Ha neked rohan a végzeted - 17. fejezet

Páros: Kamechi
Korhatár: a későbbiekben +18
Figyelmeztetés:  trágár beszéd
Megjegyzés: Ne kérdezzétek, miért jött ilyen gyorsan, csak. xD Remélem, élvezni fogjátok :3 Jó olvasást!

17. Gokusen 2

Reggel az erős napsugarakra ébredtem, de talán közrejátszott az is, hogy valami elég erősen nyomott. Nagy nehezen kinyitottam pilláimat, de rögtön vissza is csuktam őket. Szoktatni kell még a szemeimet ehhez a hatalmas fényességhez…

Tettem még egy kísérletet, de ez alkalommal csak nagyon lassan, szinte milliméterenként nyitottam szemhéjamat egyre feljebb, míg végül szemem teljesen meg nem szokta a fényáradatot, és végre körbe tudtam nézni.

Az első dolog, amit szemügyre vettem, az a melleimen pihenő Kame volt. Úgy aludt rajtuk, mintha felcserélődtek volna a szerepek, és ő lenne a lány, aki a pasi mellkasán alszik.

Megpróbáltam legalább egy kicsit lejjebb tolni magamról, de nem jártam sikerrel, sőt – az addig hasamon pihenő kezét átvetette oldalamon, teljesen közre fogva engem, miközben motyogott valami zagyvaságot.

- Remek… - súgtam magam elé bosszúsan, majd visszaejtettem fejem a párnára, és gondolkozni kezdtem.

Azt nem akarom, hogy úgy ébredjen fel, hogy a melleimen fekszik, viszont akkor nem kelthetem fel, hiába lehetnek a szülei már fönn. Szóval csak reménykedhetek, hogy majd macskát fog kergetni az álmában, és lemászik rólam. Esetleg leesik az ágyról, és már meg is lesz akkor a reggeli ébresztője.

Egy pillanatra gonoszan elvigyorodtam, de ahogy lenéztem békésen szuszogó arcára, nem volt szívem ilyesmit tenni vele. Inkább csak kiszabadítottam egyik kezem, és felemelve azt, tincsei közé túrtam, lágyan cirógatva fejbőrét.

Egy elégedett morgást hallatott, majd éreztem, ahogy elkezd mozgolódni, így rögtön elkaptam kezem hajából, és mint egy élettelen rongybaba, úgy ejtettem vissza az ágyra.

Lehunytam szemeimet és próbáltam légzésemet minél inkább normalizálni, mintha tényleg aludnék.

Szinte magam előtt láttam, ahogy kissé felemelkedik rólam, megtámaszkodva kezein, majd néhány másodpercig bámul engem, végül följebb mászik, és teljesen átkarolva nyakamba hajtja fejét.

Megremegtem a hirtelen pózváltásra, de mikor megmerevedett teste mellettem, csak remélni mertem, hogy nem vette észre. Végül is… a hideg miatt is lefagyhatott, nem?

- Tudom, hogy nem alszol – hallottam meg kissé rekedtes hangját, de nem reagáltam rá. Az a mély hangsúly… Istenem! Úgy érzem magam, mint egy tizenéves rajongó, az normális?

Hevesen dobogó szívvel próbáltam lehunyva, mozdulatlanul tartani pilláimat, miközben szó szerint égtem tekintete alatt. Hiába vagyok csukott szemekkel, érzem, hogy néz, és majdhogynem lyukat éget a testembe.

Megijedtem, mikor hümmögött egyet, majd éreztem, ahogy közelebb hajol hozzám, olyannyira, hogy tincseinek végei bőrömet súrolták, majd megéreztem puha ajkait nyakamon. Nagy önkontrollba tellett, hogy ne nyögjek föl, és adjam tudtára, hogy az az aprócska érintés mennyire jól is esett.

Ismét visszahajolt vékony bőrömre, és most egy kicsit tovább tartotta ott ajkait, ezzel még jobban az őrületbe kergetve engem. Folyamatosan haladt egyre lejjebb, kicsit sem elnagyolva mozdulatait, bőröm minden szabad felületét beborította csókjaival, míg lassan kulcscsontomhoz ért le, és azt kezdte el kényeztetni.

Ha tovább ezt csinálja, abból hatalmas nagy baj lesz. Már így se sok hiányzik, hogy tincseibe markolva húzzam föl magamhoz, és tapadjak szenvedélyesen ajkaira, hát még ha így ingerel továbbra is…

Percekig tűrtem apró csókjait, de ha nem lettek volna csukva a szemeim, most hatalmasra pattantak volna. Keze ugyanis lassan lejjebb vándorolt hasamról combjaimhoz, és óvatosan becsúsztatva kezét vékonyka hálóingem alá, legféltettebb testrészemhez ért.

Itt nem bírtam tovább, lábaimat automatikusan felhúztam és combjaimat összeszorítottam, fogságba ejtve kezét.

Hatalmas szemekkel néztem le rá, két könyökömre támaszkodva, mire ő csak elvigyorodott.

- Tudtam én, hogy nem alszol – nevetett fel, majd könnyedén kicsúsztatta kezét lábaim fogságából, és semmi szó nélkül felkelt rólam.

- Te perverz! – kiabáltam rá, mikor végre megtaláltam hangomat, és fölkaptam az egyik kispárnát, majd erősen hátának vágtam. Nevetve fordult meg, és vette föl a felé hajított tárgyat, majd letette a székre, ami előtt megállt, és szekrényében kezdett el kutakodni.

Fúh, most úgy megverném! De mire megyek azzal? Max megint alá kerülök, és ismét én húzom a rövidebbet.

Felsóhajtottam, majd fölültem az ágyban, a háttámlának döntöttem felsőtestem, és úgy kezdtem el figyelni.

- Hé! Te most előttem akarsz átöltözni?! – mordultam rá, mikor ujjait bokszerének két oldalába csúsztatta.

- Eléggé feltűnő lenne, ha kimennék átöltözni, nem gondolod? – fordult meg, felhúzott szemöldökkel.

- Hát, a te bajod, nem nekem kell mindig a szemükbe néznem mostantól… - vontam meg egyik vállam.

Nem mondott semmit, csak teljes testével felém fordult, és a szemem láttára vette le alsógatyáját.

- Ya! Legalább fordulj el, te perverz állat! – kiabáltam rá, eltakarva szemeimet, mire jókedvűen felnevetett.

- Minek? Hiszen úgyis láttál már meztelenül – vigyorgott rám, majd belelépett egy tiszta alsógatyába, amire egy fehér nadrágot húzott, dereka köré valami arany színű övet tekert, fölülre meg egy rózsaszín ing félét húzott. Szívdöglesztő, az biztos.

- Az inged illik a hálóingemhez – jegyeztem meg halkan, végignézve teljes öltözékén. Egyszer a sírba fog tenni a megjelenésével és a kisugárzásával.

- Nem is kellene mást felvenned – vigyorgott rám perverzen, megnyalva ajkait, miközben felaggatott magára néhány nyakláncot.

Megforgattam szemeimet, majd kibújtam a takaró alól, és kivettem néhány ruhát a tegnap hirtelenjében összedobált táskámból.

Egy fekete nadrág, és egy kissé erőteljesebb rózsaszín, mintás fölső mellett döntöttem. Fölaggattam magamra a nadrágot, majd mikor pólóm következett volna, hátra fordultam, és dühösen néztem rá.

- Fordulj el! – szóltam rá, csípőre tett kezekkel.

Fogalmam sincs miért, de végül duzzogva ugyan, de teljesítette kérésemet, és elfordult. Árgus szemekkel figyeltem, miközben magamra kaptam egy szintén rózsaszín melltartót, majd mikor a fölső is a helyére került, kibontottam hajam, és néhány másodperces fésülgetés után végül kiengedve hagytam.

- Mehetünk? – hallottam meg hangját, várakozón nézve rám.

Bólintottam egyet, majd egy utolsó pillantást vetve magamban a tükörre, odasétáltam mellé, és megfogtam kinyújtott kezét. Rögtön összekulcsolta ujjainkat, és így léptünk ki a szobából, együtt. Ahogy így sétáltunk le a lépcsőn, valami hihetetlenül meleg érzés fogott el, és azt kívántam, bár örökre itt maradnának a szülei.

Most valahogy semmiért nem tudtam haragudni rá. Sem amiatt, hogy anno lekurvázott, sem a sok kis ellenem irányuló csínye miatt, sem amiatt, hogy ma úgy letapizott… Minden tökéletes, úgy, ahogy volt.

Mire leértünk, már az egész vendégség a konyhában ült, és kedvesen mosolyogtak hol ránk, hol összefont kezeinkre.

Az édesanyjuk rögtön előkapott még két tányért, leültetett minket, és pillanatokon belül már mindketten két-két sült tojást találtunk a tányérunkban.

- Itadakimasu! – mondtuk Kaméval együtt, majd mi is falatozni kezdtünk. Most egyáltalán nem volt feszült a helyzet, és meglepően vidáman telt el a közös reggeli.

Mikor végeztünk, elbúcsúzkodtunk, és a rokonok amilyen hirtelen jöttek, olyan gyorsan is távoztak, és megürült a ház.

Kame kiment őket kikísérni, addig én bent leszedtem az asztalt, majd a nappaliba mentem. Megmondom őszintén, kicsit tartok attól, hogy milyen lesz, ha beér.

- Végre, egyedül maradtunk – hallottam meg sóhaját néhány pillanat múlva, miközben ő is belépett a szobába, és megmasszírozta kicsit fejét.

- Az öcséd valami hihetetlen egy perverz dög. Már tudom, kitől tanulta – sóhajtottam föl fáradtan, és ledobtam magam a kanapéra.

- Látnád a bátyáimat, ők még nálunk is perverzebbek - nevetett föl, majd elpakolta az üvegasztalon maradt dolgokat.

- Bátyáid? Ugye azoknak nem kell eljátszanom, hogy a csajod vagyok? – néztem rá nagy szemekkel.

- Attól függ. Miért, olyan rossz a barátnőmnek lenni? – jött vissza a szobába, és karba tett kezekkel állt meg előttem, egyik szemöldökét felhúzva várva a válaszra.

- Nem, de attól függetlenül igazából sosem lennék – vontam meg vállaimat, majd felálltam, kikerültem álló alakját, és a DVD-s polchoz sétáltam.

- Miért? – hallottam meg nagyon halk hangját, de talán nem is nekem szánta a kérdést, hanem csak saját magának tehette fel. Legalábbis gondolom, hiszen nem fordult meg.

Felsóhajtottam, majd megköszörültem torkomat.

- Mert nem lennénk képesek egymást önzetlenül szeretni. Mi már az elején elbasztuk a kapcsolatunkat, Kame – mondtam ki a kegyetlen igazságot, majd leguggoltam, és a rengeteg film között kezdtem el kutakodni. Végül kihúztam egyet, melynek a címe „Gokusen 2” volt, és borítóján egy ismerős alakot véltem felfedezni. De az nem lehet… ugye?

Megfordítottam a lemezt, de elméletem romba dőlni látszott, mikor Odagiri Ryu szerepénél megláttam drága jó lakótársam nevét virítani.

Yabuki Hayatóét meg az a Jin kapta meg, aki állítólag Kamenashi legjobb barátja volt… Hmm, ez érdekes doramának tűnik. Oké, ezt fogom megnézni!

Felegyenesedtem, betettem a filmet a lejátszóba, majd kikerülve Kamét, ledobtam magam a kanapéra, és elfeküdtem rajta.

- Jól vagy? – néztem fel rá, miután hosszú másodpercek múlva sem mozdult. Ugyanúgy, karba tett kezekkel állt, és csak bámult maga elé, arcán némi szomorúsággal.

- Menj el bulizni, jót fog tenni egy kis kikapcsolódás – vontam meg vállaimat végül, majd elindítottam a filmet. Legalább egyedül maradok estére, és felhívhatom Hirót.

- Jössz velem? – kapta fel fejét rögtön.

- Veled? Kizárt! Azért, hogy megint az ágyadban kössek ki? – nevettem fel szárazon, majd felkönyököltem, és minden figyelmem az első rész felé irányítottam.

Még érzékeltem, ahogy arrébb tolta lábaimat, és ő is leült a kanapé másik végébe, majd végre nyugalom lett.

Amióta a családja elment, meglehetősen furcsa a légkör kettőnk között. Teljesen máshogy bánik velem, mint tegnap a munkában mondjuk. Igaz, ezt a különös figyelmet se sokáig élvezhetem majd, hiszen holnap már hétfő, ami egyenlő a melóval, és ott valamin megint tuti össze fogunk kapni. Mint mindig. Komolyan, néha már csodálkozom, hogy hogy bírják a srácok ilyen jól? Hiszen állandóan csak marakodunk…

Halkan felsóhajtva vetettem egy gyors pillantást a kanapé másik végében gubbasztó férfire, és nem bírtam megállni, hogy el ne mosolyogjam magam.

Szája szegletében egy apró mosollyal figyelte a filmet, és látszott rajta, hogy felrémlettek benne a régi emlékek, valószínűleg a forgatási időszakról.

Azért kíváncsi lennék, milyen volt akkoriban… Bár, előbb talán ezt az énjét kellene megismernem, azt hiszem. De lehet, hogy erre sosem lesz esélyem. Vagyis ha így viselkedik velem, akkor nem.

Merengésemből halk nevetése szakított ki, mikor az a két copfos tanár beleöklelt a levegőbe, és magában kezdett el lelkesítő szöveget mondani. Én is jókedvűen felnevettem.

Valamiért most annyira jól esik vele lenni és együtt nevetni. Eben a pillanatban egyáltalán nem bánom, hogy Johnny ebbe a lakásba kényszerített. Vetettem rá egy utolsó gyengéd pillantást, majd most már ténylegesen a Gokusen felé irányítottam tekintetem. Valójában… már ekkor is kurva jó színész volt. Hogy tud ennyire tehetséges lenni? Nem véletlen imádja egész Japán… Megdolgozott azért, amije van, és nem csak az ölébe pattant a csillogás.

Mindig is ilyen férfire vágytam, erre most itt van velem egy lakásban, én mégis megtagadom magamtól. De miért? Túlságosan önfejű lehetek, azt hiszem. Ha magamba bolondítanám, örökre fényűző életem lehetne, egyetlen feladatom csupán a megtartása lenne. Ami egy babával egész könnyű dolog is lehetne.

Nem, akkor sem fogom magamhoz láncolni, ha nem szeretem. Én boldog házasságot akarok, és igazi szerelem-gyereket, aki úgy nő fel, hogy látja, a szülei húsz év múlva is tiszta szerelemmel szeretik egymást. Vajon ezt Hiro oldalán megkaphatnám?

Merengésemből egy nagyobb súly lábaimon szakított ki. Lenéztem végtagjaimhoz, és Kamét véltem felfedezni, amint nekidőlt a kanapé háttámlájának – egyben lábaimnak is.

- Ah, ez nem kényelmes – nyögött fel pár pillanat múlva, majd hátranyúlt lábaimhoz, kissé behajlította őket, hogy el tudjon helyezkedni kényelmesen, majd mikor végzett, visszahúzott lábfejemnél fogva, és ölébe pakolta őket.

Nagy szemekkel pislogtam rá, de végül nem szóltam semmit, nehogy megbántsam. Úgy érzem, sosem akarom többé bántani vagy megszólni…

Ahogy teltek a percek, szemeim úgy laposodtak el egyre inkább, és már nehezemre esett nyitva tartani őket. Óvatosan felültem, majd szóltam volna rá lakótársamra, hogy engedje el lábaimat, de az utolsó pillanatban fogtam vissza magam, ugyanis elaludt.

Nagyon lassan kihúztam őket Kame öléből, majd felkeltem a fekvőalkalmatosságról, és az egyik fotelben lévő plédhez araszoltam. Miután elég nagynak találtam, visszasétáltam hozzá, és ráterítettem a hatalmas pokrócot, gondosan betakargatva minden kilógó testrészét.

Mivel nekem se lett volna erőm fölmászni most az emeletre, ezért inkább leültem mellé, fejemet vállára hajtottam, és én is betakaróztam, majd lehunytam szemeimet, hogy egy másik világba csöppenhessek.