2012. augusztus 6., hétfő

Ezüst gyűlölet

Páros: Kamenashi Kazuya + saját szereplő
Korhatár: +18
Figyelmeztetés:  nemi erőszak
Megjegyzés: Ezt is egy olyan ficnek szántam, mint amilyen a (Szex)Rabszolga, ezért remélem, ebbe is bele tudjátok majd élni magatokat, hisz megint E/1-ben írtam. Viszont ez most sokkal lightosabb, az érzelmeken van a hangsúly. Jó olvasást! :)



Ezüst gyűlölet


Egy rövid kis történet az emberi kiszolgáltatottságról, alárendeltségről, ha szívünkben a tömény gyűlölet mellett az igaz szerelem is ott lapul. Mert azt ugye tudjuk, hogy a kettőt csak egy hajszálvékony fonal választja el egymástól.
Egy szerelmes szív pedig sok mindenre képes…

- Gyűlöllek – hajol számra, majd egy erőteljes csókot nyom ajkaimra búcsúzásképp, és sietősen felöltözve elhagyja lakásomat. Szomorú tekintettel bámulom még néhány percig hálószobám ajtaját, melyet most résnyire nyitva hagyott maga mögött.
- Gyűlöllek… amiért ennyire szeretlek – suttogom halkan, nem is sejtve, hogy a nyitott ajtó túloldalán valaki nem törődve férfiúi mivoltával ezüst cseppeket hullajt szemeiből.







Telefonom halk nyöszörgésére ébredtem, mely valahonnan a fejem mellől zavarta meg édes álmomat, idegesítő, szűnni nem akaró pittyegésével. Résnyire nyitott pilláimon keresztül néztem fel éjjeliszekrényemre, de rögtön össze is szorítottam szemeimet az erős fényesség hatására. Tudatalattim rögtön elém vetített egy képet, melyet minden éjszaka közepén megtett az elmúlt hónapokban; egy sms-t, melynek szövegét végig sem kell olvasnom, már tudom mi áll benne:

„Most rögtön. Nálam. Siess!  K2

Fáradtan mocorogni kezdtem párnáim közt, de sehogy sem vitt rá a lélek, hogy az éjszaka kellős közepén magára hagyjam meleg ágyikómat, pedig tudtam, ha nem teszem meg, csúnyán megjárom. De hát Istenem! Ugyanott voltam, ahol Ő, egész nap táncoltam, remélve, hogy egy nap alatt sikerül betanítanom a bandának az új táncot, amit végre este fél tizenegyre sikerült is. Nekem ne adja be, hogy tizennégy és fél óra folyamatos mozgás után nem fáradt. Ráadásul én vagyok az, aki minden éjszaka mászkál hozzá, pluszba még neki csak munkában kell táncolnia, én meg itthon még ki is kell találjam a koreográfiát. Szóval igazán tekintettel lehetne rám is, néha-napján.
Gondolataimat egy sípoló hang szakítja félbe, mely jelzi, hogy van egy megnézetlen üzenetem.
- Fenébe már! – káromkodom el magam, miközben tenyerestül csapok telefonomra, hogy hallgasson már el. A kívánt hatás megtörténik, a szobára ismét csönd borul. Egy nagy sóhaj közepette magamra rántom takarómat, és fejem ismét a párnák alá dugom.
Tíz perc sem telhet belé, ismét felriadok. Hogy mire? Természetesen megint drága jó telefonom az elkövető, de ezúttal csengőhangommal próbálja tudtomra adni, hogy valaki nagyon akar engem. Lassú mozdulatokkal kinyúlok érte, és hunyorogva nézem meg képernyőjét, melyen Kame arca jelenik meg. Szitkozódok magamban egy sort, ahogy néhány másodpercig tanulmányozom mosolygós arcát, majd egy laza mozdulattal kinyomom, és miután kikapcsoltam a készüléket, a kanapéra dobom.
A következményekkel nem foglalkozva ejtem vissza fejem a párnára, és merülök újra álomba.

Nem tudom, mennyi idő telhetett el, de ismét nem szánt-szándékkal ébredtem. Álmosan emeltem fel fejem, próbálva felfogni a zaj forrását, mikor az elhallgatott. Ám fél perc se telt bele, és újra elkezdődött, megállás nélkül. A folyosóról vitatkozás zaja hallatszott be. Kivágódtam ágyamból, és miután megtaláltam a papucsomat, az egyik gardróbhoz siettem köntösömért, hogy kilépve ajtómon meglássam idős szomszédomat vendégemmel kiabálni. Azonnal közéjük rontottam, és sűrű bocsánatkérések közepette araszoltam vissza lakásomba, Kazuya-t magam mögött tolva. Ahogy beértünk, a lehető leghalkabban becsuktam magunk után a vaskos faajtót, majd idegesen felé fordultam.
- Mégis hogy a fenébe képzeled, hogy az éjszaka kellős közepén rátapadsz a csengőmre?! – kezdek el ordibálni vele, miközben karjaimmal hadonászok.
- Na és te, hogy nem jössz, mikor szólok, és még a hívásaimra se válaszolsz? – engedi el füle mellett kérdésemet.
- Miért, mi vagyok én neked, a tulajdonod, vagy mi?! – nézek rá dühösen. Ha a tekintetemmel ölni tudnék, már rég halott lenne.
- Igen, pontosan az vagy, és akkor ugrasz, mikor én azt mondom! – Seperc alatt előttem terem, elkapja két csuklómat, miközben a falnak lök, és fejem két oldalán a falnak szorítja őket. – Mert ha nem, még a végén megtalálod járni – búgja fülembe, miközben csípőjét erősen enyémnek löki. Ajkaim közül kiszakad egy, a kelleténél hangosabb nyögés, ezzel észhez térítve, úgyhogy mielőtt bármit is csinálhatna, kikapom kezeim szorításából, és eloldalgok teste elől.
- Kame, fáradt vagyok, aludni akarok – nézek komolyan szemeibe, de miután azok nem tükröznek semmi érzelmet, hátat fordítok neki, és szobám felé veszem az irányt.
- És szerinted az engem hol érdekel, hogy te mit akarsz csinálni?! – Utánam siet, és erőteljesen a falnak lök, kezeim ismét fogságba ejti, és egyre dudorodó tagját fenekemnek nyomja. – Nem azért jöttem az éjszaka kellős közepén, hogy a te igényeidet elégítsem ki – nyal végig fülcimpámon. – Hanem pont fordítva.
Lejjebb tolja köntösömet, és egy pillanatra szabadjára engedve végtagjaimat, megszabadít a hatalmas ruhadarabtól. Egyik csuklómat megrántja, és azzal a lendülettel az ágyra lök, majd sietősen elkezd vetkőzni. Türelmetlen mozdulatokkal kapkodja le magáról ingét, cipőit odébb rúgja, hogy övét kioldva a nadrág szabadon lecsúszhasson lábairól, majd végül utolsó ruhadarabjától, a boxertől is megválik. Torkomban egy aprócska gombóc keletkezik vetkőző show-jától, hisz eddig sosem volt ilyenben részem. Mindig meztelenül várt az ágyban felkönyökölve, és én voltam az, akinek ilyesfajta előadást kellett bemutatnia.
Ágyamhoz sétál, és ahogy végignéz rajtam, száját egy elégedett mosolyra húzza, mint minden este. Egyik lábát térdelő pózba helyezi az ágyon, másikat átveti rajtam, és négykézláb támaszkodva hajol fölém.
- Nehogy azt hidd, hogy akár egy napra is megvonom magamtól ezt a csodás testet – leheli ajkaimra, miközben egyik ujját kínzóan lassan végighúzza oldalamon, apró remegést kiváltva belőlem, majd számnak esik. Az elején még lassan, céltudatlanul nyalogatja hol fölső-, hol alsó ajkamat, de mikor felnyúlok tarkójához, és annál fogva magamhoz rántom még jobban, bedurvul, és ellenvetést nem tűrően siklik át nyelve az enyémhez. Érzéki táncra hívja ízlelőszervemet, majd az óvatosságot megunva csókpárbajra invitál, melyben próbálja éreztetni dominanciáját. Nyelvét végigvezeti szájpadlásomon és fogaimon, majd eltűnik számból, és csillogó szemekkel néz íriszeimbe. Ha nem tudnám, hogy gyűlöl, ez most egy nagyon romantikus jelenet lehetne.
Végigsimítom egész karját, majd nyakában megkapaszkodva felhajolok hozzá egy apró szájra pusziért. Igen, imádom az ajkait, egyszerűen csodálatosak. Talán azok, és a szemei, amik először megfogtak benne.
Lágyan viszonozza próbálkozásomat, és két karját alattam megtámasztja, hogy kevésbé kelljen súlyomat egyedül tartanom. Elszakadok szépen ívelt, vöröslő ajkairól, és szája szegleténél kezdem el csókolgatni, le, állán keresztül egészen nyakáig. Megelégelve a pózt elkezdek mocorogni, jelezve, hogy engedjen el, és felülkerekedem rajta, hogy rá tudjak ülni combjaira. Fölé hajolok, és nyakát veszem célba, nyalogatom a bársonyos bőrt, szívogatom, néha-néha erősebben ráharapok, majd az apró fájdalmat ismét nyelvemmel próbálom csillapítani. Ő mindeközben karjaimat simogatja, néha beletúr hajamba, és elveszik hosszú, sötét tincseim közt. Mikor minden szabad felületet kisajátítottam nyakán, áttérek kulcscsontjára, és azokra is csókot lehelek. Mellbimbóit venném célba, mikor felhúz egy szenvedélyes csókra, közben pedig türelmetlenül kibújtat rövidke hálóingemből, és szorosan magához öleli meztelen felsőtestemet. Elfordítja fejét, hogy hozzáférjen nyakamhoz, és elkezdi kényeztetni, miközben keze fenekembe markol, és kissé ráhúz merevedett hímtagjára. Felnyögök, ahogy bugyimon keresztül megérzem a már igencsak kemény állapotban lévő péniszt, és vadállat módjára helyettesítem nyakam ajkaimmal, egy szenvedélyes nyelvcsatába invitálva. Rögtön el is fogadja a kihívást, és meg nem szakítva a csókot, átfordít, ismét felém kerekedve. Ajkaimról letérve végignéz melleimen, és rátapad egyikre, masszírozza, simogatja, nyalogatja, majd áttér másikra, hogy mellbimbómat ott is megkeményítse. Elégedett mosollyal simít végig hasamtól kezdve ajkaimig, ahol egyik ujját számba vezeti, utasítva, hogy nedvesítsem be. Mikor ez megtörténik, ismét visszahajol hasamhoz, melyekre csókot lehel, közben bugyimat elhúzva belém tolja egyik ujját. Felsikkantok a kellemetlen érzésre, mire nyugtatólag combom belső felét kezdi el simogatni szabad kezével. Mikor úgy érzi, kellően lenyugodtam, még egy ujját belém csúsztatja, és elkezd vele ollózni, hogy a harmadik is könnyen helyet kapjon. Fejem dobálom az élvezettől, ujjaimmal keservesen markolom hol a lepedőt, hol haját. Egyszercsak felnyúl csípőm két oldalához és alsóneműmet hirtelen lehúzza rólam, majd elhajítja valamerre a ruháim felé. Egy perverz vigyor jelenik meg arcán, ahogy végignéz nemi szervemen, majd felhajol hozzám egy újabb csókért, miközben óvatosan belém hatol. Belenyögök a csókba, ezzel sikeresen átengedve fürkésző nyelvét sajátom mellé. Néhány pillanatig még nem csinál semmit, majd mikor érzi, hogy elengedtem magam, óvatosan elkezd mozogni.
Ma a szokásosnál is figyelmesebb és türelmesebb. Nem tudom, mi üthetett belé, de határozottan tetszik ez a Kame. Vajon milyen lenne, ha ez nem lenne az ő részéről sem szex, hanem szeretkezés? Igen, őrülten szeretem, azért hagyom, hogy ezt csinálja velem. Így legalább napi egy órácskára vele lehetek, tabuk nélkül, hiába szenvedem végig a maradék huszonhárom órát.
Egyre erősebbeket lök, és szinte már minden lökésénél eltalálja bennem azt a pontot, melytől újra meg újra kénytelen vagyok körmeimmel levezetni a mámort hófehér hátán. De nem ellenkezik, csak még jobban hajszolja kettőnk örömét, egészen addig, míg hátam ívbe feszül, és elélvezek. Lök még egyet-kettőt, majd ő is követi példámat, és testemben hagyja magját. Fáradtan borul rám, majd néhány másodperc után normalizálja légzését, és úgy fekszik, hogy pont arcomra lásson. Ahogy íriszeink találkoznak, menthetetlenül összekapcsolódnak, és percekig csak bámuljuk egymást. Valami furcsa, érzem. Valami megváltozott. De mégis, mintha nyugtatólag hatna szívemre, ezért nem foglalkozom vele.
Közelebb hajol hozzám, és ajkait számra tapasztja, egy lágy csókot kezdeményezve.
- Benne vagy még egyben? – kérdezi reménykedve, mire aprót bólintok. Váratlanul ér a kérdés, mert sosem csináltuk egy éjszaka kétszer, de most miért ne? Ki kell használni az alkalmat, nem?
Csípőm alá nyúl, és könnyedén átfordít, majd térdeire emelkedik, és hasam alá nyúlva felhúz magához. Maga felé fordítja fejem, hogy megcsókoljon, és kihasználva gyengeségemet, hátulról belém hatol. Rögtön megszakítom a csókot, és egy hangos nyögéssel fejem hátravetem vállára. Oldalra fordítja fejét, és apró, pillekönnyű csókokkal cirógatja bőrömet, majd néhány pillanattal később megfogja csípőmet mindkét kezével, és térdelő pózba kényszerít. Engedelmeskedve rogyok négykézláb, és halkan felsóhajtok, ahogy rájövök, hogy ez a póz sokkal kényelmesebb. Fölém hajol, és elkezdi nyakam harapdálni, ezzel együtt megkezdve a mozgást. Egyáltalán nem óvatos, de valahogy nem is bánom – egyre többször húzódik ki belőlem teljesen, hogy aztán teljes erejéből eltalálja bennem érzékeny pontomat. Végighúzza ujját gerincem mentén, mitől még jobban megremegek, majd két kezét csípőm két oldalára helyezi, gyorsítva a tempón, és hátamat kezdi el harapdálni. Nem kell sok idő, és ismét átrepít a csúcson, hüvelyem összeszorul farka körül, és azon nyomban ő is követi példámat.
Erőtlenül esem vissza az ágyra, utolsó erőmmel még megfordulok, majd ő is eldől. Mellém fekszik, de nem szól semmit, nem is ér hozzám, amit furcsállok.
- Gyűlöllek – hajol számra, majd egy erőteljes csókot nyom ajkaimra búcsúzásképp, és sietősen felöltözve elhagyja lakásomat. Szomorú tekintettel bámulom még néhány percig hálószobám ajtaját, melyet most résnyire nyitva hagyott maga mögött.
- Gyűlöllek… amiért ennyire szeretlek – suttogom halkan, nem is sejtve, hogy a nyitott ajtó túloldalán valaki nem törődve férfiúi mivoltával ezüst cseppeket hullajt szemeiből.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése