Az emberi kegyetlenség

Az emberek kegyetlenek. Ha valakit megsebeznek, a többi vad is ráugrik, és nem engedik, míg cafatokká nem tépik. Addig alázzák, míg nagy nehezen megtörik, és sírva fakad. Utána pedig nem hogy leállnának, tovább rugdossák, gyötrik, míg azt hiszik meg nem halt. De nem, ezzel nem nyernek... Majd mikor szerencsétlen összeszedi magát, és képes felállni, tántorogva ugyan, de áll, a sok megaláztatás ellenére röhögnek még rajta egyet, belérúgnak egy utolsót, és ott hagyják. Ekkor csillaga végleg leáldozik, és ott marad egyedül a porban, könnyei hozzák az esőt támadói feje fölé. Nyugodjék békében.