Ha neked rohan a végzeted - 16. fejezet

Páros: Kamechi
Korhatár: a későbbiekben +18
Figyelmeztetés:  trágár beszéd
Megjegyzés: Park NiTae-nak hála megjött ez a fejezet is, rögtön néhány órára a előzőre, mivel azzal fenyegetett, hogy feljelent a rendőrségen, ha nem folytatom még ma. Szóval remélem tetszeni fog nektek XD

16. Most már nem kell megjátszanod magad

Miközben az édesapja érdekes történetét hallgattam, szemeim automatikusan nehezültek el, és akármennyire próbáltam fenntartani érdeklődésem, csak egyre álmosabb lettem. Ahogy Kame nyakában volt az arcom, és éreztem forró bőrét, hihetetlenül megnyugtatott. Hát igen, nekem egy kellemes, andalító hang és a jó meleg hőmérséklet már elég, hogy bármikor, bárhol, bármilyen pozícióban képes legyek elaludni.

- Álmos vagy? – hallottam meg Kame gyengéd hangját, mire felkaptam fejem, és egy szeretetteljesen mosolygó arccal találtam szembe magam. Hogy lehet ilyen pokolian jó színész…?

Az apjára néztem, aki úgy belefeledkezett a mesélésbe, hogy nem vette észre, hogy Kame hozzám beszélt, ráadásul a családja is ámulattal figyelte, így tényleg csak ketten beszélgettünk.

- Öhm… egy kicsit – mondtam halkan, szinte már suttogva, miközben éreztem, ahogy az arcom fokozatosan vörösödik átható pillantásai miatt.

Elmosolyodott, még közelebb húzott magához, majd óvatosan hátamat kezdte el simogatni.

Kikerekedett szemekkel bámultam magam elé, és hirtelen levegőt is elfelejtettem venni. Senki nem figyel ránk, akkor miért ilyen kedves? Miért viselkedik úgy, mintha valóban egy pár lennénk?  Felnyüszögtem, és kétségbeesésemben még jobban bújtam hozzá. Úgy utállak, Kamenashi Kazuya! De tényleg!

Pólójába markoltam valahol hasa környékén, majd felsóhajtottam, és megpróbáltam ismét belekapcsolódni a sztoriba, a hátamon fel-le liftező kézzel mit sem törődve. Mikor ér már véget ez az este? A jó puha ágyikómban akarok lenni, és átaludni ezt az egész szörnyűséget, majd reggel úgy felébredni, mintha nem történt volna semmi sem. Vagyis, inkább Kame ágyában akarok lenni. Juj, ez perverzen hangzik.

Mikor gondolatban fejbe kólintottam volna magam, Kame mély baritonja szakított ki tevékenységemből.

- Nem vagytok éhesek? Kész a kaja – mondta Kame, még mielőtt az apja egy újabb történetbe belefoghatott volna. Ha még egyszer összehoz vele a sors, úgy érzem, nem leszek képes a szemébe nézni. De se az anyjáéba, se az öccsébe. Utálok hazudni…

- Kaja? Végre! – kiáltott föl Yuya, és már fel is pattant a fotelból, majd egy szempillantás alatt a konyhában termett. Mindannyian felnevettünk, majd a szülők is követték példáját, és ők is eltűntek a nappaliból, magunkra hagyva minket.

Nagyot sóhajtottam, majd kerülve Kame tekintetét, felálltam, és a családja után mentem, de csakhamar beért, és éreztem, ahogy erősen fenekembe markolt.

Tágra nyílt szemekkel fordultam meg, és már reflexből emeltem fel kezem, hogy pofon vágjam, de ez alkalommal ő volt a gyorsabb, és erősen megfogta mindkét csuklómat.

- Most mi van? A párod vagyok, akármikor markolászhatom a fenekedet – vigyorodott el hirtelen, majd elengedett, és gyorsan kitért előlem.

Hitetlenkedve néztem utána, de még mielőtt magamra hagyhatott volna, vissza rántottam, teljesen magamra, és erősen rámarkoltam farkára – a mai nap folyamán már másodjára.

- Akkor én is a farkadat, igaz? – suttogtam ajkaira, mire felnyögött újabb szorításomra. Hátra vetette fejét, szabad rálátást engedve nekem nyakára. Ott, abban a pillanatban vesztem el… Nem tudtam magam tovább visszafogni. Oké, hogy utálom, de valljuk be, Japán egyik legszexibb pasija, és hát na, mégiscsak nőből vagyok. Nem én vagyok a hibás, hanem ő, amiért ilyen kibaszott jól néz ki!

Miután ezt lerendeztem magamban, teljesen nyugodt lelkiismerettel hajoltam föl nyakához és kezdtem el annak finom bőrét harapdálni, teljesen elfelejtkezve magamról. Nem érdekelt semmi, sem az, hogy megláthatnak, sem az, hogy ezután még rosszabb lesz a kapcsolatunk, az meg pláne nem, hogy rövidesen le fogja ordítani a fejem… Most az egyszer a pillanatnak éltem.

Végigharapdáltam nyakának teljes ívhosszát, míg egyik szabad kezemet hajába vezettem, és finoman belé túrtam selymes, viszonylag hosszú tincseibe. Ahogy a hajszálai ujjaimra hullottak, és körülöleltek, olyan kellemes érzés fogott el, amilyet már régen nem éreztem. Beléjük markoltam, hogy kicsit még oldalabbra döntsem fejét, mit ő egy nyekkenéssel tűrt, és erősen pólómba markolt oldalamnál.

Gyerünk már, miért fogod vissza magad?!

Csípőmet erőteljesen övének löktem, mire felszakadt ajkai közül egy mély nyögés. Elégedetten elvigyorodtam, és kissé feljebb másztam, hogy fülcimpáját harapdálhassam meg. Érzékien belenyalintottam fülkagylójába, majd oldalra fordultam, és arcát kezdtem el csókokkal beborítani, vészesen közeledve ajkai felé.

Mikor már végeztem szája szegletének puszilgatásával, és ott voltam, hogy ráhajolok azokra a kívánatos, rózsaszín ajkakra, egy külső hang miatt úgy ugrottam el tőle, mintha soha nem is lettem volna a közelében.

- Elhiszem, hogy egy pár vagytok, nem kell többet bizonyítanotok – nevetett föl vidáman Kame öccse, majd tarkóját vakargatva indult vissza a konyhába.

Megszeppent tekintettel néztem utána, majd nagyon lassan korábbi áldozatom felé vezettem tekintetem, és tétován szemeibe néztem.

Nem csalódtam, a csokoládébarna szempárban színtiszta vágyat, és valami más, számomra megmagyarázhatatlan érzést véltem felfedezni. Ott állt a falnak támaszkodva, ziháló lélegzettel, és összeborzolt hajjal… félig nyitott szemeiről pedig ne is beszéljünk. Végignéztem nyakán, melyen most mindenhol szívásnyomok voltak, majd vissza szemeibe, de rögtön elszégyelltem magam.

- Sajnálom – motyogtam zavartan, elkapva róla pillantásom, majd amilyen gyorsan csak tudtam, elslisszoltam a közeléből, egyenesen a földszinti mosdóba. Még szerencse, hogy itt is, és az emeleten is van egy-egy.

Ahhoz képest, amilyen vörös arcot vártam, egyáltalán nem volt az. Na jó, talán egy kicsit, de azt majd a hidegvíz simán lehűti.

Megengedtem a csapot, és egész arcomat megpaskolgattam a jéghideg vízsugárral, majd megtöröltem, és hajam kicsit rendbe szedve, benyitottam a konyhába. Ott már mindannyian ott voltak, még Kame is, akiről hirtelen meg nem mondtam volna, hogy mit is élt át az elmúlt néhány percben. Félelmetesen jól el tud rejteni minden érzelmet…

Felsóhajtottam, majd beljebb léptem.

- Elnézést, csak kicsit rosszul éreztem magam – hajoltam meg illedelmesen, majd mintha mi sem történt volna, elvettem a családfő tányérját, és szedtem neki egy adagot. Utána következett az anyáé, majd Yuyáé, aztán Kaméé, és végül legutoljára magamnak is szedtem.

Mikor leraktam saját tányéromat az asztalra, Kame kihúzta nekem a maga mellett lévő széket, jelezve, hogy mellé üljek.

Zavarodottan rámosolyogtam, majd helyet foglaltam mellette, és kezembe vettem az evőpálcikákat.

- Itadakimasu! – kiáltotta el magát az édesapa, majd mindannyian neki kezdtünk az evésnek. Kame szokásához híven beszélgetett mindenkivel, de én inkább igyekeztem csöndben maradni, és minél láthatatlanabbnak tűnni. Persze, velük együtt nevettem, és ha kérdeztek, válaszoltam, de próbáltam nem feltűnősködni, és minél kevesebbszer hozzáérni lakótársamhoz, ami eléggé lehetetlennek bizonyult.

Nem tudom, menny idő telhetett el, de nekem örökkévalóságnak tűnt, mire mindenki befejezte, és mintha direkt ellenem játszanának, még a bort is iszonyúan lassan itták meg. Nem úgy mint én, aki két kortyra lehúztam, és csak azért kettőre, mert nem akartam alkoholistának látszani, aki egy nagy pohárnyit egy pillanat alatt megiszik. Azt hiszem, akkor örökre meg lett volna a véleményük rólam. Na nem mintha ez engem kicsit is érdekelne, hiszen ha legközelebb jönnek, én már nem leszek a barátnője, és remélhetőleg itt élni sem fogok, de ez még igazán a jövő zenéje. Mindenesetre csak remélni tudom, hogy nem válik jó szokásukká majd, hogy hetente meglátogatják a fiukat.

Felsóhajtottam, majd elkezdtem leszedni az asztalt, mikor mindenki elindult fölfelé.

- Ka… Drágám! – javítottam ki gyorsan magam, mielőtt bárkinek is feltűnt volna, de a megszólított mintha állandóan várta volna, hogy megszólaljak, rögtön ugrott.

- Az én szobám a szülőké, a mellette lévő pedig Yuyáé, én meg átcuccoltam hozzád, de nem kell elviselned az ágyadban, majd megoldom – suttogtam neki, gondosan elkerülve tekintetét.

- Szívesen elvisellek az ágyamban – vonta meg vállait, majd amilyen gyorsan ideért, olyan gyorsan távozott is, újra magamra hagyva a gondolataimmal. Mi az, hogy szívesen elvisel?! Küldtem még utána egy dühös pillantást, de ő csak visszavigyorgott rám, majd rokonai után sietett, és hallottam, ahogy eligazítja őket, hogy melyik szoba kié az éjszakára.

Hát… egy idős házaspár fog fetrengeni az ágyamban. Igaz, jobb, mintha Yuya aludna ott. A szülők még betudnák annak, hogy nem bírtunk eljutni a szobánkig, akkora volt a szenvedély, ha esetleg rátalálnak egy ruhámra, de Yuyánál leesne az a bizonyos már rezgő léc. Szerintem még így se akarja elhinni, hogy mi együtt vagyunk. Túl okosnak tűnik az a kölyök…

Elfintorodtam, majd egyesével bedobáltam a tányérokat a forró mosogatóvízbe, és nagyon komótosan, szinte csigalassúsággal mosogattam.

Ha szerencsém van, az összes vendég megfürdik addig, amíg én végzek, és ha oltári nagy mázlista vagyok, akkor Kame is, ha meg én vagyok a világ legszerencsésebb embere, akkor már aludni is fog, mire én is végzek a zuhanyzással. De amekkora az én szerencsém ugye… majd sokat kell várnom.

Felnyüszögtem, majd a szárítóhoz léptem, és jobb dolgom nincs híján eltörölgettem az összes tányért gondosan, majd mindet a helyére raktam.

Mikor már tényleg semmivel sem tudtam húzni az időt, egy fintorral arcomon kapcsoltam le a villanyokat a földszinten, és halkan felosontam a lépcsőn, nehogy megzavarjam valakinek az álmát.

Mikor felértem az emeletre, a csöndet csak a zuhanyzóból kihallatszódó csobogás törte meg.

Aha, na és akkor most vajon ki is zuhanyzik?

Megindultam a folyosón, de utamat elállta egy félmeztelen, haját törölgető Yuya.

- Jesszusom, megijesztettél – tettem szívemre kezem, miközben kissé vádlón néztem fel rá.

- Bocsi – kuncogott fel halkan, megvakargatva tarkóját.

- A szüleid zuhanyoznak? – kérdeztem csöndesen, a fürdőszoba felé bukva.

- Nem, most éppen Kazu, miért? Csatlakozni akarsz hozzá? – vigyorodott el szélesen, az ajtónak támaszkodva várva válaszomra.

Oké, erre most mi a helyes válasz? Ha azt mondom, igen, mint egy normális pár, akkor tuti kivárja, amíg bemegyek, ha meg azt mondom, hogy nem, akkor rögtön leveszi a helyzetet.

- Szóval akarsz – húzódott vigyora még szélesebbre, majd megfogta csuklómat, és nem törődve ellenállásommal, és könyörgésemmel, hogy hagyja abba, mert felriasztja a szülőket, szó szerint belökött maga előtt a fürdőbe, ő pedig bekukucskált.

- Nézd kit hoztam, bátyus, nem mert bejönni a drága – mondta mézes-mázon hangon, kacsintva egyet a ledöbbent Kazuyának.

- Yuya!!!!! – találta végül meg a hangját, és megfogta az első kezébe akadt dolgot – ami jelen pillanatban a szivacs volt a fürdőkád széléről – és a vigyorgó fiú feje felé dobta, de az még épp időben húzta be maga előtt a vastag ajtót.

- Nem talált – dugta be újra fejét, nyelvét kinyújtva idősebb testvérére, majd végleg eltűnt az ajtó mögött.

- Izé, visszaadnád… a szivacsot? – hallottam meg Kame bátortalan hangját, mire felé fordultam, és nem törődve semmivel, végig vezettem tekintetem egész testén.

Gyönyörű, kidolgozott felsőtest enyhén kockás hassal, izmos, ugyanakkor kecses lábak, és khm… eléggé méretes valami.

Zavartan kaptam el fejem legnemesebbik testrészéről, majd lehajoltam a szivacsért, és végig a földet pásztázva indultam meg felé, hogy véletlenül nehogy újra ránézzek.

Mikor odaértem, kinyújtottam szivacsot fogó kezem magam elé, mire éreztem, hogy elveszi.

- Köszönöm – mondta halkan, mire aprót bólintottam, és megfordultam, hogy kisiessek minél előbb ebből a pokolból, de hogy megnehezítse dolgomat, természetesen megfogta egyik csuklómat.

- Ha kimész nélkülem, Yuyának fel fog tűnni, és akkor az egész színjáték felesleges volt.

- De akkor meg neked is meg kell engem várnod, márpedig nem fogom engedni, hogy itt legyél, miközben zuhanyzom! – csattantam föl idegesen, kirántva csuklómat kezéből.

- Ezt most úgy mondod, mintha nem láttalak volna még meztelenül. – Oké, a kegyelemdöfést megkaptam, úgy érzem. Éreztem, ahogy arcomat elönti a pír, méghozzá nagyon is sebesen.

- De az más volt! Most mindketten józanok vagyunk! – mondtam erélyesen, majd gyorsan elhátráltam a kádtól, és mintha versenyló lennék, átvágtattam a szobájába.

Kizárt, hogy végignézze, ahogy fürdök! Annyira azért nem kívánom! De az a test… Istenem, miért büntetsz ennyire? Mit tettem, amiért pont ezzel a szexistennel zártál egy lakásba?!

Tehetetlenül levetettem magam az ágyra, és a plafont kezdtem el bámulni.

Ha minden jól ment volna, most valószínűleg a klubban lennék, és Hiroval táncolnék. Vagy akár már a lakásán lennék, és odaadtam volna magam neki. Mert abban biztos vagyok, hogy ma megtörtént volna. Sokáig húztam, mert féltem, hogy csak egyszeri alkalomra kellenék neki, de az utóbbi időben a sok töprengésnek hála rájöttem, hogy ez nem igaz. Akármennyire bulizik sokat, ahogy velem viselkedik, biztos vagyok benne, hogy igazi párkapcsolatot szeretne.

És ki vagyok én, hogy hátráltassam benne?

Lustán az ajtó felé fordítottam a fejem, mikor hallottam, hogy a fürdő ajtaja kinyílik, és vártam, hogy mikor jön be rajta ideiglenes szobatársam is.

Nem váratott sokat, mikor feleszméltem, már az ajtót csukta be maga után, megtöltve a levegőt finom eper illattal.

- Epres tusfürdő? – kértem számon, mire csak hanyagul megvonta a vállát. – Majd az éjszaka közepén is vonogasd így a vállad, mikor netalán-tán beléd harapok – kuncogtam fel, majd felültem az ágyon.

- Belém harapsz? – kerekedtek el szemei, megállva mozdulatában.

- Az eper a kedvenc gyümölcsöm – vigyorodtam el, majd felálltam az ágyról, és kezembe kapva hálóingemet és alsóneműmet, elhagytam a szobát, és magamra csuktam a fürdőt.

Valójában, ha nem lennének köztünk ezek az aprócska incidensek, egész jól meglennénk.

Miközben gondolkoztam, kibújtam ruháimból, és beállva a még meleg kádba, elkezdtem magamra folyatni a forró cseppeket.

Imádom, mikor végig barangolják minden egyes porcikámat, és legyugtatják felhevült testemet. Vajon milyen érzés lenne, ha Kame most itt lenne mögöttem? És gyengéden megmosná a hátam? Én meg hátrafordulnék, és óvatosan mellkasának dőlve venném birtokba csodás ajkait, miközben érezném, ahogy egyre csak keményedik, az ÉN hatásomra?

Felsóhajtottam, majd a hideg csempének döntöttem hátam. Miért pont Kame? Miért nem Hirot látom magam előtt? Hiszen ő mondja, hogy gyönyörű vagyok, ő csókolgat iszonyúan gyengéden, és ő a romantikus álompasi a fekete hajával, kék szemeivel és kidolgozott testével. Egyszerűen már túl tökéletes.

Ezzel szemben Kame… na jó, fölösleges összehasonlítani a kettőt.

Amikor legközelebb találkozom Hiróval, bevallom neki, hogy szeretem őt. És akkor talán el is húzhatok innen, és nem kell elviselnem ezt a köcsögöt. Ezt a nagyon helyes köcsögöt…

Egy ingerült mozdulattal elzártam a csapot, majd durván megtöröltem testemet a törülközővel, magamra aggattam tangámat és selyemből készült hálóingemet, majd leoltva a villanyt, csöndesen átlépkedtem a szomszédos szobába.

Ahogy megláttam az ágy túlsó végébe gubódzó Kamenashit, felrémlett előttem korábbi monológom a szerencséről. Ezek szerint én vagyok a világ legszerencsésebb embere, mert úgy tűnik, már az igazak álmát aludja.

Elégedetten elvigyorodtam, majd az ágyhoz sétáltam, és szinte hangtalanul másztam be saját térfelemre.

Arról, hogy az éjszaka folyamán nekem bármikor is takaró jusson, már az első pillanatban lemondtam, ugyanis a mellettem fekvő férfi nem úgy tűnik, mint aki meg kívánná velem osztani, márpedig én nem fogok a hátába mászni, csak azért, hogy betakarózhassak. Olyan mélyre azért nem süllyedek.

Összegömbölyödtem, hogy minél jobban melegítsem saját magam, majd lehunytam szemeimet, és megpróbáltam aludni. November vége van, így már kezd elég hűvös lenni. Talán elő kéne vegyek egy takarót, vagy inkább…

Gondolataimat nem folytathattam, mert mozgolódásra lettem figyelmes. Feszülten hallgattam alvótársamat, amint mozgolódik, majd megfordul, de mikor teljesen mögém ért, és átkarolva derekamat, betakart, egy nagyot ugrottam.

Felkuncogott, majd behúzott az ágy közepére, hogy nehogy leessek, és ő is magzatpózba húzódva vont teljesen körbe.

Furcsa érzés volt, ahogy megéreztem meleg lábait az én hidegeim mellett, de nem mondom, hogy nem tudnám megszokni.

- Kame, most már nem kell megjátszanod magad, reggelig nyugi van – mondtam halkan, miközben megpróbáltam lehámozni erős karját rólam, de próbálkozásaim sikertelenek voltak.

- De, meg kell. Yuya akármikor ránk nyithat – motyogta álmosan, majd éreztem, hogy nyakamba bújik, elnehezedik feje, és egyenletesen kezd el szuszogni.

Na remek. Kamenashi Kazuya, nem tudtál volna ennél jobb indokot kitalálni?!

Lehunytam szemeimet, és próbáltam nem törődni azzal, hogy egy hatalmas eper bújt hozzám.

De végül nem bírtam ki, hogy hozzá ne érjek. Most végül is alszik, nem? Amiről nem tud, az nem fáj neki.

Tétován végigsimítottam egész karján, majd fejem kicsit hátrébb hajtottam, hogy még jobban nyakamba tudjon bújni.

Valójában egész kellemes így. Felsóhajtottam, majd nyomtam egy nagyon pici puszit nyakára, és végül tényleg lehunytam szemeimet. Inkább nem kockáztatom meg, hogy felébredjen, biztos, ami biztos.

Pillanatokon belül elaludtam, kezem rajta felejtve selymes bőrén.