HóKazu

Páros: Akame
Korhatár: nincs
Figyelmeztetés: az sincs
Megjegyzés: Megjöttem 2013 első ficével, melynek párosa nem más, mint az Akame. Egy szerintem nagyon aranyos kis történet, hajnali 3kor, lefekvés előtt jutott eszembe, és szerintem vétek lett volna nem megírni x3 Még egyszer BUÉK! :)

HóKazu

- Nem, Jin, nem megyünk ki! – emeltem most már föl a hangom, miközben kissé mérgesen legjobb barátom felé fordultam. – Fél órája voltál kinn, amíg ideértél hozzám, és akkor is majdhogynem megfagytál!

Ahogy szomorú szemeit rám emelte, és vastag, lebiggyesztett ajkakkal fürkészte tekintetem, önkéntelenül is beharaptam saját számat. Hogy álljak én ellent, ha egyszer ilyen édesen néz?! Ez… ez annyira nem igazságos!

- Naa Kazu, menjünk ki~ - nyávogta édesen, miközben előttem termett, és a szekrénynek nyomva mászott bele a képembe, megrebegtetve pilláit. Istenem, hogy tudsz ennyire ribanc lenni, Akanishi Jin?! Még a színpadon se játszod ilyen jól…

A plafon felé emelve fejem nyüszítettem föl.

- Tényleg nem volt még elég? – sóhajtottam föl beletörődve, csillogó szemeibe nézve.

- Nem, ki szeretnék még menni – mondta halkan, lehajtott fejjel. Most úgy megzabálnám.

- Aaajh, mit akarsz te abban a rohadt hidegben csinálni? – néztem rá szemöldökráncolva.

- Hát hóKazut építeni – mondta vállait megvonva, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

- HóKazut? – kérdeztem nagyra nyílt szemekkel. Mi a franc az a hóKazu? Fogadjunk, hogy ezt is valamelyik idióta Dragon Ball játékából szedte…

- Tudod, nem hóember, hanem hóKazu – kuncogott fel vidáman, mire tágra nyílt szemekkel néztem rá.

- Te engem akarsz megépíteni? – kérdeztem fel kissé nevetve.

- Igen, úgyhogy gyere – vigyorodott el, majd se szó, se beszéd, egyik csuklómat megfogva ráncigált ki az előszobába. Levette először az én kabátomat, majd udvariasan fölsegítette rám. Épp, hogy egy sapkát, és a kesztyűimet magamra tudtam aggatni, Jin máris föltépte az ajtót, és húzott ki maga után. Hogy a fenébe öltözött fel ilyen gyorsan?

- Nééézd, esik! – kiáltott föl vidáman, és mosolyogva emelte fejét az ég felé, hátraengedve hosszú, barna tincseit. A látványra elmosolyodtam, de miután erős vágyat éreztem arra, hogy odamenjek hozzá, megszorongassam, és fulladásig csókoljam, inkább elfordítottam róla tekintetem, és saját udvaromat kezdtem el pásztázni. Fél szemmel érzékeltem, ahogy Jin végre megmozdult, és kesztyűit felhúzva leguggolt, hogy elkezdjen építeni… valami gömbszerűt. Olyan kövér lennék?!

Megráztam fejem, hogy eltereljem gondolataimat róla, majd inkább visszafordítottam figyelmem a kertem felé. Az egészet egy hatalmas hóréteg fedte. Minden fehér és unalmas. Hiába csillog, nekem... nem tetszik. Nem látom a szépségét, mert ahogy holnap reggel felkelek, söpörhetem is el mindenhonnan, ha nem akarok bírságot fizetni.

Odasétáltam Jinhez, és ténykedő mozdulatait kezdtem el figyelni, majd arcára kúszott a tekintetem. Mosolyogva végezte a dolgát, látszott rajta, hogy erősen koncentrál, és szívvel-lélekkel csinálja. Vajon Pi előtt is így viselkedik? Vagy csak előttem? Ki tudja…

- Mit szeretsz a hóban, Jin? Csak a baj van vele – sóhajtottam föl fáradtan. – Minden reggel kelhetsz föl, és első dolgod kell legyen, hogy elseperd a járdádról – vontam meg vállaimat, miközben összébb húztam magamon vastag, szőrmés kabátomat, és kezeimet imádkozó pózban kezdtem el melengetni.

A megszólított csak gondolkodva rám nézett, majd vissza a figurára, végül szemei ismét rajtam állapodtak meg. Felállt, majd mosolyogva sétált elém, és fogta kezeimet saját tenyerei közé.

- Majd ha összeköltözünk, elsöpröm én helyetted minden nap – mosolyodott el, mire én csak értetlenül néztem rá. Lemaradtam volna valamiről?

- Miért költöznénk mi össze? – kérdeztem furcsálkodva, kissé oldalra döntve fejem.

- Mert te is szeretsz engem – kuncogott fel, miközben melegítésképpen megdörzsölte kezeinket.

Tágra nyílt szemekkel bámultam rá, de a levegő bennem rekedt. Hogy mit mondott? Én IS szeretem őt? Miért? Talán Ő is engem…? A döbbentségtől nem bírtam megszólalni.

- Jajj, Kame-chan, ne állj már nekem ellent – vigyorodott el hirtelen, majd hozzám hajolt, és összeérintette ajkainkat. Nem tartott tovább pár másodpercnél, de a szívem hirtelen ki akart ugrani a helyéről, olyan gyorsan kezdett el verni. Megcsókolt… Jin engem csókol…

Mikor elvált tőlem, szeretetteljesen rám mosolygott, majd ellépett tőlem, és vidáman ugrándozott a ház felé, majd eltűnt az ajtó mögött.

Pár pillanatig még néztem utána, végigsimítva ajkaimon, majd fölemeltem fejem, csakúgy, mint Ő korábban, és engedtem, hogy a lágy hópelyhek arcomba hulljanak.

Nem is olyan rossz ez a hóesés…