Ha neked rohan a végzeted - 33. fejezet - 1. rész

Páros: Kamechi

Korhatár: 18

Figyelmeztetés:  nincs

Megjegyzés: 

Sziasztok!
A fejezettel kicsit megcsúsztam, már 2 héttel ezelőtt fel akartam tölteni, de a vizsgáim keresztbe tettek, úgyhogy csak most kerül erre sor.
DE! Ha nem most tölteném föl, akkor nem hallgattam volna barátnőmre, és egy nagyon hosszú fejezetet kapnátok, egy részben.
Viszont mivel tudom, hogy mindenki imádja az izgalmakat, ezért gondoltam, inkább két részre osztom, és pár nap eltérést hagyok a két feltöltés között, hogy legyen időtök feldolgozni a történteket. ;)

Szóval jó olvasást :)

33. Mint egy család

- Nem is vártam tőled mást, Öcsikém – nevet fel testvére, utalva az ajándékok mennyiségére, amik elfoglalják a kocsi egész hátsó ülését és a csomagtartót. – Te leszel Marika kedvenc nagybátyja, az már egyszer biztos. Természetesen Akane meg a kedvenc nagynénje – mondja hangosan, hogy engem se hagyjon ki az egészből, legnagyobb örömömre. Kíváncsian hátranézek, hogy lássam Kazuya reakcióját, aki csak félszegen mosolyog, és kezét derekamra teszi, úgy tol szinte be a családi házba.

Amint belépünk, egy számomra még ismeretlen nő mosolyog ránk melegen, karjait szétnyitva és engem azonnal puszival üdvözölve.

- Kamenashi Nami – nyújtja utána kezét, mit boldogan elfogadok, és én is bemutatkozom. Azt hittem, nehezebbek lesznek ezek a dolgok.

Barátomat kedvesen megölelgeti, meglapolgatva a hátát, majd férje után kezd el kutatni, minket beljebb invitálva.

- Nézd, mennyi mindent kaptunk – csapja be maga után az idősebb testvér a bejárati ajtót, egy rövidke csókot adva feleségének, mire én azonnal elkapom a tekintetem, mintha valami olyasmit látnék, amit nem szabad.

Ezt persze Kame is látja, mire mellém lép és államat felemelve egy apró, mégis jelentőségteljes puszit ad arcomra, orrát nyakamhoz dörgölve, amikor elhúzódik.

Érzem, ahogy arcom azonnal elkezd égni, és csak arra tudok gondolni, hogy mennyire szívesen felpofoznám magam. Pirulás? Komolyan?! Kame totálisan megbolondít…

- Ejejj, úgy látom, nálatok is alakulnak ám a dolgok – vigyorodik el az idősebb fivér. – Mióta is vagytok együtt? – vonja fel szemöldökét, nem zavartatva magát Nami-chan könyökétől az oldalában.

- Két hónapja – mondom határozottan, de azonnal elakad a szavam, ahogy Kame azt mondja, hogy három hónapja, pont akkor, amikor én.

- Két hónapja – nézek barátomra tettetett mérgelődéssel, próbálva menteni a menthetőt.

- Szörnyűek vagytok ti pasik… - sóhajtok fel, mire Nami velem együtt nevet, de férje csak furcsálkodva néz.

- Gyertek, megmutatom a szobátokat – int fölfelé, miközben elindul a lépcsőn, én pedig szorgosan követem, hogy minél kevesebbet legyek szem előtt.

- Remélem, ez megfelel – invitál be minket a tágas, bézs színekben játszó szobába. – Bár nem olyan tágas, mint amihez ti vagytok szokva, de remélem azért megteszi – kuncog fel.

- Ó, tökéletes, ugye Kazu? – húzom beljebb, elcsodálkozva az egyszerűségen, ami annyira széppé teszi. – Imádom a színeit – vigyorodok el lassan, becélozva a vörös takaróval fedett ágyat.

- Pihenjetek csak, mindjárt kész az ebéd, majd szólunk – mondja kedvesen, majd el is tűnik az ajtóból, amit mindketten egy-egy megkönnyebbült sóhajtással nyugtázunk.

- A bátyád már most nem szimpi – utalok korábbi viselkedésére, hiszen olyan érzésem van, hogy ő tökéletesen a játékunk mögé lát.

- Lebuktunk – mondja halkan barátom, miközben ő is leül az ágyra, és végigsimít a selymen.

Értetlenkedésemre folytatja, ki se kell nyitnom a számat.

- Tudja, hogy én minden dátumot pontosan tudok. Nekem fontos, hogy kivel mióta vagyok együtt – húzza szomorú mosolyra a száját. – Épp ezért mostantól keresni fogja a lehetőséget, hogy lebuktathasson minket.

- Naaa, ez nem biztos! – kelek fel, hogy mögé mászva átölelhessem és vállára hajtsam az fejem. – Egyébként is, te szúrtad el! – nyújtom ki nyelvem rá.

- Nem igaz, három hónapot beszéltünk meg! – emeli föl kezeit védekezően.

- Nem! Kettőről volt szó, hogy ne kelljen eljátszanunk a bensőséges viszonyt – vágok vissza azonnal, de fölényem csak addig tart, míg megfogja csuklómat és az ágyra szegez, rám hajolva.

- Szerintem elég jók vagyunk azért benne – nyalint végig ajkain, miközben csuklómat bizsergeti rövid ujjaival.

- Gondolod? – vonom fel egyik szemöldököm. – Neked egy puszi az már olyan bensőséges?

- Miért, neked nem? – kérdez vissza.

- Otthon minden havert puszival üdvözlünk. Szóval nem – vonom meg vállam.

- Akkor mi a számodra bensőséges? – kérdezi kissé összeszaladt szemöldökkel.

- Mondjuk az, amikor hosszú percekig képesek vagyunk egymás szemébe nézni, miközben cirógatjuk egymást, rövid csókokat elejtve? – gondolkodom el komolyan, közben persze mindent elképzelve. És valóban, kiráz a gondolattól a hideg, pláne amikor csoki barna íriszeibe nézek.

- Tudod, néha nem tudom eldönteni, hogy milyen pasi is kéne neked.

- Miért, ilyeneken gondolkodsz?

- Nem, csak mikor egész nap visszabeszélsz és velem játszol, majd este Hiróval bájologsz, mint egy kiscica, akaratlanul is elgondolkodom, hogy vajon magam mellett tudnálak-e tartani, anélkül, hogy más pasi után néznél.

Meghökkenve nézek rá, fogalmam sincs, erre mit mondhatnék.

- Ehh… tudod, fáj, hogy olyat feltételezel rólam, hogy más pasi után néznék, ha közben veled lennék – nyögöm ki végül dühösen, csuklómat kirántva karjai közül és felülök, eltávolodva tőle. – Nagyon nem ismersz te engem…

- Hát engedd, hogy megismerjelek. – Hangja valamivel lágyabb, érzi a súlyát, hogy rossz pontra tapintott.

- Nem tudom, hogy ezek után akarom-e, hogy megismerj… - mondom szomorúan, miközben felállok az ágyról, de nem jutok messzire, ő is felpattan, és elém állva elkapja csuklóimat.

- Kérlek, ne csináld ezt… nem úgy értettem! – néz rám szomorú szemekkel. – Csak fáj, hogy játszadozol velem, és hiába csókolsz most engem, tudom, hogy este más karjaiban fogsz elaludni. És ezzel a tudattal nem tudok mit kezdeni… egyszerűen nem tudom, hogy mi van köztünk, nem tudom, hogy viselkedjek veled – néz fel csillogó szemekkel tekintetembe, én pedig képtelen vagyok így itt hagyni.

Kezeimet lassan felemelem, és két vállára teszem őket, nyaka mögött összekulcsolva ujjaimat, majd nagyon lassan ráhajolok ajkaira, de még nem csókolom meg.

- Majd kialakul, hogy mi lesz köztünk – nézek egészen közelről szemeibe, majd összeérintem ajkainkat, de éppen csak egy pillanatra. – Hiróról meg feledkezz meg, ő már nem játszik – mondom őszintén, majd újra birtokba veszem ajkait, ezúttal hosszabban, feszülten várva válaszára. Már kezdem azt hinni, hogy hiába próbálkozok, amikor végre valahára tétován visszacsókol, karjait derekam köré fonva, így teljesen magához húzva testemet. Csókunkba mosolygok, de ezúttal nem megyek tovább, hiszen olyan jó érzés csak így ölelkezni és csókolózni, semmit sem sietve el. Tudom, hogy most egyikünknek sincs szüksége másra, csak a tudatra, hogy még nincs minden veszve, és még igenis tehetünk kettőnkért.

Imádom, ahogy a férfias parfümje belengi az egész auráját, engem teljesen megrészegítve és szinte elolvasztva a karjaiban, így még inkább próbálok szorosan belé kapaszkodni. Ezt bíztatásnak véve végignyalint ajkaimon, a bebocsátásért epedezve, amit én azonnal megadok neki, nyelvemmel táncba hívva az övét. Engedem, hogy legyőzzön, nem harcolok ízlelőszerve ellen, csak még szorosabban bújok hozzá.

Érzem, ahogy testem hatására egyre izgatottabb lesz ő is, így megszakítja a csókot és mohón áttér nyakamra, ott szívogatva, ahol csak tudja. Halkan felnyögök a jóleső érzésre, ágyékomat övének nyomva, amit azzal hálál meg, hogy szégyentelenül fenekembe markol, ezzel sikeresen még közelebb rántva magához.

És ez az a pillanat, amikor szemeim kipattannak.

- Kész a kaja, gyertek! – Yuichiro hangjára úgy ugrok el Kamétól, mint akit egy tüzes vas égetett meg, riadt szemekkel nézve rá.

Lakótársam is megilletődik, de nem annyira, mint én, ezért vigyorogva kinevet.

- Nyugi, lentről szóltak – mondja vidáman, miközben összekulcsolja ujjainkat és visszaránt magához, hogy egy utolsó puszit nyomjon ajkaimra.

- Egyébként is, ezt KELL csinálnunk, hiszen egy pár vagyunk – vigyorog rám, erősen fenekembe markolva, amire nyikkanok egyet.

- Ezt… is? – nézek fel rá kissé pirultan.

- Határozottan ezt is – súgja fülembe, majd kicsit lejjebb hajolva melleim fölé csókol, de ha kivágottabb fölső lenne rajtam, tuti tovább merészkedett volna. – Meg ezt is – vigyorodik el, majd végül eltávolodik tőlem, és előre indul.

Bár látszólag fújtatok és nem tetszik a viselkedése, belülről nagyon is mást gondolok. Akárhányszor visszaidézem csókjait, beleborzongok az érzésbe, és csak még határozottabb leszek korábbi döntésemben. Meg. Kell. Szereznem. Muszáj.

Kame POV

Egész végig, amíg leérünk az emeletről, a korábbi jelenetek tolonganak a fejemben, megannyi kérdést hagyva maguk után. Bele se gondoltam, mit mondok, csak azt vettem észre, hogy egyik pillanatról a másikra a szemei elsötétülnek és már nincs alattam. Ha hagyom elmenni, biztos vagyok benne, hogy semmi nem lett volna a hétvégéből, de így azt hiszem, van esélyem.

De mire? Magam sem tudom. Egyik pillanatban azt akarom, hogy csak az enyém legyen, a másikban meg félek, hogy nem maradna mellettem, és nincs értelme próbálkoznom.

Éppen ezért örülök, hogy együtt jöttünk ide, így ezen a hétvégén sziklaszilárdan el fogom tudni dönteni, hogy hogyan viszonyuljak hozzá, ha újra ketten leszünk.

Határozottsággal szemeimben várom be a lépcső alján és fogom meg derekát, bensőségesen magamhoz húzva, amit Ő egy igazi mosollyal nyugtáz. Ezek azok a pillanatok, amikor tudom, hogy megéri küzdenem a szerelméért.

- Azt hittük már soha nem is értek ide – szól be bátyám csípősen, amire egyikünk se reagál. Legalábbis szóban nem, tőlem inkább egy szúrós tekintetet kap, mit vigyorogva reagál le. Nem is vártam mást, ő az, aki soha nem hagy békén és a végletekig keresztbe tesz nekem, de ha bármi baj van, akkor azért természetesen igazi testvér módjára viselkedik. Gyerekként is ő volt az, akire mindig számíthattam, bármi történt is.

Sógornőm amint meglát minket, azonnal hozza is a gőzölgő levest az asztalra, így pillanatokon belül elkezdünk enni, viszonylag csöndben. Nem sok szó esik köztünk, valahogy mindannyian ezt szoktuk meg. Otthon is, Rannal ha beszélünk is, inkább csipkelődünk, mintsem rendes témákról beszéljünk.

A levest is és a másodikat is hamar elfogyasztjuk, bár látszik lakótársamon, hogy ő azért evett volna még abból a teriyaki szószos csirkéből, de valószínűleg szégyenlős. Látszik, hogy nem rég óta van Japánban, rengeteg étel még újdonság neki. Talán majd jövő héten elviszem egy jobb étterembe.

A gondolatra szórakozottan elmosolyodok, és őt kezdem el nézni, ahogy Nami-channal leszedik az asztalt, így észre se veszem, ahogy bátyám mindeközben egy mindentudó tekintettel figyel engem.

- Iszunk valamit? – áll fel, magára terelve figyelmemet, mire mint akit rajtakaptak, tekintek hirtelen le, de amint eszembe jut, hogy mi elvileg egy pár vagyunk,és szabad bámulnom életem nőjét, azonnal felállok, és vigyorogva mondom, hogy persze.

Míg a két nő a konyhában ténykedik, addig mi leülünk a nappaliban, és bekapcsolva a tévét, elhelyezkedünk a kanapén, egy-egy pohár itallal a kezünkben.

- Na, mesélj öcsikém, hogy van a csapat? – kérdezi Yuichiro rögtön, kortyolva egyet a likőrből.

- Hmm… jól megvagyunk – mosolyodok el. – Amióta új táncosaink vannak, minden jól megy, hamarosan koncertünk lesz megint – mondom elmélázva, miközben a híreket bámulom. Fél füllel próbálok odakoncentrálni, így automatikusan válaszolok, amikor a kapcsolatokról érdeklődik.

- Vicces, mindenki talált magának valakit – húzom gúnyos mosolyra számat.  – Koki Norioval már alig pár nap után lefeküdt, Junno titkon már a házasságról is elgondolkodott Miuval, Ueda Ayumit fűzi, és még Maru is felszedte Minakot – nevetek fel. – Akanét meg Hi… - mondom tovább, de ahogy rájövök, hogy mit készülök mondani, azonnal kijavítom magam. - … őt meg hihetetlen, mennyi időbe telt meggyőznöm, hogy mi igenis összeillünk – nevetek fel, gyorsan kijavítva a hibámat, majd egy nagyot kortyolok az italból. Csípi a torkomat, de jelenleg ez sem érdekel. Csak ne vegye észre.

- Akkor gondolom jó az összetartás – vigyorodik el, miközben ő is meghúzza a poharát, és mintha nem vett volna észre semmit, nézi tovább a műsort.

Percek telnek el csöndben, és már-már azt hinném, hogy megúsztam az egészet, mikor villámcsapásként ér következő kérdése.

- Nem is vagytok együtt, igaz? – nézi a bézs folyadékot, miközben löttyintgeti a pohárban.

Azonnal rákapom döbbent szemeimet, és ajkaim automatikusan nyílnak szét, hogy mentegetőzzek, de ahogy rám mosolyog mindentudóan, vissza is csukom a számat és lehajtom a fejem.

- Sose tudtál jól hazudni, öcsikém – kuncog fel, átnyúlva hozzám és hajamat összekócolva.

- Én… - ajkaimat beharapom, nem igazán jönnek a szavak a számra. – Egyszer csak megjelent nálam Anya és Apa Yuyával, és Anya rögtön kiszúrta Ran rózsaszín pulcsiját… és nem volt szívem azt mondani, hogy ő csak a lakótársam, akit mellesleg akkor utáltam, hiszen annyira beleélte magát, hogy végre találtam egy rendes lányt… - darálom el egy szuszra, mintha ezzel kimenthetném magam teljesen.

- És azóta az egész családnak azt hazudjátok, hogy ti együtt vagytok… - sóhajt fel lemondóan.

- Hai… - mondom halkan, szomorú szemekkel bámulva rá.

- Ha ebbe Ran bele ment, akkor nem lehetsz közömbös a számára – pillant vissza a riporterre, aki éppen egy felvonulásról tudósít Nagoyában. – De ahogy elnézem, ő sem közömbös számodra – mondja huncut hangon.

 – Hát nem éppen – mosolyodok el lassan, most már nem bánva, hogy felfedték a titkomat. Így azért… könnyebb. Éppen ezért, mikor meghallom az említett nő hangját, nem tudom, hogy viselkedjek. Hagyjuk abba a színjátékot, vagy tegyünk úgy, mintha nem buktattak volna le?

- Kazu, nézd! – mondja vidáman, miközben elindul felém, és odapréselődik a kanapé végére, majd teljes testével nekem dől, felfedve a karjaiban tartott kislányt. – Olyan aranyos – néz fel rám csillogó szemekkel, mire én is boldogan elmosolyodok, és előrébb hajolva a kis csöppséggel kezdek el játszadozni.

Boldogan vigyorgok rá, csikizem a kis pocakját, simogatom az arcát, hülye képeket vágok... igazából mindent megteszek, hogy lássam azt az őszinte, gyermeteg mosolyt, amire csak egy kisbaba képes. Eközben barátnőm csak mosolyogva néz minket, hol Marikát, hol engem, majd váratlanul odahajol nyakamhoz és egy puszit nyom forró bőrömre.

Meglep tettével, de boldogan mosolyogva hajolok vissza és nyomok egy rövid csókot ajkaira.

- Na és nálatok mikor jön majd a baba? - kérdezi Yuichiro, amiből most már biztosan tudom, hogy tovább folytatjuk a színjátékot. Gondolom, ez valami kísérlet arra, hogy végleg összehozzon minket.

- Amint Kazuyát nem fogja zavarni a karrierjében – néz föl párom, amire mind én, mind bátyám meglepetten nézünk rá.

Ő nem foglalkozik velünk, tovább gügyög az unokahúgomnak, amit én persze mosolyogva nézek, kicsit átkarolva őket.

Olyan a helyzet, mintha tényleg egy család lennénk.

Egy igazi család.

Akane POV

Óvatosan nyitok be a közös szobánk ajtaján, hogy ha esetleg barátom elaludt volna – ajánlom neki, hogy ne tegye! -, akkor ne ébresszem fel, de amint résnyire nyitom az ajtót, a laptop fényének kiszűrődéséből már tudom, hogy hiába óvatoskodok.

Belépek a szobába és az ajtót magamra csukom, egy pillanatra elidőzve Kame karcsú testén, amint szétnyúlva az ágyon bámulja a monitort.

- Nami-chan nagyon aranyos. Igazán illik a bátyádhoz – terelem magamra figyelmét, miközben átsétálok a szobán, hogy a saját térfelemre terpeszkedhessek. Én is a hasamra fekszem, szorosan Kazuya mellé, vállammal picit odébb lökve, hogy belekíváncsiskodhassak a forgatókönyvbe. Egész nap babáztam Namival, most már azért hiányzik Ő is.

- Na, milyen? Elvállalod? – nézek rá érdeklődve, miközben előhalászom a telefonom, és beírom a főszereplő színésznő nevét a keresőbe.

- Még nem tudom… alszom rá még egyet, azt hiszem – bámulja továbbra is meredten a képernyőt.

- Meg kell hagyni, egész bájos ez a Kyoko-san – gondolkodom el magamban, de amint rájövök, hogy nem ezt kéne mondanom, azonnal kijavítom a hibámat. – Bár nem hozzád való szerintem.

- Miért nem? – fordul felém felvont szemöldökkel.

- Nem tudom… hozzád valaki vadabb kell – vonom meg vállaimat. – Olyan, aki nem hagyja magát azonnal, hogy a magáévá tehesd, hanem akiért meg kell küzdened. Tudod, nem az a tipikus japán feleség… És utána hosszú-hosszú időn keresztül becsülni és csodálni tudod majd – nézek álmodozón a szemeibe, direkt azzal a céllal, hogy összezavarjam.

- Ezzel most célzol valakire? – Szemeiben egyre inkább feléled mind a kíváncsiság, mind a játékosság.

- Én ugyan senkire – vigyorodok el, majd ellököm magam az ágyról, és a bőröndömhöz menve elkezdek benne matatni, fenekemet „véletlenül” az ő irányába kitolva.

- Jössz fürdeni, vagy majd később akarsz?

- Felajánlod, hogy fürödjünk együtt? – Imádom, amikor nem tudja hova tenni a viselkedésemet.

- Azt beszéltük meg, nem? Különben feltűnne a bátyádnak, és akkor fölöslegesen játszanám el a barátnőd szerepét. Amúgy is, mindketten láttunk már ellenkező neműt meztelenül, nem? Sok újat úgysem tudunk egymásnak mutatni – vonom meg vállaimat, majd kiválasztok egy szexi fehérneműt, fölé pedig egy csipkés hálóinget, ezeket pedig leteszem az ágyra. – Vagy mégis? – kacsintok rá pajkosan, majd kuncogva kisietek a szobából.

Amint beérek a fürdőbe, magamra csukom az ajtót, de direkt nem zárom be, hiszen tudom, hogy lakótársam egy percen belül úgyis itt lesz.

Kiengedett hajamat összefogom és egy bohókás kontyba csavarom, hogy ne vizezzem majd össze, na meg hogy ezzel is késleltessem a vetkőzést. Éppen a nekünk kikészített törülközőket szedem szét, mikor hallom, ahogy nyílik az ajtó, és besurran rajta álmaim férfija, még mindig túl sok ruhában.

- Azt hittem, már meggondoltad magad – nézek rá hátra vállam fölött, miközben csípőm két oldalánál megfogom meleg pulcsimat, és háttal neki, lassan lehúzom magamról, egy szál melltartót hagyva felsőtestemen.

- Kazu, kikapcsolnád a melltartómat, ha megkérlek? – kérem meg ártatlanul, titkon örülve a véletlennek, hogy ma az egyik három kapcsos melltartómat vettem föl, és nem egy egyszerű kettest.

Kissé meglepődök, mikor szó nélkül teljesíti a kérést és szorosan mögém állva hátamon kezd el babrálni meleg ujjaival.

Egy apró, érzéki sóhajt hallatok, ami most az egyszer nem szándékos, csak annyira mennyei érzés, ahogy az ő bőre hozzáér az enyémhez, hogy nem tudom magam visszafogni.

- Tessék – mondja halkan, mikor érzem, hogy a melltartó leesik rólam.

- Köszönöm – mosolygok rá megfordulva, persze melleimet gondosan eltakarva tenyereimmel. – Te jössz.

- Mi? – néz rám megszeppenten.

- Furán érzem magam, hogy én már félig meztelen vagyok.

- Én… nem annyira biztos, hogy ez az együtt fürdés jó ötlet… - motyogja halkan, elkapva pillantását rólam, mint egy szégyenlős kisfiú.

Magabiztosan elmosolyodok, majd közelebb lépek hozzá, és felfedve melleim takarását, mindkét kezemet fölemelem, hogy elkezdhessem kigombolni piros-fehér-kék kockás ingét, nyakánál kezdve.

- Tudtam én, hogy csak a szád nagy – kuncogok fel. – Csak a melleimtől beijedsz, Kazu-chan? – nevetek fel, miközben minduntalan próbálom megtalálni a szemkontaktust.

Sértődötten felmorran, és végre elérem, hogy a szemeimbe nézzen, de egyébiránt nem mozdul semmit.

Szó szerint lesimogatom vállairól az inget, majd az én pulcsim után dobom, a mosógép tetejére. Ezután csípőjére fogok, és elkezdem kigombolni nadrágját, ami alatt jól érezhető már félig kemény férfiassága. Ettől új erőre kapok, és teljesen véletlenül nekinyomom a kezem, mikor gombolom ki az anyagot.

- Hupsz, bocsi – teszem szám elé a kezem bűnbánóan, a legártatlanabb ábrázatomat felöltve, majd elhátrálok tőle. – Ezt inkább rád hagyom – mondom pironkodva, miközben rá se nézve, saját nadrágommal kezdek el foglalkozni, nem zavartatva magam csupasz felsőtestem miatt. Kínzóan lassan tolom le farmeromat, hagyva neki, hogy bőröm minden kis négyzetcentiméterét megbámulhassa, ám amikor az utolsó ruhadarabra kerül sor, ott azért már igyekszem, mert na. Mégiscsak a legintimebb testrészem.

Kame közbe valahol félúton észreveszi magát és ő is vetkőzni kezd, legnagyobb örömömre.

Csak ő sokkal gyorsabban, mint én, így a kád két végén egyszerre lépünk be.

Most valahogy egyáltalán nem érzem magam fölényben, sőt… eléggé kiszolgáltatottá váltam. Zavartan nyúlok a zuhanyfejhez és húzom magamhoz, megengedve a meleg vizet, amit elkezdek magamra folyatni. Sietek, mivel feltételezem, hogy Kame fázik, így hamar odaadom neki, én pedig nyomok egy kis tusfürdőt a tenyerembe és elkezdem magam mosni.

Félig sietve, félig érzékien, de inkább az előbbi kerekedik fölém. Inába szállt a korábbi bátorságom. Amennyire jól megterveztem ezt az egészet, annyira érzem most magam félénknek.

Úgy utállak Kamenashi Kazuya, hogy mindig keresztbete… - Hé! – nyikkanok fel, amint megérzek magamon egy meleg tenyeret, így azonnal hátra fordulnék, de Kame nem enged.

- Lazulj el – búgja fülembe hátulról, miközben nyom egy adag tusfürdőt a kezébe és lassan elkezdi mosni a hátam, néha itt-ott belemasszírozgatva bőrömbe.

Én pedig nem vagyok képes mást tenni, mint behódolni neki és jólesően, visszafogottan nyögdécselni érintései alatt.

- Dőlj neki a csempének – érzem meg ajkait fülemnél, miközben csípőmre fog és határozottan vezetget célja felé, ahol egészen picit a hideg kőhöz nyom, leszűkítve a mozgásteremet.

- Kazu… - kezdenék el tiltakozni, de belém folytja a szót, ahogy keze picit lejjebb vándorol, combomon is érzékien végigkenve a csúszós anyagot. Ekkor már meg sem lepődök, hogy egy nagyon kemény valami nyomódik neki néha-néha fenekemnek, persze csak szolidan, amit én ki nem állhatok, hiszen utálom, hogy mindig eltűnik, és csak pillanatnyilag érzem ott. Így mikor kezei újra csípőmnél matatnak, megrántom őket, hogy teljesen nekem essen, ezzel mindenhol éreztetve testét.

- Na… csak nem türelmetlen vagy…? – kérdezi rekedtes hangján, amire először füllentenék, de úgy döntök, hogy inkább nyílt kártyákkal játszom.

- De, kibaszottul türelmetlen vagyok, mert utálom, hogy mindig elhúzod magad tőlem – morranok rá, miközben hátrébb nyomom magam, ezzel még jobban hozzá dörgölőzve, és fejemet vállára ejtem.

- Amúgy is elegem van az elmúlt hónapok macska-egér játékából – csókolok nyakába ingerlően. – Úgyhogy most vagy a magadévá teszel, vagy itt hagysz, de akkor soha többet nem közeledek feléd – nézek fel szemeibe elszántan, két opciót hagyva neki.

Na Kame, most mit fogsz lépni? Végre engedsz a vágyaidnak, vagy megfutamodsz újra?

Érzem, ahogy a szívem a torkomban dobog, fogalmam sincs, mi fog most következni…