Ha neked rohan a végzeted - 21. fejezet

Páros: Kamechi
Korhatár: a későbbiekben +18
Figyelmeztetés:  trágár beszéd 

Megjegyzés: Az utolsó pillanatban fejeztem be, már ott voltam, hogy megírom inkább holnap, de aztán magyaron jött az ötlet, hogy hogyan folytassam. Megint nem érzem jónak, de ezt inkább döntsétek el ti :3 Jó olvasást!

Oh, és tökéletes képet választottam, mert Kazu sír rajta OwO

21. Álarc

Kame POV

Tisztában vagyok vele, hogy most tényleg nagyon elvetettem a sulykot, ezért nem is próbáltam ellenkezni, még a legkisebb mértékben sem.

Helyette csak fölemeltem egyik kezem magam elé, hogy legalább a folyton kibuggyanni akaró könnyeimet ne lássa.

Szánalmas dolog férfiként sírni? Lehet, nem tudom. De ahogy megláttam könnyáztatta arcát, összetörtem. Elértem, hogy magába zuhanjon, hogy féljen tőlem, és hogy megtegye az első lépést, hogy elköltözhessen. De aztán fordult a kocka. Már nem akarom, hogy elmenjen, túl üres lenne a ház nélküle. Egyszerűen… megszoktam.

Én idióta persze az utolsó pillanatig reménykedtem, hogy csak Johnny hívatta, és valami hivatalos ügyről beszéltek, de mikor Miss Kazoku feltárta a való igazságot… mérhetetlen mennyiségű haragot éreztem szívemben. Legszívesebben addig vertem volna a falat, míg vérem rajta nem marad a sima felületen. Hogy mi hozta ezt ki belőlem? Nem tudom, de… azt hiszem, félek megtudni.

És az, hogy ahhoz a hülyéhez akart költözni… Az mit tudna neki adni?! Nem lenne pénze eltartani, nem lenne jó apja a gyerekeinek, ráadásul a fickó maga is elég gyanús. Várjunk csak… apja? Miért gondolkodom én ilyenekről? Igaz, szeretnék már egy gyereket, de eléggé kicsi az esélye, hogy a közeljövőben sikerül is. Japán nőinek legalább fele gond nélkül tárná szét a lábait nekem, és hordaná ki a magzatot, de mit kapnék tőlük? Semmit… Az egyetlen nő, akit elviselnék magam mellett hosszú távon is, az márpedig Akane. Ő az egyetlen női egyed az édesanyámon kívül, akiről biztosra tudom, hogy nem a hírnevem miatt olyan velem, amilyen. Ez azért kicsit megnyugtató a jövőre nézve.

Lassan fölegyenesedtem, majd nekidőlve a szék háttámlájának, ittam egy keveset az Ueda által felkínált vízből, majd számat kézfejemmel hanyagul megtörölve, őt kezdtem el nézni. Annyira nem tudok kiigazodni rajta. A mai napig sosem volt rest szembeszállni velem, viszont alig néhány perce, a liftben nem láttam mást a szemeiben, csak félelmet, és mellette egy kis beletörődést. Félt tőlem… De aztán újra felülkerekedett rajtam, és szó szerint megvert. Pedig akármikor lenyomhattam volna. Akármikor elkaphattam volna a csuklóit, a földre szegezhettem, és azt tehettem volna vele, amit csak akarok.

Mégsem tettem. Egyszerűen nem voltam képes. Jobb hagyni, hogy kidühöngje magát, aztán majd otthon bocsánatot kérek tőle. Talán. Vagy nem.

A következő néhány percben, míg Miss Kazoku kényszerpihenőt rendelt el a történtek miatt, csöndben pihentem, és csak bámultam ki a fejemből. A tanárnő is elrohant… valószínűleg Johnnyhoz. De annyira nem tud érdekelni… A bandát úgysem fogja kirúgni, hiszen azzal élete legnagyobb hibáját követné el. Ha a KAT-TUN-t kirúgja… több millió rajongót veszít el. Hál’ Istennek. Szóval ettől nem kell tartanom.

Unottan álltam fel, mikor a dolgok ismét a régi kerékvágásba kerültek, és mint egy robot, csináltam a rám szabott feladatot. Annak ellenére, hogy ma a páros táncokat kellett volna csináljuk, a vegyeseket vettük át.

Mikor Akane hozzám került, igyekezett nem rám nézni, vagy ha mégis véletlenül sikerült elkapnom a pillantását, olyan rideg szemekkel nézett vissza rám, mint még soha. Lehet, hogy a többieknek nem tűnt fel, de én az álarca mögé tudtam nézni, és láttam, hogy egy vékony pengeélen táncol, mielőtt újra elsírja magát.

Borzasztó látvány volt így látni, és szinte minden második percben ott voltam, hogy kirángatom innen, és akármilyen módon, de megnyugtatom, és mosolyt csalok az arcára. De ha ezt megtettem volna, a srácok tuti elkezdtek volna kombinálni, és a pletyka ezerrel terjedne most az épületben. Amúgy is lenne alapjuk, hiszen egy házban élünk, állandóan marjuk egymást… Az emberek többsége meg persze ilyenkor mindig arra gondol, hogy szeretik egymást, csak nem merik bevallani maguknak.

Megadóan fújtam ki a levegőt, mikor Miut forgattam meg, aki persze szúrós szemekkel nézett rám. Hát persze, mit is reméltem? Hiszen Akane barátnője…

Nem foglalkoztam utálkozó szemeivel, csak gyorsan tettem, amit kell, hogy utána gondolataim szereplőjével is megcsinálhassam ugyanazt a mozdulatsort.

Ahogy hozzáértem bőréhez, megremegett, de nem mutatott semmilyen érzelmet. Két mozdulat közben tétován végigsimítottam karján, mire meglepetten nézett fel rám azokkal a hatalmas, barna szemeivel. Végre láthatom azt a szempárt!

Gyéren elmosolyodtam, mire csak egy csodálkozó pillantást kaptam vissza, már ment is tovább. Kezem automatikusan fonódott Norio csípőjére, de semmilyen érzelmet nem váltott ki belőlem. Nem úgy, mint lakótársam.

Felsóhajtottam, majd kizártam gondolataimat fejemből, és csak a táncokra koncentráltam.

Beleadtam apait-anyait, ugyanis két hónap, és koncert. Igaz, nagyon jól haladunk, hiszen már csak egy közös tánc van, utána meg csak a szóló szám, ami néhány nap alatt meglesz.

Ezeken gondolkodva eszméltem föl a zene halkulására, majd vettem észre, hogy a többiek elkezdtek csomagolni. Már megint elbambultam…

Nagy nehezen elmozdultam helyemről, majd vállamra kaptam táskámat, és a többiek után mentem.

Mikor az öltöző elé értem, láttam, ahogy Akane Junnoval beszélget, majd egy öleléssel elválnak, és mindketten bemennek a saját öltözőjükbe. Automatikusan szorultak kezeim ökölbe. Már megint Junno…

Akane POV

Meglepetten kaptam fel fejem, mikor Ayumi zihálva futott be az öltözőnkbe, izgatottan pislantgatva ránk.

- Csajok, bunyó van! – lehelte elszaggatottan, majd ismét eltűnt az ajtó mögött, valószínűleg a verekedés színhelyére.

- Bunyó? – álltunk föl mindannyian szinte egyszerre, és szalonképessé varázsolva magunkat – ami most egy felrángatott gatyát és pólót jelentett -, kisiettünk az öltözőből.

Ahogy megláttam az elém táruló jelenetet, egy apró sikoly hagyta el torkomat. Itt van Hiro… és Kaméval verekszik. Pontosabban, Hiro veri Kamét. Ó Istenem!

Miközben előre törtem a lányok közt, volt szerencsém végignézni, ahogy Hiro bemosott egyet a banda vezetőjének, aki nem ellenkezve, a falnak esett, kissé visszapattanva onnan.

- Elég legyen! – kiabáltam el magam, beállva a két srác közé, Hiroval szemben, mire mindenki megfagyott mozdulatában, és amennyire tehette, rám emelte tekintetét.

Az előttem álló, fekete hajó srác dühösen nézett rám, majd tekintetét újra a földön fekvő férfire szegezte.

- Hogy mertél hozzá nyúlni?! – kiáltotta el magát, és ismét megindult Kamenashi felé, de mielőtt újra neki eshetett volna, Koki sietett a segítségemre, és ököllel odavágott Hironak.

- Ez biztos csak egy félreértés! – próbálta csitítgatni a rapper a kedélyeket, de nem igazán aratott sikert akciója. Max egy még dühösebb Hirotót.

- Félreértés?! Bazdmeg, ha nem menekül el, megerőszakolta volna, ember! – emelte föl kezeit, hogy végigszántson haján.

Ajkaimat beharapva néztem Kamenashira, a többi kilenc szempárral együtt. A banda tagjai meglepettséggel meredtek rá, egyedül Junno szemében láttam megvetést. A táncoslányok csak ijedten járatták szemüket Kame és Hiro közt, míg a bámulás tárgya maga elé meredve ült a fal tövében. Csodás. Már csak ez hiányzott…

Szemmel láthatóan kezdte kényelmetlenül érezni magát, ezért hogy ne csak üljön ott, és tűrje a kíváncsi pillantásokat, hasát szorítva nagy nehezen felállt. Tántorogva ugyan, de állt, de miután nem bírta a fájdalomtól, hátát a falnak támasztotta, és úgy nézett farkasszemet hódolómmal.

Hiro válaszul csak összébb húzta szemeit, és újra megindult Kame felé, de az utolsó pillanatban elé ugrottam, és ellöktem védencem támadóját.

- Még őt véded?! – csattant föl hirtelen, szikrákat szórva tekintetével.

- Nem, nem védem, csak kibaszottul elegem van, hogy ti férfiak mindig, mindent ököllel akartok elintézni! Gondolkodj már, könyörgöm! Hogy fog holnap így a tévében szerepelni? Sebesült arccal? Nem csak rá, de a bandára is rossz fényt vet! Gondolkozz már! Különben is, honnan a fenéből tudtad meg, hogy mi történt?! – kiabáltam rá idegesen, vészesen közeledve felé.

- Hallottam, ahogy az a srác ordibált vele – vonta meg egyik vállát unottan, miközben fejével legjobb barátomra bökött. Junno kissé riadt szemekkel nézett vissza rám, de nem tudtam rá haragudni. Csak engem akart védeni.

Megcsóválva fejem végül elkaptam csuklóját, és a többiekre ügyet sem vetve, elvezettem onnan. Nem ellenkezett, kiskutya módjára jött utánam, egészen a dohányzószobáig.

Mikor a friss, csípős levegő megcsapta arcomat, ezerszer jobban lettem hirtelen. Mintha… újjá születtem volna. Szinte magam előtt láttam, ahogy pulzusom a nagyon magasról visszaesik a normálisra, és szívem is nyugodtabban dobogott. Na meg persze az arcom sem égett már.

Megkönnyebbülten kifújtam a levegőt, és a korlátnak támaszkodtam, mikor megéreztem mögöttem Hiro testének melegét. Hátulról nekem nyomta magát, és úgy karolt át, kezeit hasamon összekulcsolva.

Legszívesebben ellöktem volna magamtól, de mikor megláttam gyönyörű szép tengerkék szemeit, miután állát vállamra fektette, nem tudtam megszólalni.

Inkább csak újra az alattunk magasodó épületeket kezdtem el nézni.

Hiába kerültem el Kame közeléből, nem érzem jobban magam. Sőt, most, hogy Hiro ölel, még kellemetlen is. Mondjuk, jobb, mintha az az egoista köcsög ölelgetne.

Felsóhajtottam, majd nagy nehezen megfordultam a tökéletes férfi karjaiban, és kezeimet mellkasára helyeztem. Tökéletes… Igen, Hiro az. Fekete, tüsis haj, tengerkék, csillogó szemek, izmos, kidolgozott test, hatalmas szív, és mindig ott van, ha kell. Megvéd. Mellette nem félek. Viszont… nem vágyok rá úgy.

Hiába a vonzó külső, akármennyire erőltetném, nem tudnék vele lefeküdni. Még biztos nem.

- Miért jöttél? – törtem meg végül a csendet, felnézve szemeibe.

- Gondoltam megleplek – mosolyodott el szerényen, miközben még szorosabban húzott magához derekamnál fogva.

- Hát azt sikerült – morogtam orrom alatt, majd elszakítottam tekintetem íriszeitől, és mellkasára hajtottam fejem.

Vajon… mi most járunk? Vajon ha Kame tudná, hogy együtt vagyunk, hogy viselkedne? Lehet, le se szarná… Istenem, már megint Kame! Nincs Kame! Nem érdekel Kame! Semmi közöm ahhoz a bunkóhoz! Csak a lakótársam. És kurva helyes… És jó illata van… De amúgy ténylég semmi! Igen!

Idegesen megráztam fejem, majd följebb nyomva magam, arcomat nyakába temettem, és halkan kezdtem el szuszogni. Jókedvűen felkuncogott, miközben egyik kezét följebb vezette hátamra, másikkal maga felé fordította arcom, és néhány másodpercig tartó bámulás után végül ajkaimra hajolt.

Megkönnyebbülten nyögtem fel, mikor végre nem azt a cseresznye ízű ajkat éreztem enyémen, hanem a natúr, igazi férfias, szájfény nélkülit. Ez a pasi kell nekem, nem az a nyámnyila. Az csak egy bunkó barom. Ő meg álmaim hercege. Már csak a fehér ló hiányzik. Jézusom, de jól nézne ki egy fehér lovon.

Oké, Akane, állj le. Ez már tényleg sok lesz…

Erősen koncentráltam, hogy ki tudjak zárni fejemből mindenféle gondolatot, ami Kame, és a fehér ló hátán vágtató Hiro körül forog. Mikor ez sikerült, lehunytam pilláimat, és ernyedten dőltem izmos mellkasának, még oldalabbra billentve fejem.

Aprót nyögtem a csókba, mikor számat szétfeszítette nyelvével, és megéreztem ficánkolni. Mintha tudná, hogy min gondolkodtam, és próbálná elfelejttetni velem az abszurd képzelgéseket. Csakhamar sikerrel is jár, ugyanis mikor percekkel később elválunk egymástól, nem létezik számomra más, csak Ő.

Boldogan rámosolyogtam, majd felhajoltam nyakához, és egy apró puszit hintettem rá. Boldog vagyok. Mellette mindig az vagyok.

- Aludj egyet. Gyere, haza viszlek – nyomott számra egy puszit, majd összekulcsolta ujjainkat, és a bejárat felé kezdett el húzni.

Most én voltam az, akit bárhová el lehetett volna rángatni, annyival a felhők fölött jártam, és szinte semmit nem érzékeltem a külvilágból. Na jó, de, egy valamit: Hiro fűszeres parfümjének illatát. Imádom.

Mosolyogva követtem, és az sem érdekelt, hogy néhány kósza járókelő megnézett magának minket. Ez most így tökéletes. É az, hogy egy ilyen férfi van az oldalamon… ki az a hülye, aki szégyellné?

- A többiek már elmentek? – szakított ki gondolataimból, mire csak egy tanácstalan fejet tudtam vágni.

- Fogalmam sincs, megnézem – vontam meg egyik vállam, majd benyitottam az öltözőbe, de az holt üres volt. – Igen, el – nevettem fel halkan.

- Tökéletes – vigyorodott el, majd körülnézve a folyósón, hirtelen belökött a helységbe, és rögtön a falnak nyomva, újra ajkaimra tapadt. Felnyögtem a heves érkezésre, egyáltalán nem számítottam ilyesfajta megmozdulásra.

Forró kezét hirtelen éreztem meg hasamra siklani, mi egyre csak pólóm alá próbált bejutást nyerni, és rövid időn belül sikerrel is járt. Ez után keze rögtön egyik mellemet találta meg, és finoman rászorított, de hiába a gyengédség, ellöktem magamtól.

Pihegve, nagy szemekkel néztem rá. Nem voltam rá képes. Alig néhány órája csinálták ezt velem, és ez így… nem megy.

- Ne haragudj, de most nem megy… - súgtam csöndesen, lehajtva fejem, mire válaszul csak egy szoros, megnyugtató ölelést kaptam.

- Megértem – mondta mosolyogva, majd ellépett tőlem, nyomott homlokomra egy csókot, és magamra hagyott az öltözőben. Azt hiszem, én tényleg belé szerettem…