat megrántja, és azzal a lendülettel az ágyra lök, majd sietősen elkezd vetkőzni. Türelmetlen mozdulatokkal kapkodja le magáról ingét, cipőit odébb rúgja, hogy övét kioldva a nadrág szabadon lecsúszhasson lábairól, majd végül utolsó ruhadarabjától, a boxertől is megválik. Torkomban egy aprócska gombóc keletkezik vetkőző show-jától, hisz eddig sosem volt ilyenben részem. Mindig meztelenül várt az ágyban felkönyökölve, és én voltam az, akinek ilyesfajta előadást kellett bemutatnia.

Ágyamhoz sétál, és ahogy végignéz rajtam, száját egy elégedett mosolyra húzza, mint minden este. Egyik lábát térdelő pózba helyezi az ágyon, másikat átveti rajtam, és négykézláb támaszkodva hajol fölém.

- Nehogy azt hidd, hogy akár egy napra is megvonom magamtól ezt a csodás testet – leheli ajkaimra, miközben egyik ujját kínzóan lassan végighúzza oldalamon, apró remegést kiváltva belőlem, majd számnak esik. Az elején még lassan, céltudatlanul nyalogatja hol fölső-, hol alsó ajkamat, de mikor felnyúlok tarkójához, és annál fogva magamhoz rántom még jobban, bedurvul, és ellenvetést nem tűrően siklik át nyelve az enyémhez. Érzéki táncra hívja ízlelőszervemet, majd az óvatosságot megunva csókpárbajra invitál, melyben próbálja éreztetni dominanciáját. Nyelvét végigvezeti szájpadlásomon és fogaimon, majd eltűnik számból, és csillogó szemekkel néz íriszeimbe. Ha nem tudnám, hogy gyűlöl, ez most egy nagyon romantikus jelenet lehetne.

Végigsimítom egész karját, majd nyakában megkapaszkodva felhajolok hozzá egy apró szájra pusziért. Igen, imádom az ajkait, egyszerűen csodálatosak. Talán azok, és a szemei, amik először megfogtak benne.

Lágyan viszonozza próbálkozásomat, és két karját alattam megtámasztja, hogy kevésbé kelljen súlyomat egyedül tartanom. Elszakadok szépen ívelt, vöröslő ajkairól, és szája szegleténél kezdem el csókolgatni, le, állán keresztül egészen nyakáig. Megelégelve a pózt elkezdek mocorogni, jelezve, hogy engedjen el, és felülkerekedem rajta, hogy rá tudjak ülni combjaira. Fölé hajolok, és nyakát veszem célba, nyalogatom a bársonyos bőrt, szívogatom, néha-néha erősebben ráharapok, majd az apró fájdalmat ismét nyelvemmel próbálom csillapítani. Ő mindeközben karjaimat simogatja, néha beletúr hajamba, és elveszik hosszú, sötét tincseim közt. Mikor minden szabad felületet kisajátítottam nyakán, áttérek kulcscsontjára, és azokra is csókot lehelek. Mellbimbóit venném célba, mikor felhúz egy szenvedélyes csókra, közben pedig türelmetlenül kibújtat rövidke hálóingemből, és szorosan magához öleli meztelen felsőtestemet. Elfordítja fejét, hogy hozzáférjen nyakamhoz, és elkezdi kényeztetni, miközben keze fenekembe markol, és kissé ráhúz merevedett hímtagjára. Felnyögök, ahogy bugyimon keresztül megérzem a már igencsak kemény állapotban lévő péniszt, és vadállat módjára helyettesítem nyakam ajkaimmal, egy szenvedélyes nyelvcsatába invitálva. Rögtön el is fogadja a kihívást, és meg nem szakítva a csókot, átfordít, ismét felém kerekedve. Ajkaimról letérve végignéz melleimen, és rátapad egyikre, masszírozza, simogatja, nyalogatja, majd áttér másikra, hogy mellbimbómat ott is megkeményítse. Elégedett mosollyal simít végig hasamtól kezdve ajkaimig, ahol egyik ujját számba vezeti, utasítva, hogy nedvesítsem be. Mikor ez megtörténik, ismét visszahajol hasamhoz, melyekre csókot lehel, közben bugyimat elhúzva belém tolja egyik ujját. Felsikkantok a kellemetlen érzésre, mire nyugtatólag combom belső felét kezdi el simogatni szabad kezével. Mikor úgy érzi, kellően lenyugodtam, még egy ujját belém csúsztatja, és elkezd vele ollózni, hogy a harmadik is könnyen helyet kapjon. Fejem dobálom az élvezettől, ujjaimmal keservesen markolom hol a lepedőt, hol haját. Egyszercsak felnyúl csípőm két oldalához és alsóneműmet hirtelen lehúzza rólam, majd elhajítja valamerre a ruháim felé. Egy perverz vigyor jelenik meg arcán, ahogy végignéz nemi szervemen, majd felhajol hozzám egy újabb csókért, miközben óvatosan belém hatol. Belenyögök a csókba, ezzel sikeresen átengedve fürkésző nyelvét sajátom mellé. Néhány pillanatig még nem csinál semmit, majd mikor érzi, hogy elengedtem magam, óvatosan elkezd mozogni.

Ma a szokásosnál is figyelmesebb és türelmesebb. Nem tudom, mi üthetett belé, de határozottan tetszik ez a Kame. Vajon milyen lenne, ha ez nem lenne az ő részéről sem szex, hanem szeretkezés? Igen, őrülten szeretem, azért hagyom, hogy ezt csinálja velem. Így legalább napi egy órácskára vele lehetek, tabuk nélkül, hiába szenvedem végig a maradék huszonhárom órát.

Egyre erősebbeket lök, és szinte már minden lökésénél eltalálja bennem azt a pontot, melytől újra meg újra kénytelen vagyok körmeimmel levezetni a mámort hófehér hátán. De nem ellenkezik, csak még jobban hajszolja kettőnk örömét, egészen addig, míg hátam ívbe feszül, és elélvezek. Lök még egyet-kettőt, majd ő is követi példámat, és testemben hagyja magját. Fáradtan borul rám, majd néhány másodperc után normalizálja légzését, és úgy fekszik, hogy pont arcomra lásson. Ahogy íriszeink találkoznak, menthetetlenül összekapcsolódnak, és percekig csak bámuljuk egymást. Valami furcsa, érzem. Valami megváltozott. De mégis, mintha nyugtatólag hatna szívemre, ezért nem foglalkozom vele.

Közelebb hajol hozzám, és ajkait számra tapasztja, egy lágy csókot kezdeményezve.

- Benne vagy még egyben? – kérdezi reménykedve, mire aprót bólintok. Váratlanul ér a kérdés, mert sosem csináltuk egy éjszaka kétszer, de most miért ne? Ki kell használni az alkalmat, nem?

Csípőm alá nyúl, és könnyedén átfordít, majd térdeire emelkedik, és hasam alá nyúlva felhúz magához. Maga felé fordítja fejem, hogy megcsókoljon, és kihasználva gyengeségemet, hátulról belém hatol. Rögtön megszakítom a csókot, és egy hangos nyögéssel fejem hátravetem vállára. Oldalra fordítja fejét, és apró, pillekönnyű csókokkal cirógatja bőrömet, majd néhány pillanattal később megfogja csípőmet mindkét kezével, és térdelő pózba kényszerít. Engedelmeskedve rogyok négykézláb, és halkan felsóhajtok, ahogy rájövök, hogy ez a póz sokkal kényelmesebb. Fölém hajol, és elkezdi nyakam harapdálni, ezzel együtt megkezdve a mozgást. Egyáltalán nem óvatos, de valahogy nem is bánom – egyre többször húzódik ki belőlem teljesen, hogy aztán teljes erejéből eltalálja bennem érzékeny pontomat. Végighúzza ujját gerincem mentén, mitől még jobban megremegek, majd két kezét csípőm két oldalára helyezi, gyorsítva a tempón, és hátamat kezdi el harapdálni. Nem kell sok idő, és ismét átrepít a csúcson, hüvelyem összeszorul farka körül, és azon nyomban ő is követi példámat.

Erőtlenül esem vissza az ágyra, utolsó erőmmel még megfordulok, majd ő is eldől. Mellém fekszik, de nem szól semmit, nem is ér hozzám, amit furcsállok.

- Gyűlöllek – hajol számra, majd egy erőteljes csókot nyom ajkaimra búcsúzásképp, és sietősen felöltözve elhagyja lakásomat. Szomorú tekintettel bámulom még néhány percig hálószobám ajtaját, melyet most résnyire nyitva hagyott maga mögött.

- Gyűlöllek… amiért ennyire szeretlek – suttogom halkan, nem is sejtve, hogy a nyitott ajtó túloldalán valaki nem törődve férfiúi mivoltával ezüst cseppeket hullajt szemeiből.